HÍREK
Benyújtotta lemondását Fürcht Pál, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. A HVG szerint a háttérben az ukrán aranykonvoj-ügy nyomozásának rendjéről folytatott éles szakmai vita áll a Legfőbb Ügyészséggel.
HÍREK
Dr. Horváth Lóránt, az ukrán felet képviselő ügyvéd szerint Sulyok Tamás köztársasági elnök büntetőjogi felelőssége is felvethető. Az államfő egy olyan törvényt hirdetett ki, amelyet a vád szerint külpolitikai nyomásgyakorlásra használt a kormány.
HÍREK
Az Alkotmányvédelmi Hivatal megerősítette, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda jelölte ki március 5-ét a rajtaütés napjaként. Eközben a volt igazságügyi miniszter tagadja a kormányzati beavatkozást.
HÍREK
A Legfőbb Ügyészség közleményben hangsúlyozta, hogy sem a régi, sem az új kormánnyal nem tartottak kapcsolatot az ügy kapcsán. Kijelentették, hogy minden szükséges intézkedést megtesznek, és a körülmények teljes feltárására törekednek.
HÍREK
Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a miniszterelnök valótlanságot állít az előző kormány működéséről. Azután szólalt meg, hogy Magyar Péter azt állította, Orbán Viktor kézi vezérléssel irányította a titkosszolgálatokat.
HÍREK
Források szerint Orbán Viktor rendelte el a TEK látványos rajtaütését az ukrán aranykonvojon. Az ügyészség később kimondta, hogy a nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozó akciónak nem volt kellő jogi alapja.
HÍREK
A volt NNI-s rendőr jogi képviselője szerint az egész eljárás egy előre megírt narratívát követ. A cél az volt, hogy a TISZA Párt két informatikusát ukrán kémként állítsák be a választási kampányban.
HÍREK
A Tisza Párt alelnöke szerint a kormánymédia hamis képekkel árasztotta el a Facebookot. A bejegyzéseket rejtélyes külföldi profilok ezrei lájkolták.
Népszerű
Ajánljuk