TECH
Nagyon nehéz ellenük felvenni a harcot, de a Direkt36 most feltárja a csalásokat, és a lehetséges megoldásokat.
TECH
Hatóság félrevezetéséért két év börtön is járhat, de az általunk megkérdezett ügyvéd szerint aligha kap ilyen súlyos büntetést a 15 éves lány és barátja.
TECH
Szó sincs a tanév végének kitolásáról a középiskolákban. Az érettségiztetés rendjéről a kormány illetékes akciócsoportja folyamatosan tárgyal.
TECH
A két közösségi oldal korábban bejelentette már, hogy a valótlan tartalmakat törölni fogják, függetlenül attól, hogy ki a közzétevő. A brazil és a venezuelai elnök bejegyzése is eltűnt.
TECH
Csorbai Ferencet álhírek terjesztéséért vonhatják felelősségre, mert „gócpontnak” nevezte városát.
TECH
Az interneten keringő, egyelőre sajnos kiirthatatlan álinformáció képtelen állításait kritika nélkül vették át.
TECH
Összehangolt akció keretében kapták el a többek között magyar koronavírusos halálával ijesztgető álhírportálok készítőit.
TECH
Az emberi találékonyságnak nincs határa, ha mások becsapásáról van szó. A beteg ember kiváló célpont: a gyógyulás reményében olyan ígéreteket is hajlandó elhinni, amelyek a józan szemlélő számára irreálisak.
TECH
Egy álhír-portál szerint jelentős összeget loptak el bűnözők a 700 millióból. Még a rendőrséget is belekeverték, hogy hihetőbb legyen a sztori.
Népszerű
Ajánljuk