KÉK HÍREK
Egy 68 éves férfit állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként állatkínzás miatt a budapesti rendőrök.
KÉK HÍREK
Borzalmas körülmények között tartották az állatokat a csapodi tanyán. Az ingatlan tulajdonosa egy osztrák nő, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.
KÉK HÍREK
Tömegesen végez a fecskékkel a hirtelen jött esős hideg. Nagy segítség az is, ha csak hagyjuk a madarakat lépcsőházakban éjszakázni.
KÉK HÍREK
Egy blöki miatt nem tudott elaludni, ezért merült fel benne, hogy egy sörétes puskával lelövi a jószágot.
KÉK HÍREK
Élve pörzsöltek egy disznót, a böllérfesztivál szervezője az erről beszámoló állatvédőket perelte be
A főszervező azt kifogásolta, hogy a médiában negatív szereplőként lettek beállítva, amiről szerinte az állatvédők tehetnek, hiszen lejáratták a fesztivált. A gyanúsítottat állatkínzás miatt hallgattak ki.
KÉK HÍREK
Az állatokat járókelők találták meg, és állatvédők vették gondjaikba. Egyelőre nem lehet tudni, hogy ki tette ezt velük.
KÉK HÍREK
A folyamatos durrogtatás elől menekülő ebet elütötte egy autó, és annyira súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni az életét.
KÉK HÍREK
A vietnámi vendéglő egyik népszerű specialitása a macskaleves volt. Az étterem tulajdonosa egy állatvédő szervezet támogatásával új vállalkozásba kezd, a továbbiakban élelmiszerboltot üzemeltet majd.
KÉK HÍREK
Az egy hónapos borjú valamiért magára maradt Alaszkában, kilométerekre az óceántól. Ideális esetben kétéves koráig az anyja mellett lenne a helye.
KÉK HÍREK
Mivel tavaly október óta sokszor fordult elő hasonló eset a fővárosban, a civilek közösségi térképet készítettek az eddigekről.
KÉK HÍREK
Portiát egy machesteri lakásban tartották, és annyira elhízott, hogy szinte járni sem tudott. Azóta egy menhelyen él, és a speciális diétának köszönhetően már sokkal jobb formában van.
KÉK HÍREK
Az állatkínzási ügy kirobbanása óta az énekesnő eltűnt a nyilvánosság elől, a fellépéseit is lemondta. Nemrég a Fradisták az Állatokért egyesület tagjai is jártak nála.
KÉK HÍREK
A nő állatvédőnek vallotta magát, és még a hatóságoknak is azt üvöltözte, hogy ő „kobozta” a majmot.
KÉK HÍREK
Várhatóan mintegy 5 ezer állatot fognak levágni az elkövetkező napokban, pedig állatvédő szervezetek nagy erőkkel tiltakoztak a fesztivál ellen.
KÉK HÍREK
A Hope névre keresztelt eb szörnyű állapotban került az állatvédőkhöz, de szerencsére már jobban van, hamarosan már örökbe lehet fogadni.
Népszerű
Ajánljuk