SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Sebestyén Balázs: „Amikor a hölgyeim és uraim megszólalást el kell vetni, mert ez valakit zavar, akkor én azt furának tartom”

Szerinte a mai világban nagyon óvatosan kell fogalmazni, és mindenki túl érzékeny lett a humorral kapcsolatban.


Sebestyén Balázs a HVG Fülke című podcastjának vendége volt. A műsorvezető az utóbbi időkben kedvencnek számító témájáról, a "píszíségről" is beszélt. Szerinte manapság a rádiósoknak egyre inkább lábujjhegyen kell járniuk, mert a legtöbb téma sért valakit vagy valakiket.

„Nyilván öregedtünk, értünk egy kicsit. A hallgató is változik, az ország is változik, a hangulat is változik, tulajdonképpen az egyetlen állandó dolog az életünkben, hogy folyamatosan átalakulunk és változunk. Nekünk, műsorvezetőknek nagyon nehéz megtalálni ezt a középutat, hogy szórakoztassál, legyen egy kis röhögés, de adjál is valamit, legyen komoly téma, tehát, hogy mindenki megtalálja azt, amiért szeret rádiózni” – mondta el véleményét a műsorvezető.

Balázs legutóbb akkor került a sajtó célkeresztjébe, amikor egy transznemű műkorcsolyázót figurázott ki.

„Milyen állítás az, amivel igazolni tudod, hogy én transzfób vagyok? Az, hogy felvetek egy olyan dolgot, hogy oda felmegy valaki, aki nem tud korcsolyázni, és véleményem szerint csak azért van ott, mert transz?

Vagy mert meg merem azt kérdezni, hogy milyen valódi céllal viszi ez előre a transzok elfogadását, társadalmi megítélését, ha felküldök egy láthatóan korcsolyázni nem tudó embert a jégre, akit aztán mindenki szívből kinevet? Szerintem ezt nagyon kontraproduktív...”

– fogalmazott a műsorvezető. Hozzátette, a "genderügyben" van számára néhány furcsa dolog. „Amikor a "hölgyeim és uraim" megszólalást el kell vetni, mert ez valakit zavar, akkor én azt furának tartom... Mindenki úgy él, olyan testben és lélekben, ahogy szeretne, de attól nekem az évezredes hagyományaimat, kultúráimat ne kelljen átírni és ne kelljen megváltoztatni!” – fejtette ki véleményét. Ugyanakkor szerinte fontos ezekről a témákról beszélni, ezért tartja jogosnak, hogy megemlítsen ehhez hasonlókat a rádióban.

Szerinte Rákóczi Ferivel és Vadon Janival ők nem számítanak "megmondóembernek", hitelességüket pedig azzal támasztják alá, hogy sokszor vendégeket, szakértőket hívnak fel az adott témában. Magánvéleményükben pedig, úgy gondolja, óvatosságra intette őket az a "túltolt érzékenység", amely ma már a világra jellemző, mert mindenki mindenen meg akar sértődni.

„Őszintébb világ volt, ahol bátrabban tudtad elmondani, úgy, hogy ne kelljen attól félned, hogy valakit megbántasz. A humor az elme szellőzőablaka, így fel lehetett vállalni dolgokat. Nem kellett meggondolni, hogy egy kövér emberre rámondhatod-e azt, hogy kövér. Mindenki nagyon érzékeny...”

– panaszkodott a podcastban Balázs.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Curtis háttérénekese is megjelent az X-Faktor válogatóján, Majka rögtön kérdezősködni kezdett nála
Széles Iza a 2005-ös Megasztár harmadik évadának döntőse volt, azóta pedig Curtis háttérénekese lett. Most viszont szólóban próbált szerencsét az X-Faktorban.


Az idei X-Faktorban több régi Megasztár-szereplő is feltűnt. Múlt héten Patai Anna, most pedig Széles Iza, a 2005-ös Megasztár harmadik évadának döntőse állt X-Faktor válogatóján a mentorok elé.

Az énekesnőt régi ismerősként köszöntötték a műsorvezetők és a mentorok, mivel évek óta Széki Attila, azaz Curtis háttérénekesnőjeként dolgozik.

„Nagyon örülök, hogy a csapatának a részese lehetek, egy igazi családként turnézunk együtt nyaranta. Számomra nagyon fontos volt, hogy mielőtt eljövök ide, megbeszéljem Atival, hogy indulok egy ilyen versenyben, és abszolút pozitívan fogadta, nagyon jószívűen állt hozzá, és a saját karrierem ügyében is tök jó, hogy szabad utat kaptam”

– mondta a színpadra lépése előtt.

A színpadon elárulta, elsősorban magának szeretne bizonyítani azzal, hogy kipróbálja magát szólóénekesként is.

„Az Atika mit szólt ehhez, hogy ide jöttél?”

– tette fel a kérdést Majka.

„Támogat. Azt mondta, ha nekem erre szükségem van, akkor jöjjek, csináljam, ő szurkol nekem”

- felelte Iza.

Széles Iza produkciója végül meggyőzte a mentorokat, hiszen négy igennel jutott tovább a következő fordulóba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Galla Miklós: Kiderült, hogy kétszer annyi az adótartozásom, mint hittem. Kérem, segítsetek
A humorista ismét a követőihez fordult, és eladásra kínálta egyik festményét is. Köszönetet mondott az eddig kapott támogatásért.


Galla Miklós újabb bejegyzést tett közzé a közösségi oldalán, amelyben arról számolt be, hogy korábban rosszul becsülte meg anyagi helyzetét. Mint írta: „Amióta a legutóbbi posztomat írtam,

kiderült, hogy kétszer annyi az adótartozásom, mint hittem. Kérem, segítsetek.”

A humorista korábban is kérte követői támogatását, mostani posztjában pedig megköszönte az eddig kapott segítséget, ugyanakkor jelezte, hogy továbbra is szüksége van anyagi támogatásra. Hozzátette: festményeit is hajlandó eladni, egyik alkotásáról képet is mellékelt a bejegyzéshez.

Külön megemlítette Delhusa Gjont is, aki – véleménye szerint – „kedves és igaz posztot írt Laár Andrásról és róla”.

A bejegyzés vegyes reakciókat váltott ki. Több hozzászóló bírálta a humoristát a nyilvános segítségkérés miatt, és kifogásolták, hogy az egyébként 66 éves, rossz egészségi állapotban lévő nyugdíjas miért nem vállal munkát.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megrázó produkció az X-Faktorban: családon belüli bántalmazásról énekelt az egyik versenyző, Tóth Andi el is sírta magát
Sóti Julianna saját dalával állt színpadra az X-Faktor válogatóján. A bántalmazásról szóló megrázó előadásával nemcsak a mentorokat, de a nézőket is mélyen megérintette.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. október 05.



Sóti Julianna egy különleges és igazán megrendítő produkcióval állt színpadra az X-Faktor válogatóján. A fiatal énekesnő egy saját dalt adott elő, amelyet saját élményei ihlettek. Elmondása szerint bántalmazott családból származik, és az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet: aki hasonló helyzetben van, kérjen segítséget, és ne féljen, mert van kiút.

Megrázó előadásával mély benyomást tett mind a mentorokra, mind a közönségre. Tóth Andit különösen megérintette a produkció, és nem tudta visszatartani a könnyeit.

„Nekem ez olyan volt, mint egy előadás, és azt éreztem végig, hogy nagyon-nagyon hálás vagyok neked, hogy behoztad ezt a témát. Talán ez volt az első alkalom, hogy ez a téma be lett ide hozva az X-Faktor színpadára, és nekem egyáltalán nem volt sok, mert ezzel demonstráltad a fontosságát ennek az egésznek: hogy nem vesszük észre, hogy mennyire itt van köztünk, mennyire jelen van. És persze, legyintünk egyet, hogy ez velünk nem történik meg, de minden sarkon van egy ilyen, ha nem több. Szóval nagyon köszönöm!”

– fogalmazott az énekesnő az értékelésében.

A mentorok végül négy igennel juttatták tovább Sóti Juliannát. A produkció után Majka ezt mondta Tóth Andinak: „De aranyos vagy, elsírtad magad. Még nem is sírtad el magad soha.”

„Nem, nem szoktam sírni” – válaszolta az énekesnő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A vér is folyt a Sztárbox női gálamérkőzésén – Schóbert Lara esélyt sem hagyott Dárdai Blankának
A 2025-ös évadban nincs női pehelysúly, ezért különmeccsen találkoztak. A 3. és 4. menetben rászámoltak Dárdaira.


Schóbert Lara egyhangú pontozással legyőzte Dárdai Blankát a Sztárbox október 5-i adásának címvédő gálamérkőzésén. A tavalyi női pehelysúly-győztes ezzel megvédte az övét.

Mivel a 2025-ös évadban nincs női pehelysúly kategória, ezért Dárdai Blanka Instagram-posztban kihívta Schóbert Larát. „Évek óta figyeltem a műsort, és nagy rajongója voltam” – mondta Blanka. Lara felidézte a tavalyi menetelését: „Tavaly én mindent elértem, amit akartam”. Hozzátette: „Amikor Blanka kihívott engem a posztjával, akkor először elbizonytalanodtam”.

Az első menetben azonnal egymásnak estek, kevés védekezéssel; Dárdai a sarokba is került, a végén Lara több erős ütést vitt be. A második menetben Lara jól tartotta a távolságot, pontosan talált és többet védekezett; Kokó szerint Blanka nem védekezett megfelelően.

A harmadik menetben a bíró rászámolt Blankára. Dárdai próbált kezdeményezni, de Lara ütései ültek jobban. A negyedik menetben Lara beszorította Blankát a kötélhez, ismét rászámoltak az énekesnőre. Dárdainak vérzett az orra, de végig küzdött. A végén megölelték egymást a ringben.

A pontozók egyhangú döntéssel Schóbert Larát hozták ki győztesnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: