FELFEDEZŐ
Egy amszterdami padon találkozott egy hajléktalan amerikai férfi és egy svéd írónő. Azóta már tíz éves házasok és hatéves ikergyermekeik vannak.
FELFEDEZŐ
Olyan súlyos sérüléseket szenvedett a fején, a törzsén, valamint a lábán, hogy azok a halálát okozták az ausztriai Rax hegységben.
FELFEDEZŐ
Egy csónakházból lépett elő, amikor magyar turisták hangját hallotta. A jelek szerint nem bántalmazták, de semmire nem emlékszik az előző három hétből.
FELFEDEZŐ
Az Ekkoriban blog szerzője végre nekiindulhatott annak a világnak, amit eddig csak filmekből és hírből ismert. Osztrák levelezőpartnere (!) hívta meg a titokzatos Ausztriába. Mindez 1989-ben történt, és az akkori élmények valószínűleg sokaknak ismerősek lesznek.
FELFEDEZŐ
Március 15-ig, kizárólag levélben, önéletrajzzal és fotóval jelentkezhettek hivatásos remetének az ausztriai Saalfeldenbe.
FELFEDEZŐ
Kicsit irigykedve néztük ezeket a ausztriai képeket. Szinte még a száncsengő hangját is hallani a távolban.
FELFEDEZŐ
A boszniai származású lányok másfél éve indultak el Szíriába, ahol az Iszlám Állam poszterlányaiként emlegették őket.
FELFEDEZŐ
Ingyenes vízi játszóterek nyíltak, ahol a gyerekek kedvükre fröcskölhetik a vizet.
FELFEDEZŐ
Magyarország és környéke legtutibb helyei. Ha az alábbi lista mindegyik állomását végigjárjátok, garantált az életreszóló élmény.
Népszerű
Ajánljuk