FELFEDEZŐ
A második világháborús, német Tigris tank szerepelt az önkormányzat bejegyzésében a plakáton. A harckocsi a Wehrmacht jelképe volt, de már lecserélték egy szovjet tankra az új posztban.
FELFEDEZŐ
Kihúzták például azt a részt, ahol az egyik szereplő arról beszél: ő nem szeretne olyan országban élni, ahol mások mondják meg, hogy mit érezhet, mit gondolhat, mit mondhat. Az iskolaigazgató arra hivatkozott, a darab túl nehezen érthető az általános iskolás gyerekeknek.
FELFEDEZŐ
A kerítésről leszedték a feliratot, a karzatról pedig a tanárokkal együtt távolították el a molinót.
FELFEDEZŐ
„Akkor is a Szovjetunió, ma meg annak örököse, Oroszország jelenti a fenyegetést Európa szabad népeire” - mondta a DK elnöke. „Ezt hazudja el a mai hatalom, állítva, hogy Brüsszel az, amely valójában fenyegetést jelent az európai nemzetek függetlenségére” - tette hozzá.
FELFEDEZŐ
Az ünnepségen katonai és állami szervezetek képviselői is jelen voltak.
A Parlament főlépcsőjének két oldalán az ablakokban 1956-os lyukas zászlók lengtek.
FELFEDEZŐ
Az orosz elnök szerint a Szovjetunió politikájának ez a része helytelen volt. A hivatalos új orosz történelemkönyvekben egészen mást írnak a budapesti eseményekről.
FELFEDEZŐ
A külügyminiszter szerint 1956 a magyar történelem egyik legdicsőbb pillanata, és minden magyar ember, aki akkor kiállt Magyarország szabadságáért, hős. Minden ezzel ellentétes minősítgetést kikérnek maguknak, visszautasítanak.
FELFEDEZŐ
A Külügyminisztérium államtitkára szerint „ami történt annyira egyértelmű, hogy erről nem nyitunk vitát senkivel”, de nem tudni, lesz-e határozottabb fellépés. Erre kíváncsi most a Momentum.
FELFEDEZŐ
Egy macskakörmöt formáló mémszereplővel fejezték ki véleményüket a miniszterelnök bejegyzéséről.
FELFEDEZŐ
Valahogy kimaradt, hogy kik verték le a forradalmat. A hiányosságot számos kommentelő is nehezményezte.
FELFEDEZŐ
A történész szerint mondatai a fikció világába tartoznak. Elmondta, mi történt valójában a zalai megyeszékhelyen.
FELFEDEZŐ
A pécsi ciszterci gimnázium szerint Pankotai Lili előadásában „a keresztény értékekkel össze nem egyeztethető” tartalom és narratíva volt.
FELFEDEZŐ
Orbán Viktor rekedt hangon, gyakran köhécselve szidta a Nyugatot és az ellenzéket Zalaegerszegen október 23-án.
FELFEDEZŐ
A párt ezzel azt akarta üzenni, hogy Putyin kezéhez vér tapad. Vérrel borítja be Ukrajna földjét, vérrel borítja be a szomszédunkat. A párt elnökét az akció közben igazoltatták is.
FELFEDEZŐ
A gördeszkáról leesett két csizma, amiből csontok lógnak ki a Néprajzi Múzeumnál bukkant fel és akár egy fejtörő is lehetne.
FELFEDEZŐ
A DK elnöke szerint a mai kormány méltatlan 1956 örökségére, a méltó örökös az ellenzék, baloldaliakkal, szabadelvűekkel és konzervatívokkal.
Népszerű
Ajánljuk