KULT
A Rovatból

Rambo manapság nem páncélököllel és késsel gyilkol, hanem dallal – megnéztük az X-Faktor második válogatóját

A mentorok olcsó poénok kedvéért teszik kockára a hitelességüket, műbalhékat robbantanak ki, de néha azért felfedeznek őstehetségeket is. Vélemény.


A 10. jubileumi X-Faktor második válogatóját nehéz lesz elfelejteni. Szeretnénk, de kérdés, profi segítség nélkül sikerülhet-e.

Nem cicóztak, rögtön az elején maximiálisra állították a sokkfaktort. Semmi nem készített fel az életben a tündének öltözve, tünde nyelven éneklő Ágoston Sárára, avagy tünde nevén Ruanira.

Tolkien talán örülne, hogy nem dolgozott hiába olyan sokat a tünde nyelv megalkotásán, én viszont

úgy éreztem magam, mint egy Álarcos énekes rémálomban, ahol kiderül, hogy a jelmezes versenyző nem is visel jelmezt.

Sára ráadásul egyszemélyben Tarzan is. Saját állítása szerint ugyanis magától tanult meg olvasni, és egészen eddig Edgar Rice Borroughs vademberén kívül nem tudtam senkiről, akinek sikerült volna ez a bravúr, és Tarzannak óriási segítséget jelentett ebben, hogy csak kitalálták.

Puskás Peti úgy érezte, neki most produkálnia kell magát, így a színpadra pattant, hogy Ruani mellett Frodó és egy személyben Gollam legyen. Mondjuk amilyen hamisan kezdte énekét a lány, valahol megértem.

Később javult a helyzet, és Sára mellett szól, hogy Peti bohóckodása nem zökkentette ki.

Adél azért igen helyesen jegyezte meg, hogy ez nem volt 4 igenes produkció, Alexnek szemmel láthatóan nem is tetszett, de valahogy a végén még is 4 igennel távozhatott a hölgy.

A szerethető bolond után jöttek a sima bolondok, akiket még szeretni sem lehet. Sőt, az 5 év után újra próbálkozó Rímrobbanás produkció, a Jamip Randevú és a szimatszatyros démon után érdeklődik a CIA is, úgy vélik, igen hatékonyan használhatnák vallatásra.

Mr. Mimicry az egyik legbölcsebb versenyző az X-Faktor eddigi történetében. Álarc mögé bújt és nem fedte fel valódi nevét.

Ez jó, mert így csak a közvetlen ismerősei ismerik fel, de nem kell attól tartania, hogy egy random benzinkútnál megállva kiröhögik, amire pedig produkciója alapján amúgy számíthatna.

Trash reality történeti pillanat következett. Jegyzeteljetek, utána kikérdezem!

Tehát: a luxusfeleségekben feltűnt Yvonne Dederick lánya, Catherine Dederick, művésznevén Mardoll, aki többek között azzal tűnt ki, hogy félmeztelen képekkel harcolt a nők szexualizálása ellen, és az idei Survivor egyik versenyzője volt, jelentkezett az X-Faktorba.

Miller Dávid jó ismerősként köszöntötte a familiát, és kövezzetek meg, de önkéntelenül is Jeff Bridges jutott eszembe a Halászkirály legendájából: „Hihetetlen, hogy én micsoda alakokkal tegeződöm!”

Az egyértelmű, hogy Mardoll a marketingesek álma, akinek nagyon pocsékul kellett volna teljesítenie ahhoz, hogy ne juttassák tovább a táborba. Nem volt nagyon pocsék.

A továbbiakban volt ByeAlex rajongó, aki ennek ellenére tudott énekelni, jópofa volt a Kőhalmi Zoli hasonmás, akihez képest Lajkó Félix egy dumagép, de eszköztelen megjelenésére rácáfolva egész jól énekelt.

Személyes kedvencem az 53 éves Kovács Péter, akit kislánya nevezett be, és Totót énekelt.

Egyre ritkább ezekben a versenyekben, hogy jön valaki, akinek jó a zenei ízlése.

Természetesen nem maradhatott ki a sokat tanult, épp ezért önmagát profinak tartó, ámde tehetségtelen és nagyon önérzetes versenyző. Kocsis Légrádi Lilla Lea egyértelműen rossz volt, az összes mentor így gondolta, amiből az énekesnő – a szót most nagyon tág értelemben használom – levonta az egyetlen lehetséges következtetést: a mentorok hazudnak.

