KÖZÖSSÉG
Cégként működteti a családját egy brit anyuka, van negyedéves meeting és éves célok is a gyerekeknek
Ritának a céges kultúra segített abban, hogy kijelölje a családja számára fontos értékeket.
KÖZÖSSÉG
Néha azt is megkérdezi a tiniktől, élvezik-e az aktuális videót, ám ezzel néha a fiúk szerint is túl messzire merészkedik.
KÖZÖSSÉG
Az ausztrál édesanya olyan ügyesen oldja meg gyerekek lefektetését, hogy utána még a férjével is marad egy órája.
KÖZÖSSÉG
A karomra emlékeztető műkörmöket csillámporral és kövekkel díszítette. Egy kommentelő „borzalmasnak és ócskának” nevezte a kreációt, míg mások az egészségügyi kockázatra hívták fel a figyelmet.
KÖZÖSSÉG
A 33 éves nő hazafelé tartott a gyerekeivel, amikor a támadó rávetette magát. Az ítélet még nem jogerős, a kamasz védője részben enyhítésért fellebbezett.
KÖZÖSSÉG
Az Anyák az Anyákért Alapítványon keresztül kérnek támogatást az újszülöttnek és édesapjának.
KÖZÖSSÉG
31 hetesen, császármetszéssel világra segítették a gyereket, az anyukát azonban lélegeztetőgépre kellett kötni, de már nem sikerült megmenteni.
KÖZÖSSÉG
Egy mondattal boldoggá tették egy kislány napját, az anyuka abban reménykedik, hogy az illető is megtudja, tudtán kívül milyen jó dolgot tett.
KÖZÖSSÉG
Dorottyáról az All we have just stories fotósa, Mészáros Virág készített őszinte, nőies és valósághű képeket.
KÖZÖSSÉG
Egy mozgássérült anyuka beszélt arról, hogyan élte meg a szülést és a gyerekgondozás első lépéseit.
Népszerű
Ajánljuk