SZTÁRVILÁG
Újra Budapesten forgat a 28 éves világsztár, aki már nem először tért be abba az üzletbe, ahol fotó is készült róla.
SZTÁRVILÁG
Tuzson Bence még kompromisszumos helyszínt javasolt a Pride-nak, de Lázár János már teljes tiltásról beszél. A miniszter szerint a szükséges törvények már megvannak.
SZTÁRVILÁG
Orbán megosztó beszédet mondott, ami a keménymagnak szólt, de nála a szavazatokat nem ezek a beszédek, hanem az osztogatás hozhatja. Magyar Péter az elemző szerint lendületet veszített, túl sok témával foglalkozott a beszédében.
SZTÁRVILÁG
A Bajcsy-Zsilinszky úttól egészen az Oktogonig állt a tömeg. Látványos fotókon Magyar Péterék idei ünnepi rendezvénye.
SZTÁRVILÁG
Megtelt az Andrássy út a TISZA Párt rendezvényén, ahol Magyar Péter mellett Bódis Kriszta és Ruszin-Szendi Romulusz is beszédet mondott.
SZTÁRVILÁG
A Tisza Párt eseménye 15 órakor kezdődik, de már 14 óra környékén is sokan voltak az Andrássy úton.
SZTÁRVILÁG
Advent első vasárnapján hivatalosan is elindult a várakozás időszaka, újra csodálatos fényekben pompázik a főváros.
SZTÁRVILÁG
Kint van Budaházy György és a Magyar Önvédelmi Mozgalom különböző transzparensekkel. Egy rendőrsorfal zárja el őket a tüntetőktől a Hősök terétől.
SZTÁRVILÁG
Egyszerű, de hatékony módszerrel dolgozott a tolvaj: szinte egyben betörte a kirakat üvegét. A rendőrök még vizsgálják, mennyi kár érte a boltot.
SZTÁRVILÁG
Varga Judit exférje szerint sokan nem merik felvállalni, hogy ott lesznek a rendezvényén, ezért a Facebookon sem jelzik az érdeklődést a zászlóbontás iránt.
SZTÁRVILÁG
Varga Judit exférje arról írt a közösségi oldalán, hogy március 15-én vár mindenkit az Andrássy útra délután három órára. Azt írta, hogy „mutassuk meg, hogy a magyar emberek többsége nem kér az országot téves irányba vivő, felesleges ideológiai megosztottságot fenntartó politikai elitből.”
SZTÁRVILÁG
A tavalyi, válsággal terhelt időszak után megint teljes pompájában láthatjuk a téli Budapestet.
SZTÁRVILÁG
Főszerepben egy robot-báb volt amelyet egy spanyol csapat hozott magával. A kereszteződéseknél voltak a bábos performanszok, amelyek egy egész történetet meséltek el.
SZTÁRVILÁG
Sok ezer ember volt kinn a szabadságmeneten a rossz idő dacára. A Hősök terétől vonultak az Andrássy út végéig.
SZTÁRVILÁG
Még meg sem fordult, már ott állt mellette a rendőrautó, és végignézve a brutális és veszélyes szabálytalanságot, utána is mentek.
SZTÁRVILÁG
Több ezer diák és tanár skandál hangosan a Belügyminisztérium előtt, ahová a Hősök teréről vonultak.
Népszerű
Ajánljuk