MÚLT
Mikroszkóp alatt megvizsgálták a gabonamaradványokat, és a keményítő erjedési folyamatának jeleire leltek bennük, ami arra utal, hogy alkoholkészítésre használták azokat.
MÚLT
Az ISZOMM alapítója szerint „most már elég sok eset volt, amikor ittasnak tűnő képviselők tartózkodtak, sőt szavaztak” a tisztelt házban.
MÚLT
„Ha jól tájékoztattak, akkor kórházi kezelése alatt az elnök alkoholt nem iszik” - tette hozzá a sebész, aki korábban a néhai államfőt, Václav Havelt is műtötte.
MÚLT
A hatóságok által felajánlott élelmiszerek értéke a közlemény szerint többszöröse lesz a kétes minőségű alkoholos italoknak.
MÚLT
Előtte azért gondoskodott arról, hogy eltüntesse a lopásgátlót. Összesen öt üveget lopott, keresi a rendőrség.
MÚLT
A májunk, bőrünk, emésztésünk mellett javul a közérzetünk is, ha négy hétre kiiktatjuk az alkoholt.
MÚLT
Ártani nem árt, egy molekuláris biológus szerint viszont csak legenda, hogy segít a másnaposság elkerülésében a vízivás.
MÚLT
Városi legenda vagy van tudományos magyarázat arra, miért kell egy iszogatás során az első pisilés után gyakrabban vécére menni?
MÚLT
A dehidrogenáz enzim hiányát erős arcpír, szaporább pulzus, csökkenő vérnyomás, izzadás és hányás is jelezheti.
MÚLT
Nemcsak a májrák vagy a mellrák kialakulásának esélyét növeli, hanem más daganatos betegségekét is.
MÚLT
A fagyigéppel nem árt óvatosnak lenni, mert éppúgy részegítenek a gombócok, mint maguk az italok.
MÚLT
Nem Tóth Viki slammer szövegére egy egyszerű animációval próbálják felhívni a diákok figyelmét a mértéktartó bulizásra.
MÚLT
A herceg Oprah Winfreynek mesélt édesanyja elvesztéséről, a pánikrohamairól, kicsapongásairól és arról is, mi maradt meg benne a legélénkebben édesanyja, Diana hercegné temetéséről.
Népszerű
Ajánljuk