KÖZÖSSÉG
A csomagokban a tisztasági szereken kívül kisebb praktikus ajándékokat és az adományozó személyes üzeneteit is megkapják a rászorulók.
KÖZÖSSÉG
Tibcsi gyógyulásáért indult gyűjtés, hogy a szülők finanszírozni tudják a reményteli, külföldi kezelést. Iskolatársai megható videóval biztatják.
KÖZÖSSÉG
Csak akkor vehet részt egy reményekkel kecsegtető új gyógyszer tesztelésében, ha előtte beadták neki a Spinrazát. Zente anyukája is kampányolt mellette.
KÖZÖSSÉG
A kisfiúnak és apró koaláinak köszönhetően egy hét alatt 6 millió forintnyi adomány gyűlt össze, jelenleg pedig már 10 millió felett jár ez az összeg.
KÖZÖSSÉG
Eddig Ausztrália hat államában 5,9 millió hektár égett porrá, ami nagyobb terület, mint Belgium.
KÖZÖSSÉG
Zente és Levi után egy újabb kisgyereknek gyűjtenek, az első 100 millió forint már összejött.
KÖZÖSSÉG
Több olyan családnál is jártak, ahol a gyerekek soha életükben nem kaptak még új játékot senkitől.
KÖZÖSSÉG
Idén is ezreket lát vendégül a Ételt az Életért Alapítvány három nap alatt. Riport a Népligetből.
KÖZÖSSÉG
Az Adománytaxi a kampány során nyolc településnek összesen 162 gyerekágyat gyűjtött össze. A fővárosiak a már nem használt bútoraiktól szabadulhattak meg, miközben ágyakhoz jutottak azok, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.
KÖZÖSSÉG
Egy szikkadt zsömle valakinek már szemét, másnak pedig a reggelit jelenti. Karácsonykor különösen nagy az élelmiszerpazarlás, de kis odafigyeléssel ez megelőzhető, sőt, rengeteg rászoruló asztalára varázsolhatunk reggelit, ebédet és vacsorát.
KÖZÖSSÉG
A magyarországi gyógyítási lehetőségek elfogytak, így külföldön tudnak csak segíteni a négygyermekes édesapán. A kezelés viszont 250 millió forintba kerül.
Népszerű
Ajánljuk