SZTÁRVILÁG
A Rovatból

X-Faktor: a gitártörő Hörcher László ismét visszatért, és most is emlékezeteset alakított

Az őrjöngő festőművész beszólt Gáspár Lacinak, majd száműzte a mentorokat a székükből, de ByeAlex már akkor önként felállt, amikor a férfi megjelent a színpadon.


Az X-Faktor utolsó, szombati válogatójn sem volt hiány érdekes pillanatokban, ugyanis ezúttal is volt egy balhés induló. Hörcher László már ismerős lehet a tehetségkutató nézőinek, hiszen évről évre visszatér, hogy megmutassa magát a színpadon, a szereplése pedig mindig nagyon emlékezetesre sikerül.

ByeAlex mintha már megérezte volna, hogy az őrjöngő festő újra eljön hozzájuk, amikor sorra érkeztek a korábban már az X-Faktorban szerencsét próbált indulók, akik ezúttal sem kaptak esélyt a továbbjutásra.

Amikor Hörcher László megjelent a színpadon, ByeAlex fel is állt, nem volt hajlandó végignézni az újabb alakítást.

"Nem hallgatom végig ezt az embert" - mondta már a kulisszák mögött.

Puskás Peti is felállt a székéből, de végül Dallos Bogi kérésére mégis ott maradt.

Hörcher László azzal kezdte a szereplését, hogy "mentorrá avanzsálta magát", majd beszólt Gáspár Lacinak, aki előtte "sz.rszerzőnek" titulálta őt.

Végül elkezdett énekelni, de Dallos Bogi leintette, ezután pedig kezdődött a már jól ismert őrjöngés és gitártörés. A festő a stúdióban maradt három mentort is kiküldte, mielőtt az egyik stábtag őt is lekísérte volna a színpadról.

Íme a jelenet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Nagy Feró beszólt a színpadról: Azahriah, olyan, mint a malária
A veterán énekes kijelentése a Beatrice szombat esti ingyenes koncertjén hangzott el. A fellépés az állami szervezésű Szent István Nap programsorozat része volt, és talán ha ezren álltak a színpad előtt, szemben Azahriah 60 ezres Puskás-koncertjeivel.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 17.



Nagy Feró szombaton a Tabánban lépett színpadra a Beatrice zenekarral. A koncert a Szent István Nap programsorozat része volt, amely Retro Tabán néven futott. A fesztivált a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség szervezte, többnyire kormány vagy Fidesz-közeli előadók lépnek fel rajta négy napon keresztül. Pikáns, hogy ma már felléphet itt a Beatrice mellett a Neoton is, amely a rendszerváltás előtt a Kádár-korszak kegyeltje volt, szemben Nagy Feróékkal, akik a fél országból ki voltak tiltva.

A HVG egyik olvasója arról számolt be, hogy

az énekes a fellépésen úgy fogalmazott: „Azahriah, olyan, mint a malária”. A lap azt is írta, hogy a közönség száma viszonylag alacsony volt,

aminek hátterében a nagy hőség állhatott.

Nem ez volt az első alkalom, hogy a Beatrice frontembere bírálta fiatal kollégáját. Korábban Azahriah egy nyilatkozatában azt mondta, hogy már csak szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradottak szavaznak a Fideszre. Erre Nagy Feró így reagált: „Egy szerencsés kor gyermeke, hiszen nem kényszerül arra, hogy gondolkodjon, vagy legalább meggondolja a szavait. Szabad neki zagyvaságokat beszélni, énekelni és írni anélkül, hogy bárkitől vagy bármitől tartania kellene.”

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Magyar Péter fotókkal jelentkezett: „Én, miközben a propagandisták vergődnek”
A TISZA Párt vezetője megmutatta, mivel lazít éppen. A politikus a jelek szerint élvezi a szabadságot.


Magyar Péter az országjárás közben lazításra is fordít egy kis időt. És hogy mivel tölti azt, arról pár képben számolt be a közösségi oldalán. Azt írta a fotókhoz:

"Én, miközben a propagandisták vergődnek".

Kommentben még annyit tett hozzá:

"Megafonosok? Challenge accepted?"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
ByeAlex: a lemondott augusztus 20-i koncert gázsiját felajánlom a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványnak
Azt is írta még: Ha Az én országom című dal miatt ma hazánkban koncertet mondanak le, és listázásokkal bélyegzik meg őt, az szerintem egy rossz módja a szabadelvű művészekkel való diskurzusnak.


ByeAlex koncertjének lemondása még további hullámokat vetett az elmúlt napokban. Az augusztus 20-ára lekötött koncertet a szervezők lemondták, de nem indokolták. Az előadó szerint viszont "erősen egybecseng" Az én országom című dalának megjelenésével.

Most a Facebookon meg is írta, hogy az ilyesmi, valamint a listázás nem jó módszer a művészekkel szemben.

