A NAP SZÉPE
A szenvedélybetegségből gyógyulóknak nagy próbatétel az első józan karácsony. Várják, de tele vannak félelemmel.
A NAP SZÉPE
'Ha túl jól vagyok, akkor azért nem akarom megosztani, ha szarul, akkor meg azért' – egy magyar lány gondolatai, aki másfél éve költözött el.
A NAP SZÉPE
Akár húsz évre is elítélhették volna, de végül több szempontot is figyelembe vették a döntésnél.
A NAP SZÉPE
A 19. század közepén egy brit expedíció teljes legénysége odaveszett az Északi-sark közelében. A kanadai őslakosok szerint a hajóikon lévő átok feléledt és újra szedi áldozatait.
A NAP SZÉPE
Csak fogj egy táskát, amit már nem használsz, és pakolj bele pár pipere cuccot a szekrényből. Mutatjuk, mire van szükségük a nőknek!
A NAP SZÉPE
Megúszhatja a börtönt az ügyvédje szerint annak ellenére, hogy súlyosan bántalmazta és meg akarta erőszakolni Makai Viktóriát.
A NAP SZÉPE
Igencsak kevés ideje jut az embernek a romantikázásra, ha már gyereke van - derült ki egy felmérésből.
A NAP SZÉPE
A sok szerelmi csalódás miatt döntött úgy, hogy egyedül marad és inkább más családokat tesz boldoggá. Ma már rengetegen állnak sorba nála.
A NAP SZÉPE
Komédia, de a legfeketébb fajtából. A Centrál Színház legújabb bemutatója a Tökéletlenek. Nagy-Kálózy Eszterrel, Pokorny Liával és Rudolf Péterrel beszélgettünk róla.
Népszerű
Ajánljuk