SZTÁRVILÁG
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint egy uniós nyílt közbeszerzésről van szó, ennek bármely uniós cég lehet a nyertese.
SZTÁRVILÁG
Egy három kilométeres dugót akart kikerülni a nem kifejezetten díjnyertes ötlettel, az 1-es főútra hajtva a rendőrök már nem találták meg.
SZTÁRVILÁG
A rendőrök a külső sávba sorolva hagyták el a helyszínt. Az ott haladó teherautó megállt, de a mögötte érkező kamion belerohant. A teherautó az előtte haladó kocsinak, azok pedig a rendőrségi járműveknek ütköztek.
SZTÁRVILÁG
Magyarországon csak idén, már több mint 430 ember vesztette életét az utakon. Ők már nem tölthetik a szeretteikkel a karácsonyt.
SZTÁRVILÁG
Az útdíjak összege az automatikus inflációkövetéssel emelkedik és a díjköteles hálózat is bővül 2021-ben.
SZTÁRVILÁG
A projekt nagyon drága lehet, ráadásul az új szakasszal csak néhány percet nyerhetnek azok az autósok, akik Horvátországba tartanak. Rendkívül fontos lesz két völgyhidat is megépíteni a szakaszon.
SZTÁRVILÁG
Ha mindig érdekelt, hogy miért az M7 vezet a Balatonra, akkor itt az ideje, elmélyedni a magyar utak számmisztikájában.
SZTÁRVILÁG
Egy másik autós vette fel a balesetveszélyes manővert. A kamionvezető mit sem törődött a kötelező haladási iránnyal és a szűk úttal.
SZTÁRVILÁG
A mögötte érkező sofőr nagyon megijedt, ijedtében a leállósávba sorolt be, hogy a mögötte érkezők ne ütközzenek neki.
Népszerű
Ajánljuk