Azért jól mutatja a világ változását, hogy annak idején a Ki mit tudon nem voltak ilyen jelenetek.

Vagy azért, mert a zsűriben Szinetár Miklósok ültek, vagy kivágták ezeket a tévéadásból.

Az est számomra legérthetetlenebb pillanata nem Adél és Gáspár Laci műbalhéja volt (Adél megsértődött, mert Alex és Laci nem juttatott tovább egy gyenge, iskolabálra való fiúbandát, Gáspár Laci pedig megsértődött, mert Adél a közönséget felhasználva próbálta presszionálni, de gondolom mostanra már az is látta, aki nem is akarta). A legérthetetlenebb Rambo tovább jutása.

Rambo manapság nem páncél ököllel és késsel gyilkol, hanem dallal. Rebomafil alias Rambo nagy ambíciókkal érkezett, nem kisebb cél lebeg előtte, mint hogy megnyerje az Eurovíziót. (Mondjuk Magyarországon erre mostanság vajmi kevés esélye van, de hát úgy látszik neki erről nem szóltak.)

Ehhez képest Rambo olyan rosszul énekelt, hogy az még számomra is egyértelmű volt. A mentorok azonban érthetetlen módon belementek Puskás Peti kegyetlen trollkodásába, eljátszották, hogy ez egy csodálatos előadás volt, és négy igennel tovább repítették a versenyzőt.

Az ilyen megnyilvánulások után nem csoda, hogy a mentoroknak nincs nagy respektjük a Kocsis Légrádi Lilla Leához hasonlók szemében. Több olyan versenyző is volt, aki jobb volt Rambónál, és egy tábor kört még megérdemelt volna, hogy legyen miről mesélni az unokáiknak.

Egy szó mint száz: ez nem volt szép!

Az est két legnagyobb meglepetése persze a műsor végére maradt. A marosvásárhelyi, 16 éves Szakács Erika fél éve, online tanul énekelni. Ami nem hangzik túl bíztatóan, de az igazság valószínűleg az, hogy a lány már így született, mert hatalmasat énekelt.

Az est legnagyobb pillanata számomra mégsem hozzá köthető, hanem Mohácsi Anetthez, aki gyerekkora óta szeret énekelni, de nem foglalkozhatott komolyan vele, mert 10 évet húzott le egy bántalmazó kapcsolatban, ahol a férje nem engedte fellépni.

Szerencsére a házasság véget ért, Anettet pedig benevezte a sógora az X-Faktorba. Jól tette,

Anettnek köszönhetően igazi Susan Byole-i pillanatokat élhettünk át.

Még mindig nincs vége az előválogatóknak, de a jövőheti adást nagyon várom, mert ha lehet hinni az előzetesnek, végre jön Hörcher László.

(Ha valaki izgult volna, az adás végére Adél és Laci kibékültek.)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
13 évesen meg akarták erőszakolni, nem tudta, mi a különbség a Star Wars és a Star Trek közt, és inkább okos akart lenni, mint filmsztár – 45 érdekesség a 45 éves Natalie Portmanről
John F. Kennedyt, Anakin Skywalkert, Francisco Goyát, VIII. Henriket és Thort is magába bolondította, nem véletlenül.


1. Natalie Hershlag néven született 1981. június 9-én, az izraeli Jeruzsálemben. 3 éves korában költözött a családjával az Egyesült Államokba.

2. Teljes egészében askenázi zsidó származású. Apja, a nőgyógyász Avner Izraelben született, az anyja, Shelley pedig az Egyesült Államokban, Ohióban.

3. Kettős állampolgársággal rendelkezik az Egyesült Államokban és Izraelben, a születésekor ugyanis automatikusan megkapta az amerikai állampolgárságot is, mivel az édesanyja az USA-ban született.

4. Az 1990-es évek végén, a Syosset High School tanulójaként nevezett be egy projekttel az Intel Science Talent Search versenyre. „A cukorból történő hidrogén enzimális előállításának egyszerű bemutatására” című projektjével bejutott a verseny elődöntőjébe. 1999-ben a Syosset High School legjobb tanulójaként végzett.

5. A rangos (és drága) Stagedoor Manor Performing Arts Camp táborban töltött három nyara után kezdett érdeklődni a színészkedés iránt.

6. 2003-ban szerzett pszichológiai diplomát a massachusettsi Cambridge-ben található Harvard Egyetemen.

