FELFEDEZŐ
A Fressnapf „Összefogás az állatokért” kezdeményezésével évek óta támogatja a kisállatokkal dolgozó civil szervezetek munkáját.
FELFEDEZŐ
Tizenhárom éve működik Pécsett a Nevetnikék Alapítvány, amelynek önkéntesei az elmúlt évek során több mint ötezer beteg gyermek felépülését tették vidámabbá bűvész, bábos, zenés és egyéb szórakoztató programok segítségével. A Nevetnikék alapítójával, Kőműves Glóriával beszélgettünk.
FELFEDEZŐ
Azt közölték, hogy az irodaház árát az állami támogatásból gazdálkodták ki, és azért vették meg, hogy azzal bevételt termeljenek a programjaik támogatására.
FELFEDEZŐ
Ki lehet jelenteni: igazi minőségi sci-fit kaptunk az Apple-től. Nem világrengető, de tisztességes próbálkozás Asimov világának bemutatására.
FELFEDEZŐ
Hercegh Anita országjárásba kezdett, hogy találkozzon a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került gyerekekkel.
FELFEDEZŐ
Jeff Bezos, Bloomberg és Leonardo DiCaprio alapítványa is az adakozók között van. Ez minden idők egyik legnagyobb magánfelajánlása a környezetvédelem területén.
FELFEDEZŐ
Az Apple sorozatának az első két része összesen több, mint kétórás játékidőt tesz ki. Két óra ebben a varázslatos, gyönyörű, letisztult, ámde velejéig romlott világban. Imádtam.
FELFEDEZŐ
Az Alapítvány az innovatív oktatásért nevű szervezet székhelye a Mészáros Lőrinc és Vida Józsefhez kötődő Andrássy úti villaépület.
FELFEDEZŐ
Tóth Zsé Ferenc látássérült, balhés intézeti fiatalból lett a gyermeksegítő Tündérkör Alapítvány elnöke.
FELFEDEZŐ
Az MNV Zrt. 2020-ban 10-10 százaléknyi Richter-részvényt ruházott át a Tihanyi Alapítványra és a Maecenas Universitas Corvini Alapítványra. Az állam befolyása ezzel nullára csökkent a gyógyszercégnél.
FELFEDEZŐ
Szerintük a tó jelenlegi helyzete „megoldásért kiált”, ezért egy szakértői csapatot verbuválnak, akik megfogalmaznak egy szakmailag megalapozott cselekvési tervet.
FELFEDEZŐ
Arra kérik az embereket, hogy „becsületkasszás” alapon küldjék el a szolgáltatás díját az Igazgyöngy Alapítványnak vagy az Idős Emberek Gondozásáért Alapítványnak.
FELFEDEZŐ
300 százalékos társasági nyereségadóalap-kedvezményt adna a kormány azoknak a cégeknek, amelyek a vagyonkezelő alapítványi vagy egyházi fenntartású egyetemek alapítványát támogatnák.
FELFEDEZŐ
„A jogszabály értelmében szinte a teljes magyar felsőoktatást alapítványokba szervezi a kormányoldal, és mintegy ezermilliárd forintnyi közvagyont felügyelnek majd a jövőben a Fidesz pártkatonái” - fogalmazott Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője.
FELFEDEZŐ
Az árat - üzleti titokra hivatkozva - nem közölték, de szerintük korrekt megállapodás született. A tervek szerint a felújítás után a szálláshelyek mellett kollégium és képzési központ is lesz az épületben.
Népszerű
Ajánljuk