KÉK HÍREK
A felesége és a másik autót vezető nő is súlyosan megsérült, ezért kórházba szállították őket.
KÉK HÍREK
Az autóban ülő utas sérült meg, a sofőröknek semmi bajuk nem lettek. A házban lakó azonban később megbotlott a ledöntött kerítés egy darabjában és a combcsontja eltörött.
KÉK HÍREK
A légitársaság szerint ez egy előleg, és ezt majd levonják a kártérítésként megítélt összegből.
KÉK HÍREK
A színésznő állapota folyamatosan javul, egyre több mindent tud segítség nélkül megcsinálni. Bár egyelőre még nem fogad látogatókat, telefonon tartja a kapcsolatot barátaival és ismerőseivel.
KÉK HÍREK
Toronto nemzetközi repülőterén történt a látványos baleset, leszállás közben. Az első hírek szerint mindenkit sikerült evakuálni a gépből, halálos áldozat nincs.
KÉK HÍREK
A férfi szerint ő nem felelős a balesetért, szerinte leszállás közben egy utas érhetett hozzá az egyik gázpalackhoz vagy a vezetékhez, és ez vezetett a tragédiához.
KÉK HÍREK
A gyönyörű panorámát nyújtó kilátó harmadik szintjén a lépcsőről esett ki a gyerek. A mentők beszámolója szerint súlyos sérülést szenvedett. Fotókat is közreadtak a mentésről.
KÉK HÍREK
150 méteres sugarú körben kellett lezárni a környéket, mert egy munkagép átvágott egy gázvezetéket. A 11-es főút környékén gigadugó alakult ki.
KÉK HÍREK
A szerb elnök kezdetben nem tulajdonított nagy jelentőséget a történteknek. Az Informer televízió műsorában így nyilatkozott: „Nem történt semmi különös, ne csináljunk ebből nagy ügyet.”
KÉK HÍREK
Mentálhigiénés szakértők szerint a kocsiban maradt kislánynak szakember segítségére lesz szüksége, hogy feldolgozza a történteket.
KÉK HÍREK
A szörnyű tragédia a vonat személyzetét is nagyon megrázta, ezért a MÁV pszichológiai segítséget biztosít számukra.
KÉK HÍREK
Még vizsgálják a hatóságok az ütközés okait, de már találtak több dolgot is, ami a szörnyű tragédiához vezethetett a forgalmas légtérben.
KÉK HÍREK
A két rendőr szolgálatteljesítés közben, közúti közlekedési baleset következtében vesztette életét tíz éve. Emlékét ma is őrzik, egyikük kisfia pedig apja nyomdokaiba szeretne majd lépni.
KÉK HÍREK
Nem sokkal a washingtoni légi katasztrófa után ismét két repülő ütközött össze. Ezúttal Seattle repülőterén történt a baleset, ahol egy Delta és egy Japan Airlines gép ment egymásnak.
KÉK HÍREK
A nő a személygépkocsival egy jobbra ívelő útkanyarulathoz érve, figyelmetlenség miatt leszaladt az úttestről, majd az út menti árokba hajtott.
KÉK HÍREK
A Cirkuszhercegnő próbája tragikusan alakult: Széles Flóra eltörte a bokáját egy görkorcsolyás jelenet közben. Azonnal kórházba szállították, és már meg is műtötték.
KÉK HÍREK
Egy dolgot már biztosan tud: soha többet nem ül motorra. Azt is elárulta, Balin ezt miért tette meg, és hogy szokott-e álmodni a balesetével.
Népszerű
Ajánljuk