SZEMPONT
Az esetek így egymás után ijesztők, az elmúlt évek statisztikáit böngészve azonban kiderül: évek óta csökken a halálos közúti balesetek száma.
SZEMPONT
G. Orsolya holttestét a hétvégén találták meg egy sporttáskában, a gyilkosa 60 késszúrással végzett vele.
SZEMPONT
Ő már a negyedik. Egy helyi portál információja szerint a 128-as lövészdandár egyik katonája, Volodimir Fratkin esett el a fronton.
SZEMPONT
A családjával utazott autóval, amikor orosz katonák tüzet nyitottak rájuk, édesapja nem élte túl.
SZEMPONT
Egy jelentés szerint eddig 2,5 millió menekült hagyta el az országot, közülük 1,75 millióan érkeztek Lengyelországba.
SZEMPONT
Az ungvári születésű 29 éves Kis Sándor az ukrán haditengerészetnél szolgált, Ocsakovnál esett el. A másik áldozat a 22 éves munkácsi Bilak Vaszil.
SZEMPONT
Az anyagi károk és közelkedési fennakadások mellett egy halálos áldozatot is követelt a csütörtöki ítéletidő.
SZEMPONT
2021. október 4-én néhány óra különbséggel egy sofőr két kerékpárost is elgázolt, az egyikük a Jánossomorja kézilabdázója volt.
SZEMPONT
Skóciában, Walesben vagy Észak-Írországban már voltak ilyen napok, de Angliában egészen keddig minden nap volt halálos áldozat.
SZEMPONT
Szabadszállási Kálmán kamionsofőrként vitt árut a sugárfertőzött területre. 38 évesen halt meg, csontig soványodva, iszonyú kínok közepette. Lánya mesélt róla.
SZEMPONT
Az országok egy része nem azonos módon számolja a koronavírus áldozatainak számát, és előfordulhat, hogy egyes kormányok kozmetikázzák az adatokat - írja a Portfolio.
Népszerű
Ajánljuk