FELFEDEZŐ
Tovább kapaszkodna fel az amerikai sztárság ranglétráján, szakértők a későbbi elnökjelöltséget sem tartják kizártnak.
FELFEDEZŐ
Az amerikai Védelmi Minisztériumot kedden lövöldözés miatt zárták le. Ugyanakkor egyelőre nem sokat tudni arról, hogy pontosan mi történt.
FELFEDEZŐ
Összesen 5005 kilométert tett meg Los Angeles-től New Yorkig. A kivételes teljesítményét folyamatosan dokumentálta is, így képeken és videókon visszaidézhető emlék lett.
FELFEDEZŐ
A kihallgatott rendőrök az érzelmeikkel küzdve idézték fel, hogyan bántalmazták őket a zavargók.
FELFEDEZŐ
Nem ő a kihívás első áldozata: korábban egy 10 éves olasz kislány és egy 12 éves fiú is emiatt halt meg.
FELFEDEZŐ
A 77 évesen elhunyt férfit 2010-ben ítélték el, de a legtöbb rémtettét még nem tudták kideríteni.
FELFEDEZŐ
Ráadásul lejárt érzéstelenítőt adott be neki. Egyelőre nem tudni, mi vitte rá erre a bizarr cselekedetre.
FELFEDEZŐ
Elmondásuk szerint Joe Biden beiktatása óta tapasztalják a megbetegedéssel összefüggésbe hozott tüneteket, például a fejfájást vagy a szédülést.
FELFEDEZŐ
A csodával határos módon túlélte a balesetet, kisebb sérülésekkel került kórházba, kép is készült a károkról.
FELFEDEZŐ
A 650 négyzetméteres villában hat hálószoba, hét fürdőszoba, óriási teremgarázs, bár és kültéri medence is van.
FELFEDEZŐ
A bolt oldalát elözönlötték a dühös üzenetek, amelyekben antiszemitának nevezték a kitűzőket. Valójában inkább bunkóság volt.
FELFEDEZŐ
A jelentés annyit ír, hogy tüneteik a koronavírus és az influenza tüneteinek is megfelelnek, így sokak szerint nem számít döntő bizonyítéknak.
Népszerű
Ajánljuk