HÍREK
A boltokban információs táblák tájékoztatnak az árstopról. Az árakat pedig jól látható helyen kell feltüntetniük az üzleteknek.
HÍREK
Közgazdászok szerint az üzletlánc lépése a maga nemében, ha nem is zseniális, de mindenképpen tudományosan megalapozott.
HÍREK
Kristálycukorból és búzalisztből legfeljebb 10-10 kilót, tejből 12 litert, napraforgó-étolajból pedig 10 litert vásárolhatunk egyszerre a Lidl üzleteiben. A befagyasztott árú termékeket ugyanakkor akciósan adják majd.
HÍREK
Azért kérik ezt a vevőktől, mert szerintük a kormány által meghatározott fogyasztói árak hatalmas terhet jelentenek a számukra.
HÍREK
Az ellenzéknek egyet kellene értenie a járványkezeléssel, a rezsicsökkentéssel és az élelmiszerárstoppal a miniszterelnök szerint, ehelyett túl messzire mennek a bírálatokban.
HÍREK
Az LMP-s Ungár Péter írásbeli kérdését azzal az indokkal dobta vissza a házelnök, hogy „kormányzati feladatkört nem érint”.
HÍREK
A Terméktanács elnöke szerint akár 15-20 százalékkal is zuhanhat a termelés, ha a kereskedők nem fizetnek többet a csirkéért.
HÍREK
Egy polgármester elmondta: „hogyha 800 forintért vesszük az adott terméket, akkor mondjuk 600 forintért fogjuk árulni? Akkor inkább nem vesszük meg, és nem fogjuk árulni”.
HÍREK
Vértes András azt mondja, a rezsicsökkentéssel, az üzemanyagár-befagyasztással, a kamatstoppal és az élelmiszerek árának befagyasztásával együtt 2 százalékot csökkenhet az infláció.
HÍREK
Ezt ellenőrizni is fogják, és komoly pénzbüntetésre számíthatnak azok, akik megszegik a szabályt.
HÍREK
A piaci árusoknak és a boltosoknak komolyabb veszteséget jelenthet az élelmiszerárstop, mint a nagy diszkontláncoknak.
HÍREK
Szakértők szerint a többi élelmiszerért még többet kérhetnek majd a kereskedők, hogy kompenzálják veszteségeiket.
Népszerű
Ajánljuk