SZEMPONT
A lány elmondása szerint sok nehézséget átélt már életében, de a mostani egyikhez sem fogható.
SZEMPONT
A külügyi államtitkár szerint a halálból mentették ki a magyar honvédek a repülővel érkező embereket, akik többségében afgán és amerikai állampolgárok, de vannak köztük magyarok is.
SZEMPONT
A helyi tisztségviselők elutasították, hogy békésen átadják a területet, készek megvédeni azt.
SZEMPONT
Az embereket a magyar honvédek a halálból mentették ki. Nagy részük afgán, jelentős részük pedig magyar és amerikai állampolgár - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
SZEMPONT
A tálibok arra kérték a kabuli orosz követséget, továbbítsa a Pandzssir tartományban összpontosult ellenállás vezetőinek, hogy az iszlamista mozgalom párbeszédre és békés rendezésre törekszik.
SZEMPONT
A kicsi mindössze néhány perccel azután született, hogy az édesanyját és társait evakuáló amerikai katonai gép leszállt a német Ramstein légibázison.
SZEMPONT
Emberek tízezrei próbálnak menekülni Afganisztánból, a kialakult káoszban már többen életüket vesztették.
SZEMPONT
A közösségi oldalán az emberi jogokért harcoló színésznőt egy nap alatt 6,9 millió felhasználó követte be.
SZEMPONT
A kormányfő arról beszélt a Kossuth rádióban, hogy tömeges migrációra számít. Orbán szerint Brüsszellel három nagy csatánk van: az egyik a „genderőrülettel”, a második a migráció ügyével függ össze, a harmadik pedig azzal, hogy ki fizesse meg a környezetrombolás költségeit.
SZEMPONT
A NATO pénteki közlése szerint több mint 18 ezer embert menekítettek ki a kabuli nemzetközi repülőtérről a múlt hét végi tálib hatalomátvétel óta.
SZEMPONT
Az ENSZ számára készült hírszerzési jelentés szerint házról-házra járnak „kollaboránsok” után kutatva, és a családjaikat is megfenyegetik.
SZEMPONT
Zaki Anvari inkább felkapaszkodott az Amerikába induló gépre, minthogy a tálibok uralma alatt éljen.
Népszerű
Ajánljuk