Bejelentette azt is, hogy mivel "kötbérezés miatt a zenekarunk és stábunk gázsiját teljesen korrekt módon megtérítik," ezért ő a saját részét felajánlja a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványnak. Amúgy szerinte nincs harag, teszi a dolgát úgy, mint eddig.

Íme, a poszt:

"drága véreim!

gondolom, mostanra már mindenki hallotta, hogy egy augusztus 20.-i koncertünket meg nem indokolt okokból kifolyólag lemondták.

a lemondás ideje erősen egybecseng az ‘az én országom’ c. dalom megjelenésével, amiben egyébként egyetlen kifejezetten lázító, uszító gondolat sincsen megfogalmazva a kormányunk ellen, pedig két hete ezt kiabálják rá.

szerintem, egy rendkívül elegáns, igaz valóban csípős, kritikus, de hazafias dal lett.

ha egy ilyen dal miatt ma hazánkban egy előadónak koncertet mondanak le, és listázásokkal bélyegzik meg őt, az szerintem egy rossz módja a szabadelvű művészekkel való diskurzusnak.

a szervezők a szerződésből fakadó kötbérezés miatt a zenekarunk és stábunk gázsiját teljesen korrekt módon megtérítik. a hamarosan beérkező összegből az én gázsimat viszont felajánlom a HEIM PÁL GYERMEKKÓRHÁZ FEJLESZTÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNYNAK, mert én nem fogadok el olyan munkáért pénzt, amit nem végeztem el.

az utalásról, amint a szervezők részéről a teljesítés megtörténik, screenshotot fogok nektek készíteni és megosztom majd itt. (ahogy ezt sok hasonló esetben tettem már.)

leszögezném: bennünk semmi harag nincs senki irányába. én pedig személy szerint teszem tovább azt, amit eddig is. futok, videójátékozom, játszom a macskámmal, hétvégente ezrekkel bulizom és iszogatok, meg néha-néha magamra haragítom ezt meg amazt."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Utolsó zenénél volt egy ájulásom, térdre kényszerültem, de aztán tudtam folytatni – Valkusz Milánt a sürgősségire kellett vinni a ValMar szombati koncertje után
A zenész és menedzsere is megszólalt, kiderült, hogy mi történt a fellépésen, majd a kórházban.


A ValMar szombaton este a Budapest Parkban adott nagyszabású koncertet. A bulit hatalmas tömeg élvezte, de a fellépés után Valkusz Milán rosszul lett, és kórházba került.

Marics Peti az Instagram-oldalán számolt be arról, hogy zenésztársát a sürgősségire vitték. Posztjában így fogalmazott: „Kitettük szívünket lelkünket ma veletek együtt a színpadra. Ájulás közeli állapotokig. Olyannyira, hogy Majlot most sürgősségin nézik, mert berosszult sajnos. Elvileg nem komoly, de küldjetek neki a szeretetet és az energiát!!!”

Másnap délután Milán is megszólalt, és részletesen elmondta, mi történt. Bejegyzésében leírta, hogy az utolsó dal közben volt egy „ájulása”, térdre kényszerült, de folytatni tudta a produkciót. Amikor lejött a színpadról, már érezte, hogy nincs minden rendben, amit az orvoscsapat is észrevett rajta. Bevittek a SOTE-ra, ahol kivizsgálták, majd fokozatosan jobban lett.

„Kizártak minden komoly eshetőséget, hálistennek a jelek csak áljelek maradtak a legrosszabb kimenetelre”

– írta, hozzátéve, hogy köszönetet mond a helyszínen dolgozó orvosoknak és a SOTE csapatának is.

A zenekar menedzsere, Szilágyi Zsolt elmondta, hogy a körülmények is hozzájárulhattak Milán rosszullétéhez. Szombaton hőségriasztás volt érvényben, a két előadó bakancsban és hosszú nadrágban állt színpadra, a fekete színpad visszaverte a meleget, ráadásul tűzcsóvák is nehezítették a helyzetet. Mindezek mellett óriási intenzitással zenéltek. „Milán a koncert után, amikor kiment belőle az adrenalin, rosszul lett, megszédült, jobbnak láttuk, ha bevisszük és alaposan kivizsgálják, nehogy valami gond legyen a szívével” – mondta a menedzser.

A vizsgálatok után kiderült, hogy a problémát kimerültség és bordaközi izomhúzódás okozta. A menedzser tájékoztatása szerint Milán vasárnap hajnalban, a saját lábán, tökéletes EKG-eredménnyel hagyta el a kórházat.

Nem ez volt az első eset, hogy a ValMar tagjai a Budapest Parkos fellépés után kórházba kerültek. 2023-ban Marics Peti bokája ugrott ki ugrálás közben, akkor a koncertet ugyan be tudták fejezni, de Petit végül tolószékben vitték le a színpadról és kórházba szállították.

A duó idei nyári szezonja sem volt zökkenőmentes: júliusban az egyik fellépésüket verekedés zavarta meg, ami miatt a koncertet félbe kellett szakítani - írta a Blikk.


Link másolása
KÖVESS MINKET: