BALATON
Különleges névadó ünnepséggel indul el a Magyar Nemzeti Cirkusz nyári szezonja a Balatonon, ahol idén is megtartják a Cirkuszok Éjszakáját.
BALATON
Idén 15-20 százalékkal emelkedtek az árak a tóparti strandokon a tavalyihoz képest. Az alapanyagok az oka a vendéglősök szerint. Ennél azért összetettebb a dolog.
BALATON
A hajót Ausztriában készítették, de a Balatonon szolgált, a világháborúban még fegyverekkel is felszerelték.
BALATON
A versenyzőket 35 hajó kíséri majd a Balatonfűzfő és Balatonalmádi közötti 3, illetve 9 kilométeres távon.
BALATON
Lefotóztunk néhány ártáblát, amelyek szinte már a budapesti belváros szintjét hozzák, és egy hoteltulajdonost is megkérdeztünk, mi a helyzet a szálláshelyekkel.
BALATON
Ma már 300-450 pár hattyú él Magyarországon, pedig a XIX. században majdnem teljesen eltűntek. A Balatont különösen kedvelik, de a Magyar Madártani Egyesület szóvivője szerint etetni nem lenne szabad őket.
BALATON
Mézes-almás lekvárral és karamellizált sós mandulával ízesített fagylalt lett idén a Balaton Fagyija
A balatonmáriafürdői Florida Fagyizó finomsága lett a győztes, amely a Mézesem nevet kapta.
BALATON
Az elmúlt időszak infrastruktúra-fejlesztéseinek köszönhetően több meghatározó útvonalat is felújítottak a Balaton körül, hogy a szezon indulására még kényelmesebben, egyszerűbben közlekedhessünk.
BALATON
Megnéztük, milyen jogosítvány kell hozzájuk, milyen gyorsan merülnek le, és mennyire környezetbarát a működésük.
BALATON
Az idei bálra meghívást kaptak a 18 éves balatonfüredi lányok mellett azok is, akik a tavalyi, vírushelyzet miatt elmaradt eseményre lettek volna hivatalosak.
BALATON
2019-ben foszfor szabadult fel a tó alján lerakódott üledékből – mondja Somogyi Boglárka, az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet algológusa.
BALATON
Május 14-én nyithattak meg a siófoki fizetős strandok. Egy hétig ingyen mehetnek be a vendégek, akiket új attrakciókkal várnak.
BALATON
Az 1960-as és 1970-es években épült nyaralók érdekes formájú kerítései viccesek, kreatívok, vagy éppen furák voltak.
BALATON
Az északi part több településén is sokan ültek be a teraszokra, sétáltak, fagyiztak a magyar tengernél.
BALATON
Végre megint lehetett élvezni a szép időt, megmártózni kicsit a napsugarakban, beszívni az illatokat, enni-inni a szabadban. Egy ideig csak ezek a képek emlékeztetnek minket arra, hogy milyen évszakban járunk...
BALATON
A hajózási társaság azonban a járvány miatt szigorított az utazási feltételeken, amelyek visszavonásig maradnak érvényben.
Népszerű
Ajánljuk