SZTÁRVILÁG
Alekosz azt írta a közösségi oldalán, hogy ő alkalmas volna Sebestyén Balázs és Rákóczi Feri mellett harmadik műsorvezetőként. Balázsék be is hívták egy gyors castingra.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető a közösségi oldalán írta le, hogy szép dolog az álmodozás, de még szebb, ha az álmaidat valóra is váltod. Ő most pont ezt teszi.
SZTÁRVILÁG
A Balázsék című műsor megújulva folytatja tovább, de azt egyelőre nem árulták el, hogy kivel pótolják majd a műsorvezetőt.
SZTÁRVILÁG
A séf beszélt arról is, hogy a ringben rendszerint transzállapotba esik az ember. Ilyenkor azt sem tudja, mi történik pontosan.
SZTÁRVILÁG
A vizsgálat megállapította, hogy a reggel 6-10 óra között sugárzott adás nem felelt meg a szolgáltató által meghatározott III. korhatár-kategóriának, annak nyelvezete alapján azt a 16 éven aluliak számára nem ajánlott, IV. korhatár-kategóriába kellett volna sorolni.
SZTÁRVILÁG
Vadon Jani mondta a legkeményebb szavakat, de Balázs és Rákóczi Feri is élesen elítélte a két popsztár városi gyorshajtását.
SZTÁRVILÁG
A Balaton márka megalkotásáról beszélgettek, mikor egy érdekes ötlet érkezett egy hallgatótól. Ez pedig beindította a műsorvezetőket.
SZTÁRVILÁG
Nem ez volt az egyetlen trükk, amit bemutatott Balázsék rádióműsorában: egy horrorfilmbe illő mutatvánnyal is sokkolta Vadon Janiékat.
SZTÁRVILÁG
Szerinte a mai világban nagyon óvatosan kell fogalmazni, és mindenki túl érzékeny lett a humorral kapcsolatban.
SZTÁRVILÁG
Rákóczi Feri először próbálná megbeszélni a dolgot, Balázs szerint viszont nem lenne türelmes, annyit mondana, hogy „meg ne lássalak még egyszer, mert beleállítom a vasvillát a hátadba”.
SZTÁRVILÁG
Béres Anett: „Azt éreztem, hogy soha nem jövök ki, bent ragadok az álomban, és egy élőhalott leszek”
Való Világ villájának egykori lakója Sebestyén Balázsék reggeli műsorában mesélt a szörnyű teaszeánszos napról.
SZTÁRVILÁG
A reggeli rádiós műsorban Rákóczi Feri és Vadon Jani is elmondta, mit gondolnak a zenész véleményéről és az étterem reakciójáról.
SZTÁRVILÁG
Arról is beszélt, nincs annyira „hanyatt esve” a nagy tévés elődöktől, és a külföldi produkciókat sem követi.
SZTÁRVILÁG
A Blikk fotókat készített a színésznő otthonába érkező, majd onnan távozó úszóedzőről és autójáról.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető szerint a főnökei is tudják, hogy egy reggeli műsorhoz hozzátartozik a szókimondás. „Mi pedig szókimondóak vagyunk, ettől van komoly hallgatottságunk” - fogalmaz Balázs.
SZTÁRVILÁG
„Direkt szexuális utalások hangzottak el, amelyek torz magatartásmintát és kapcsolati modellt közvetítettek.”
Népszerű
Ajánljuk