HÍREK
Pásztor Dániel tiszáninneni püspök marad a lelkészi alelnök. Balog lemondását tudomásul vették, elismerték az egyházért végzett szolgálatát.
HÍREK
Azt, hogy Balog mondjon le a püspökségről is, egyetlen másik püspök sürgette a négy közül, Fekete Károly. Az ő neve azonban most fel sem merült a lehetséges utódok között.
HÍREK
Az aláírók szerint a püspök „magatartásával rossz hírét keltette az egyháznak, viszálykodást, közössége megosztottságát eredményezte, magatartása megbotránkoztatást váltott ki“.
HÍREK
A püspök március 9-én a budapesti Ráday Ház dísztermében rendezett gyülekezeti konferencián közel négyszáz ember előtt beszélt egy olyan ügyről, ami számos bűnügyi kérdést is felvet. Egy ideje már terjed a beszéd leirata a református körökben.
HÍREK
Diplomata útlevelét viszont Szijjártó bármikor visszavonhatná, ha akarná. Sulyok Tamásnál pattog a labda.
HÍREK
A médiaszemélyiség számos egyházi esemény moderátora, és úgy véli, hogy már régóta probléma a közbeszéd színvonaltalansága.
HÍREK
A portál szerint az egyházon belül egyébként is feszültség van amiatt, hogy az egykori emberierőforrás-miniszter megtartotta püspöki pozícióját a kegyelmi ügyben érintettsége ellenére.
HÍREK
A Balog Zoltán és Tarr Zoltán miatt is sokat emlegetett egyház zsinata szerint a hangvétel méltatlan az egyházhoz és a közélethez is.
HÍREK
Tarr Zoltán, a református egyház korábbi zsinati tanácsosa volt a szombati tüntetés egyik felszólalója. Azt mondta, azért kellett megszólalnia, mert az egyházi testületek válaszra sem méltatták.
HÍREK
A kegyelmi ügy kirobbanása után a református püspöknek még több más pozíciója megmaradt, de most távozott egy kuratóriumából is.
HÍREK
Balog Zoltán mégis küldött húsvéti üzenetet, de a kommentelők még azalatt is a lemondásról győzködik
A református püspök K. Endre kegyelméért lobbizott az azóta távozó köztársasági elnöknél. Sokak szerint Balog már nem méltó a püspöki hivatalra a történtek miatt.
HÍREK
Más lesz az idei húsvét. Balog Zoltán szólama minden jel szerint hiányozni fog a húsvéti kórusból.
HÍREK
A zsinati elnökségről ugyan lemondott a kegyelmi botrányban kulcsszerepet játszó Balog, de a diplomata-útlevélről nem. A Külügyminisztérium nem árulta el, visszahívják-e a püspököt.
HÍREK
Az aláírók szerint: „Egyházfőként ő politikusként és nem lelki vezetőként jár el, most is politikusi módszereivel kényszeríti magát közösségünkre”.
HÍREK
Szerintük az egyházuk hitelességét tovább rombolja a püspök hivatalban maradása. A nyilatkozatot megkapta a református egyház minden gyülekezete is.
HÍREK
A református püspök a mai napig nem érzi úgy, hogy le kellene mondania, és hogy bocsánatot kellene kérnie mindenkitől.
Népszerű
Ajánljuk