SZTÁRVILÁG
Az egykori first lady Floridában piheni ki az elmúlt négy évet, január 20 óta nem látták nyilvánosan sehol.
SZTÁRVILÁG
Levelezésből lett szerelem köztük, a nő csak azért költözött Floridába, hogy közel legyen a börtönhöz. Kapcsolatuk miatt rengetegen hátat fordítottak az anyának.
SZTÁRVILÁG
Igazi szívmelengető mozi. Egy árva gyerek és egy melegszívű katona kalandjai a polgárháború után.
SZTÁRVILÁG
Az amerikai elnök részletesen elmondta az orosz államfőnek, hogy mit nem néz jó szemmel az amerikai kormány Oroszországgal kapcsolatban.
SZTÁRVILÁG
Fekélyes vastagbélgyulladás, ez a diagnózis hangzott el 8 év orvoshoz járás után. Miután megtudta mi a baja, az amerikai lány élete teljesen megváltozott.
SZTÁRVILÁG
Először egy ketrecben, majd egy koporsószerű dobozban tartották az ágy alatt az elrablásakor 20 éves amerikai fiatalt. A horrorisztikus bűnügy elkövetője idén szabadulhat.
SZTÁRVILÁG
Az új amerikai elnök ismertette korona-programjának részleteit. Már ki is adott néhány védekezést segítő rendeletet.
SZTÁRVILÁG
Ő írta le először, hogy a módosított RNS jó vakcina lehet. Ez a technológia az alapja a jelenleg használt legtöbb koronavírus elleni oltásnak. A Pennsylvaniai Egyetem kutató-biológusával és adjunktusával, Pardi Norberttel beszélgettünk.
SZTÁRVILÁG
Számos résztvevőt azonosítottak a szerdai felvételek alapján, a munkáltatóik azonnal reagáltak.
SZTÁRVILÁG
Raphaella egy bőrrákkal és egy mellrákkal is megküzdött. Most modellkedik és egy rákosokat segítő alapítvány önkéntese.
SZTÁRVILÁG
Összesen 37 szabályt írt elő nekik, számos meglepő dolog került tiltólistára. Nem csoda, hogy tízből csak hatan voltak hajlandóak aláírni a megállapodást.
SZTÁRVILÁG
A 87 éves műsorvezetőt több mint egy hete ápolják, kora és állapota miatt különösen veszélyeztetett.
SZTÁRVILÁG
Jonathan Pollard a haditengerészet hírszerzőjeként Izraelnek kémkedett még a 80-as években.
Népszerű
Ajánljuk