HÍREK
A G7 cikke szerint már nem a miniszterelnök öccsei lehetnek édesapjuk, Orbán Győző bányáinak vezetői, hanem az eggyel fiatalabb korosztály.
HÍREK
Ahogy korábban is fogalmazott már: nem foglalkozik üzleti ügyekkel. Mivel szerinte az államnak csak a megrendeléssel van dolga, nem rá tartozik, hogy ki hogyan valósítja meg a munkát.
HÍREK
A baleset a dél-horászáni régióban történt, ami az ország széntermelésének háromnegyedéért felelős. A mentés még mindig zajlik.
HÍREK
Ugyanabban a botswanai bányában találták, ahol az eddigi második legnagyobbat. Botswana a világ legnagyobb gyémánttermelője, az összes termelés 20 százaléka itt zajlik.
HÍREK
A vámosszabadi kavicsbányában történt haláleset hírét megerősítette a mentőszolgálat és a rendőrség is.
HÍREK
Amerikai tisztviselők szerint eddig mintegy 70 ezer ukrán halt meg a háborúban. A konfliktus kitörése után 4,8 milliü ember veszítette el a munkáját.
HÍREK
A települést elöntő iszap és sár ügyében Tordai Bence feljelentést tett két hete, és már meg is kapta az elutasító határozatot. Az országgyűlési képviselő jelezte, nem hagyják annyiban a dolgot.
HÍREK
Két hete már elmosta az özönvízzel érkező iszap és sár az egyik utcát, a lakók csak saját felelősségre térhettek vissza otthonukba. Most újra költözniük kellett.
HÍREK
Hónapok óta mondták a helyiek, hogy baj lesz, de nem hallgattak rájuk. Több mint negyven embernek kellett elhagynia az otthonát a pusztító sárlavina miatt.
HÍREK
Bányarobbantás rázta meg a Recsken élőket, akik arra panaszkodtak, hogy előzetesen nem is tájékoztatták őket erről.
HÍREK
Kongóban a kínaiak már megszerezték a világ legjelentősebb lelőhelyeit, dollármilliárdokat költöttek a vásárlásokra.
HÍREK
A tragédiát szikra által okozott metánrobbanás, valamint az attól keletkezett dinamikus lökés, továbbá az okozta, hogy a szellőzőakna füsttel telítődött. A baleset ügyében büntetőeljárás indult.
HÍREK
A kövek 12 millió éves múltba repítenek vissza, a felszínről pedig csodás kilátás nyílik a Fertő-tóra. Számos érdekesség is fűződik a ma már világörökségi területhez.
HÍREK
A robbanás egy hete történt, azóta próbálják kimenteni őket. Vasárnap este sikerült nekik élelmiszert és felszerelést lejuttatni a mélybe, kézzel írt üzenettel válaszoltak.
Népszerű
Ajánljuk