SZTÁRVILÁG
A 78 éves énekes januárban került kórházba tüdőgyulladással, halálhírét szombat reggel erősítették meg. Egykori zenésztársa a közösségi médiában emlékezett meg sokévtizedes közös múltjukról.
SZTÁRVILÁG
A Nemzet Színésze naponta beszélt a most elhunyt színésznővel, akivel soha nem váltak el hivatalosan, szoros kapcsolatban maradtak. Bodrogi Gyula elárulta, a legutóbbi karácsonyt is együtt töltötték.
SZTÁRVILÁG
Curtis felesége megtörten beszélt Jákli Mónikáról: „Sajnálom, hogy ennyi jutott neki a boldogságból”
Barnai Judit az autóbalesetben elhunyt fitneszmodell közeli barátnője volt, ezért nagyon megviseli a tragédia. Mint mondta, Jákli Mónika végre megtalálta a boldogságot új párja mellett, de a sors közbeszólt.
SZTÁRVILÁG
Ha valaki a barátod, akkor biztonságban érzed magad mellette. Olyan ember, akivel önmagad lehetsz, akinek elmondhatod, ha baj van, és akivel még a csend is komfortos. Legalábbis így kéne lennie.
SZTÁRVILÁG
Charlie vendégként lépett színpadra Demjén Ferenc december 29-i nagykoncertjén. A zenész vallomása egy 45 éves barátságot pecsételt meg.
SZTÁRVILÁG
A színészlegenda az utolsó találkozásukkor is vidámnak és elegánsnak látta barátját. A halálhír ezért is rázta meg ennyire mélyen, hiszen mit sem sejtett a drámából.
SZTÁRVILÁG
A Hot! magazinnak vallott a színészlegenda a Ripacsok rendezőjével való mosolyszünetről. Az idő múlása és a megfogyatkozott baráti kör is szóba került.
SZTÁRVILÁG
A két énekesnőt 26 éves barátság fűzi össze, gyakorlatilag együtt nőttek fel. Dér Heni sok tehetséget látott már, de szerinte barátnője kiemelkedik mind közül.
SZTÁRVILÁG
A filmrendezőt és a színésznőt különleges kapcsolat fűzte egymáshoz: három évig jártak, majd évtizedeken át barátként tartottak ki egymás mellett.
SZTÁRVILÁG
Seth Rogen és Rose Byrne újra együtt, és még sosem voltak ennyire kínosak, szerethetők és őszinték – ez a barátság nem csak bonyolult, de brutálisan igaz is. Kiderül, mi történik, ha a középkorúság válsága két legjobb barátra tör!
SZTÁRVILÁG
Puskás Peti és Eke Angéla hosszú évekig egy párt alkottak, de 2019-ben bejelentették, hogy külön folytatják. A szétválás ellenére megmaradt közöttük a barátság, sőt, Angéla most is szeretettel beszél egykori kedveséről.
SZTÁRVILÁG
Több pontban szedte össze a TISZA Párt elnöke, hogy ő miért tartja árulónak az őt korábban leárulózó minisztert, egykori jó barátját.
SZTÁRVILÁG
Ráadásul a miniszter szerint a barátból lett ellenzéki politikus brüsszeli ügynök is. Azt is elárulta, hogy korábban figyelmeztette Orbán Viktort az esetleges veszélyre.
SZTÁRVILÁG
Matúš Šutaj Eštok a helyi közmédia szombati műsorában beszélt erről. Vannak, akik szkeptikusak a híresztelésekkel szemben.
SZTÁRVILÁG
Nemrég még azt sem lehetett tudni, hogy jóban van a megválasztott elnökkel, mára szinte minden hivatalos eseményen együtt láthatóak. Személyzeti és a kormányzatot konkrétan érintő kérdésekbe is döntő beleszólása lehet a milliárdos techgurunak.
SZTÁRVILÁG
Franco 2018-ban vált a vádak célpontjává: egykori színiiskolájának több tanítványa szexuális zaklatással vádolta meg. A színész később elismerte, hogy szexfüggő, és több diákkal is volt viszonya, de a visszaéléseket tagadta.
SZTÁRVILÁG
Azonban ennek mindenki csak örült. Őrült pillanatok két olimpiai bajnok között. Próbáljon meg az ember nem mosolyogni.
Népszerű
Ajánljuk