KÉK HÍREK
Nem jelent meg a tárgyaláson az a nő, akit súlyos bűncselekményekkel vádolnak. A hatóságok szerint a saját gyerekét is kiszolgáltatta egy férfinak, akivel kapcsolatban állt.
KÉK HÍREK
A környéken élők szerint a lányok naponta ugyanabban az időben bukkannak fel. A rendőrség hallgat, miközben a lakók tehetetlenül nézik a történteket.
KÉK HÍREK
A BBC oknyomozása szerint brit katonák civileket végezhettek ki Afganisztánban és Irakban. Több veterán is megszólalt: volt, aki szerint a gyilkolás egyeseknél függőséget okozott.
KÉK HÍREK
Egy új rendelet szabályozza, mely összetevőkkel nem árulhatnak energiaitalt fiatalkorúaknak. A boltok akár egy évre is elveszíthetik az ilyen termékek árusításának jogát.
KÉK HÍREK
A brutálisan kegyetlen videókat az egyikük küldte el egy állatvédő szervezetnek, miután összeveszett társaival.
KÉK HÍREK
A 34 éves nőt éjjel, egy bolt parkolójában lőtték fejbe Salzburg közelében. A rendőrség szerint volt párjával, P. Krisztiánnal találkozott volna, hogy tisztázzák a kapcsolatukat.
KÉK HÍREK
A tűzben egy kisteherautó és személyautó gyulladt ki, valamint a lángok átterjedtek további hat járműre. A tűz keletkezési körülményeit egyelőre vizsgálják.
KÉK HÍREK
A nő épp a lányával talákozott volna. Hívta az édesanyját, de már a mentős vette föl a telefont, és ő mondta el, hogy mi történt. Az asszonyt kórházba vitték, ahol néhány héttel később meghalt.
KÉK HÍREK
Valószínűleg több érintett is lehet. Egyikük már felnőtt, de a bántalmazás idején még 15 éves volt.
KÉK HÍREK
A kislány holttestét egy elhagyott épületben találták meg. A férfi ellen több vádpontban is eljárás indult, köztük emberölés és nemi erőszak miatt.
KÉK HÍREK
Lehet, hogy nehezen veszi rá magát az ember a több mint kétórás mű megtekintésére, pedig megéri! Megmutatjuk , miért érdemes egy esélyt adni, akkor is, ha elsőre a téma távolinak is tűnik.
KÉK HÍREK
A férfit aznap engedték ki a pszichiátriáról, ahol éveken át kezelték. A gyilkosság után is kényszerképzetei voltak, a bíró által elmondottakat sem nagyon értette.
KÉK HÍREK
A pár nem jelent meg a bíróságon, és a rendőrség sem találta őket lakcímükön. Az ügy vádlottjai Németországban vagy Spanyolországban lehetnek.
KÉK HÍREK
A holland pár Valentin-nap után érkezett Budapestre, de a szerelmes utazás tragédiába torkollott. A nő azt hitte, párja megcsalta, ami miatt végzetes vitába keveredtek.
KÉK HÍREK
A 20 éves Rareș egy bukaresti garázsban lőtte be magát, miközben több százan nézték a TikTokon. A díler hiába látta, hogy baj van, nem hívott mentőt – inkább folytatta a live-ot.
KÉK HÍREK
A hatgyermekes anyát durván bántalmazta volt párja egy honvédüdülőben. A férfi végül 1 év 4 hónap letöltendőt kapott, amit a nő igazságtalannak tart.
KÉK HÍREK
Lakatos Márk ellen még tavaly indult eljárás, de a rendőrség elévülés miatt megszüntette. A döntés felháborodást váltott ki, több ismert ember is vállalta, hogy felszólal a demonstráción.
Népszerű
Ajánljuk