FELFEDEZŐ
Gyakran emlegetett árvízi szakkifejezések gyorstalpalója azoknak, akik szeretnének képben is lenni arról, amiről beszélnek.
FELFEDEZŐ
Az Ehnaton fáraóról szóló opera dallamaira pakolják az emberek a homokzsákokat a BKV videójában. A lényeg: nem áll meg a metró a Batthyány-n pár napig.
FELFEDEZŐ
A fitneszedző szerint a szeretet etet, és minden rosszindulatú kommentelőnek azt javasolja, hogy ne fordítson hátat a lelkének, mert az meg fogja bosszulni magát.
FELFEDEZŐ
A Tisza Párt vezére kifogásolta azt is, hogy manapság nem összesítik az önkéntesek neveit és elérhetőségeit, mint régen.
FELFEDEZŐ
Erőn felül teljesítenek az árvízi védekezésben résztvevők a két településen. A Duna már így is bekebelezte a környék egy részét.
FELFEDEZŐ
Nagyjából fél méterrel volt alacsonyabb most a legmagasabb vízállás, mint a 2013-as árvíz idején.
FELFEDEZŐ
A miniszterelnök szerint a következő hat napban levonul az árhullám legnagyobb része Magyarországon.
FELFEDEZŐ
Péntektől várhatóan jövő hét elejéig csak vészhelyzet esetén, csónakkal hagyhatja el a települést a lakosság. Se munkába, se iskolába nem mehetnek. Egyelőre mindenki teljesen nyugodt, de a polgármester szerint ahogy telnek a napok, nőni fog a feszültség.
FELFEDEZŐ
Posztolással indította a tetőzés előtti napot a főpolgármester. Ebből többek között az is kiderül, hogy mától lezárják a metró Batthyány téri állomását.
FELFEDEZŐ
Húsz településen hoztak árvízvédelmi intézkedéseket. A Kisorosziban élők már kedden megkapták a nyugdíjakat.
FELFEDEZŐ
A Tisza Párt elnöke néhány napja kezdeményezett személyes találkozót a köztársasági elnökkel az országban uralkodó állapotok miatt.
FELFEDEZŐ
2013-ban épültek a hatalmas kapuk a mélygarázzsal és a látogatóközponttal együtt. Korábban a tűzoltók tesztelték nagynyomású vízsugárral.
FELFEDEZŐ
Az Ebihal büfé tulajdonosa korábban az ATV-nek nyilatkozott. Elmondta, hogy nem kell ide szakember, mert nincs mit segítsenek.
FELFEDEZŐ
Komoly baj is lehetett volna abból, ha a szakemberek nem veszik észre időben a lopást. A tolvajokra akár börtönbüntetés is várhat.
FELFEDEZŐ
A főpolgármester ismertette, hogy milyen fontos közlekedési változások várnak a budapestiekre a következő napokban.
Népszerű
Ajánljuk