FELFEDEZŐ
A nő azt mondja, a szomszédai azután sem álltak le, hogy egyszer már hagyott nekik egy levelet az ajtón.
FELFEDEZŐ
Az amerikai elnök első ilyen beszédében azt mondta, országa a súlyos válság után újra ragyog.
FELFEDEZŐ
A NATO-főtitkár is azt közölte, nincs megfelelő katonai megoldás az Afganisztán előtt álló kihívásokra, így május 1-jéig megkezdik az országban szolgáló misszió erőinek kivonását.
FELFEDEZŐ
A nő egy jacksonville-i áruházban keveredett heves vitába az alkalmazottakkal, a jelenetet egy másik vásárló rögzítette.
FELFEDEZŐ
Hol máshol, mint az Egyesült Államokban fánkkal motiválják az embereket, hogy oltassák be magukat.
FELFEDEZŐ
Mindezt a motoros fiú fejkamerája vette fel, a videó kettejük hangos szitkozódása közben ér véget.
FELFEDEZŐ
A pedagógust felfüggesztették, de sokak szerint ez nem elég büntetés. Mellesleg úgy tűnik, hogy nem először oldották meg így a dugulás-elhárítást az amerikai iskolában.
FELFEDEZŐ
„Csodálatos látni, hogy az idősek folytathatják az életüket a folyamatos veszély nélkül” – mondta.
FELFEDEZŐ
A színésznő azt mondta, azért költözött haza Amerikából, mert nem akart pincérkedni és bízni egy bizonytalan karrierben.
FELFEDEZŐ
Megnéztük a Gabriel Fernandez-aktát, és totál kikészített minket. Ütés-égés-lövésnyomok egy nyolcéves gyerek holttestén.
FELFEDEZŐ
A két floridai fiatal nő az első dózist valahogy meg is kapta, a másodiknál buktak le. Állítólag sokan próbálnak különböző találékony módokon csalni.
FELFEDEZŐ
A téli viharok és a rekordalacsony hőmérséklet súlyos károkat okozott a vízközműhálózatok infrastruktúrájában.
FELFEDEZŐ
Nagy változások történnek az Egyesült Államokban. Az új kormány szembe megy az előző, Trump-féle vezetés számos korábbi döntésével.
FELFEDEZŐ
Sok mindent borított a koronavírus, más országokkal ellentétben az ázsiai nagyhatalomnak már sikerült a gazdaságot talpra állítani.
Népszerű
Ajánljuk