KÉK HÍREK
A két férfi 250 ezer eurót követelt a bácsitól, akit egy gyorsétteremből csaltak ki, majd elrabolták a parkolóból. Végül 20 ezer euróval távoztak, de másnap már kattant is a bilincs a csuklójukon.
KÉK HÍREK
A támadó az eset után az öltözőben rejtőzött el, majd átöltözve menekült el a helyszínről, a rendőrök másnap fogták el. A Fővárosi Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat.
KÉK HÍREK
Elvették a telefonját, bankkártyáját és fejhallgatóját, majd kést rántottak rá. A dabasi rendőrök még aznap elfogták a négy gyanúsítottat.
KÉK HÍREK
A színművész lelkileg már teljesen feldolgozta a történteket, a gyógyulásban pedig a színházi munka is sokat segített neki.
KÉK HÍREK
A gyanú szerint a pittsburgi férfi a neten csalta el a louisianai gyereket, örökbefogadást ígérve. A nyomozók több államon át követték a lány útját, és két másik embert is őrizetbe vettek.
KÉK HÍREK
A veszekedés kedden este kezdődött egy hajdúnánási bolt előtt, erről felvétel is készült. A rendőrök házról házra gyűjtöttek tanúkat, hajnalra elfogták a 15 és 16 éves fiút.
KÉK HÍREK
A nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A támadó a telefonját akarta elvenni. Igaz, azt nem sikerült, de nem távozott üres kézzel.
KÉK HÍREK
A támadásról felvétel készült, a család szakemberhez viszi a fiút. Négy gyanúsítottnál próbára bocsátást és értékrend-korrekciót kérnek, az ötödiknél közérdekű munkát, amennyiben a bíróság jóváhagyja az ügyészi javaslatot.
KÉK HÍREK
Megdöbbentő részleteket mondott el a bíró. A két támadó ugyan tagadta, hogy végzetes sérüléseket okoztak volna, de a bíróság nem hitt nekik.
KÉK HÍREK
Sőt a hosszútávú túlélési esélyei is minimálisak, miután olyan erővel nyomta a kiságy matracába, hogy eltört a koponyája. Öt év börtönre számíthat.
KÉK HÍREK
A hatgyerekes anya azonnal hívta a mentőket, mikor a gyerek rohamot kapott. Elmondta, hogyan próbálta megmenteni a kicsit, amíg megérkezett a segítség.
KÉK HÍREK
Jártak az ukrán határon a háború kitörése után, kiálltak a kirúgott tanárok mellett, de egyik akciójuk sem keltett akkora visszhangot, mint annak a fiatal lánynak az esete, akinek az itallapon lévő titkos koktéllal kértek segítséget. A Billog társtulajdonosával, Szilágyi Lászlóval beszélgettünk.
KÉK HÍREK
Az aktivistát bántalmazhatták is. Szemtanúk beszámolója szerint ugyanis a hajánál fogva rángatták és az izraeli zászlót is megcsókoltatták vele.
KÉK HÍREK
Pszichológiai irat is előkerült, amelyben felmerült a szexuális bántalmazás gyanúja. A rendőrség akkor nem nyomozott, Juhászt és párját azóta letartóztatták.
KÉK HÍREK
A férfi az állomásra érkezve egyik metróra sem szállt fel, ehelyett több utast is zaklatott. Emiatt lépett közbe az állomásfigyelő diszpécser, akit ekkor ért a támadás.
KÉK HÍREK
Szombaton egy 17 éves lányt járókelők kísértek be a helyre, ahol segítséget kapott és orvosi vizsgálatra küldték. A lány szerint barátja három napig fogva tartotta; a 22 éves férfit őrizetbe vették.
Népszerű
Ajánljuk