FELFEDEZŐ
Rákban elhunyt volt barátja tiszteletére vágott bele a merész utazásba. Anya és lánya együtt bejárták Bangladest és Indiát is.
FELFEDEZŐ
Az anyuka először azt hitte, hogy álmában rendelte meg a bútort. Ezek után kétszer is meggondoljuk, hogy gyermekünk kezébe adjuk-e a mobilt.
FELFEDEZŐ
Megvoltak az első vérvételek - innentől egy hónapon belül kell megkapnia a gyógyszert. Nagyon speciális kezelés következik.
FELFEDEZŐ
Milyen a hiteles gyerekjáték? Hát talán olyan, amit egy szülő, a saját tapasztalata alapján talált ki és hozott létre.
FELFEDEZŐ
Az egykori modell már három gyermek édesanyja, de az elején nehezen barátkozott meg például teste változásával.
FELFEDEZŐ
Egy kislány a garázskaput akarta megvizsgálni közelebbről, az anyuka viszont a másik gyermekére figyelt – ebből lett majdnem tragédia.
FELFEDEZŐ
A gyönyörű magyar modell és anyukája három éve hadban áll egymással – úgy tűnik, most rendeződhet a viszonyuk.
FELFEDEZŐ
A szülők a védőnői utasításra sem hallgattak, kiskorú veszélyeztetése miatt elítélték őket.
FELFEDEZŐ
Judit, a Norvégiában élő kismama most hazalátogatott, és mesélt különleges terhessége időszakáról.
Népszerű
Ajánljuk