KÖZÖSSÉG
A 85 éves autótervezőnek több Ferrari és Lamborghini formáját köszönhetjük. De az olasz sportkocsikon kívül több márkával is dolgozott együtt.
KÖZÖSSÉG
Az online modell az utolsó pillanatban jutott hozzá ahhoz a pénzhez, aminek segítségével végül a teljes vételárat rendezni tudta.
KÖZÖSSÉG
A mindenkori köztársasági elnöki fizetés mellett ezek a juttatások is élete végiéig megilletik egykori államfőként. Eddig egyiket sem igényelte.
KÖZÖSSÉG
Az eset miatt kihívott rendőrök először a koccanás miatt helyszíneltek, később hivatalból eljárást indítottak a férfi ellen garázdaság miatt.
KÖZÖSSÉG
Mint kiderült, Gerhard Berger 1995-ben eltűnt autója Japánba került, majd onnan Nagy-Britanniába, ahol most találta meg a Scotland Yard.
KÖZÖSSÉG
87 sebességmérő doboz már áll, 94-et pedig előkészítenek éppen. A rendőrség új csodafegyvere több okból is hatékonyabb az eddigi fix sebességmérőknél.
KÖZÖSSÉG
A 27 éves amerikai anyuka azért haragudott meg a fiára, mert megtudta, hogy rosszul viselkedett a suliban. A rendőrség súlyos gyermekbántalmazással vádolja.
KÖZÖSSÉG
Meg akarják állítani a SUV-ok terjedését. Az indokolatlanul nagy autók szennyezőek, és útban vannak mindenkinek.
KÖZÖSSÉG
A sofőr rögtön megállt, majd a sértett segítségére sietett, aki rövid időn belül a saját lábán távozott a helyszínről. Később azonban kiderült, hogy a nő zúzódásos és töréses sérülést szenvedett.
KÖZÖSSÉG
A férfi szombat este 21 óra 40 perc körül Budapest VII. kerületében, a Thököly úton szóváltásba keveredett egy másik férfival egy vendéglő előtt. Ezek után úgy meglökte a férfit, hogy az az úttestre esett, és elütötte egy autó.
KÖZÖSSÉG
A Németországból érkezett repülőgép fiatal pilótája elvétette a leszállást, majd sikertelen átstartolást követően csapódott földnek a Spa-Malchamps repülőtér melletti úton, ahol egy autót elsodort.
KÖZÖSSÉG
Egy arra járó vette észre a nem mindennapi esetet. Elmondása szerint azért volt némi segítsége az autósnak.
KÖZÖSSÉG
Az elektromos autók egyre olcsóbbak, gyilkos árverseny kezdődött köztük. A kínai cég hatalmas előnye, hogy a bányáktól az eladásig szinte mindent egy kézben tart, és minőségi terméket gyárt - mondja Várkonyi Gábor autópiaci szakértő.
KÖZÖSSÉG
A gépkocsi fedélzeti kamerái rögzítették a nem mindennapi esetet egy főúton, ahol egyidőben több autó is áthaladt.
Népszerű
Ajánljuk