FELFEDEZŐ
Az Ebihal büfé tulajdonosa nem aggódik az ár miatt, azt mondta, hogy ők ehhez már hozzá vannak szokva.
FELFEDEZŐ
Több utcában is felszólították a lakosokat, hogy hagyják el otthonaikat. Munkatársunk helyszíni fotóin mutatjuk a készültséget.
FELFEDEZŐ
Tuzson Bence Pozsonyból érkezett Dunakeszire, ahol csütörtökön harmadfokú készültséget rendelhetnek el. A miniszter lapátot is ragadott.
FELFEDEZŐ
A Hajógyári-szigetet már lezárták, a Margit-szigetnél a villamos még megáll, de már ide is nagyrészt csak a védekezésben résztvevők léphetnek be. Videós helyzetjelentés szerda délelőtt a fővárosból.
FELFEDEZŐ
A főpolgármester szerint természetes emberi kíváncsiság, hogy az áradó folyót sokan meg szeretnék nézni. A gyors vízszint emelkedés és a sodrás miatt azonban most különösen veszélyes, ha valaki túl közel merészkedik.
FELFEDEZŐ
A szigetet szerdán lezárják a hatóságok. A Máltai Szeretetszolgálat munkatársai még előtte mindenkit kimentettek.
FELFEDEZŐ
A Tisza Párt elnöke szerint az önkéntesek munkája nélkül sehol nem állna a védekezés. Hiányolta a 12 ezer önkéntes tartalékost is.
FELFEDEZŐ
A lehető legrosszabbkor érkezett a ciklon a fecskéknek, ugyanis most készülnének vonulni. Civilek próbálják menteni a legyengült madarakat.
FELFEDEZŐ
Az ideiglenes végállomás a felszínen van. A 4-es 6-os villamos sem áll meg a Margit hídnál és a Margitszigetnél.
FELFEDEZŐ
Menekülőutakat fognak nyitni a Pilisben. A 2-es metró egyelőre bírja a nyomást, bár szivárog a víz, ha gond lesz, leállítják.
FELFEDEZŐ
Csütörtöktől lezárják a H5-ös HÉV alagúti szakaszát, ezért a szerelvények a Batthyány tér helyett csak a Margit híd budai hídfőjéig közlekednek majd.
FELFEDEZŐ
Legalább már nem a konditeremben készülnek a hollywoodi imázsfilmek - utalt Orbán Viktor korábbi videójára a Tisza Párt elnöke.
FELFEDEZŐ
Mára várják a nagy árhullámot Szigetköznél. Mi egy nappal korábban jártunk arra, meglepő nyugalmat találtunk.
FELFEDEZŐ
A folyó éjjel 2 óra után kezdett kilépni, szerda reggelre pedig víz alá került a rakpart. Egy nap alatt közel egy métert emelkedett a vízszint.
FELFEDEZŐ
Például a 11-es főutat: ezt Dömösnél, Doboskertnél és Esztergom nyugati határában is teljes szélességében lezárták. Nem működik két határátkelő sem.
FELFEDEZŐ
Csütörtökre elkészülnek a földgáttal a Rómain, épül a mobilgát a Dagálynál és homokzsákokkal védik a Margitszigetet.
FELFEDEZŐ
Az ország egész területére összehangolt védekezést rendeltek el. A műveletek irányítását Pintér Sándor hangolja össze.
Népszerű
Ajánljuk