KÉK HÍREK
Adriánt meg is kellett műteni, miután megverték, eltávolították a lépét. Az RTL Híradójának videóhívásban beszélt.
KÉK HÍREK
Mikor az asszony rendőrt akart hívni, a részeg férfi azzal fenyegette meg, hogy megöli. A nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban a bántalmazás és a trauma akár vetélést is okozhatott volna.
KÉK HÍREK
Az édesapja elárulta, hogy azért is aggódnak, mert nem tudni még, hogy mennyire lesz teljes a felépülése. A gyerek szeretne visszatérni a focihoz is, a csapat elnöke szerint nagyon hiányzik a csapatból, ahol gólkirály.
KÉK HÍREK
A Házasság első látásra című realityből ismert Petra nárcisztikus exéről beszélt, aki erőszakkal követelte tőle, hogy szüljön neki gyereket.
KÉK HÍREK
A 10 éves fiú édesapja elmondta, hogy bár két szülő is megkereste őket, hogy bocsánatot kérjenek, ő amíg ilyen állapotban látja a fiát, nem tud megbocsátani.
KÉK HÍREK
Adriánt az iskolájában verték meg a diáktársai, a támadás után az intenzív osztályra került. Az állapota már stabilizálódott, de még hetekig kell a kórházban maradnia.
KÉK HÍREK
Az intézmény szerdára összehívott egy szülői értekezletet, ahol a megyei rendőr-főkapitányság szakemberei tartottak tájékoztatót.
KÉK HÍREK
A sérült fiún életmentő műtétet hajtottak végre a nyíregyházi kórházban, ahol jelenleg is ápolják.
KÉK HÍREK
Orosz Bernadett idén az LMP-s, illetve más ellenzéki pártok által támogatott képviselő-jelöltjeként indul a választáson, Miskolcon az egyik egyéni választókerületben már nyilvántartásba is vették. A beszélgetés során szóba került az is, hogy miért az LMP-t választotta.
KÉK HÍREK
A 10-12 éves támadók lerántották a fiút a földre, majd rugdosni kezdték a kemecsei iskola udvarán.
KÉK HÍREK
A Miniszterelnökséget vezető miniszter közelről ismerte a pár életét, de nem volt tudomása azokról a jelenetekről, amikről Varga Judit korábban Hajdú Péter műsorában beszélt.
KÉK HÍREK
A brutális támadót hamar elkapta a rendőrség, börtön várhat rá, annál is inkább, mivel korábbról volt már egy felfüggesztettje.
KÉK HÍREK
A kicsit múlt héten szállították be a szombathelyi kórházba. Orvosszakértő bevonásával vizsgálják a sérülések keletkezésének körülményeit.
Népszerű
Ajánljuk