7. 1997-ben, amikor az Anne Frank naplója című Broadway-adaptáció címszerepét játszotta, a színpadon kívül gyakran összeroppant, és sírva fakadt, mivel személyesen is érintett volt az eseményekben. A nagyszülei a holokauszt során a családtagjaik nagy részét elvesztették, beleértve az apai dédszüleit is, akiket Auschwitzban gyilkoltak meg.

8. Ki kellett hagynia a Star Wars I. rész: Baljós árnyak (1999) premierjét, hogy tanulhasson a középiskolai záróvizsgáira.

9. Hat nyelvet beszél folyékonyan: a hébert és az angolt (a két anyanyelvét), valamint jól tud franciául, spanyolul, németül és japánul is.

10. Egy pizzériában fedezték fel, és eredetileg nem őt választották ki a Léon, a profi (1994) című filmben Mathilda szerepére, mert túl fiatal volt.

11. A Baljós árnyak angliai, királyi premierjén találkozott III. Károly királlyal (akkor még Károly herceggel). A herceg megkérdezte tőle, hogy szerepelt-e az eredeti, 1977-es Star Wars-filmben, az Egy új reményben is, amely négy évvel a születése előtt került a mozikba.

12. Mielőtt szerepet kapott a Baljós árnyakban, soha nem látta az eredeti Star Wars-trilógiát. 2004-ben elismerte, hogy a szerep megkaparintása előtt azt sem tudta, hogy mi a különbség a Star Wars és a Star Trek között.

13. A #MeToo mozgalom keretében megosztotta azt a tapasztalatát, amely 13 éves korában, a Léon, a profi bemutatását követően érte. Az első rajongói levélben, amit kapott, egy férfi leírta a fantáziáját, hogy hogyan erőszakolná őt meg, illetve arról Natalie is beszámolt, hogy egy helyi rádióállomás 1999-ben visszaszámlálást indított a 18. születésnapjáig, amikortól „legálissá” válik.

14. Meglepő hasonlóságot mutat Keira Knightley-val. Knightley Sabét, a királynő dublőrét játszotta a Baljós árnyakban, és még az édesanyjuk sem tudták megkülönböztetni őket egymástól.

15. Mivel a Hideghegy (2003) című filmje forgatásának első napja halloweenre esett, Portman Dorothynak (az Óz, a csodák csodájából) öltözve érkezett a forgatásra, amikor rádöbbent, hogy ő az egyetlen, aki beöltözött.

16. Hezitálva forgatta le a Közelebb (2004) egyik meztelen jelenetét, amelyben le kellett vetkőznie Clive Owen előtt. Végül Portman és Mike Nichols rendező úgy döntöttek, nem használják fel a felvételt, mivel a jelenet anélkül is elég hatásos volt. A film végül meghozta neki élete első Oscar-jelölését 2005-ben.

17. Négyéves kora óta vesz táncórákat.

18. A West Side Story tragikusan elhunyt sztárjáról, Natalie Woodról kapta a keresztnevét.

19. Nagyon közel áll a szüleihez. „A legjobb abban, ha barátok vagyunk a szüleinkkel, hogy bármit is teszünk, ők mindig szeretnek minket.”

20. Van egy kis bemélyedés a fején, ami akkor tűnt fel, amikor egy jelenetben leborotválták a haját a V mint vérbosszú (2005) című filmhez. A bemélyedés a vákuummal történő szülés következménye.

21. Eredetileg elutasította Ann August szerepét a Mindenütt jó (1999) című filmben, mert a Corbin Allreddel való szerelmi jelenet meztelenséget igényelt. Az édesanyját játszó Susan Sarandon, akinek beleszólása volt a társszereplők kiválasztásába, azt mondta, Portman nélkül nem tudja folytatni a filmet, így a forgatókönyvet átírták a pucér jelenet nélkül, s így Natalie rábólintott a szerepre.

22. Általában olyan szerepeket választ, amelyek pozitívak, hogy legyen a lányoknak példaképük, akire felnézhetnek.

23. A kedvenc színésznői közé tartozik Audrey Hepburn, Jane Fonda, Meryl Streep és Diane Keaton.

24. Állítása szerint az volt a leghasznosabb a színészi fejlődésében, amikor egyszer Philip Seymour Hoffman vállán át belesett a jegyzetfüzetébe, amelybe Hoffman kérdéseket és a hozzájuk kapcsolódó válaszokat írt a karakterének érzéseiről.

25. Amikor Roman Polanskit 2009 szeptemberében Svájcban letartóztatták, és az Egyesült Államokba való kiadatására várt, mert 1975-ben megerőszakolt egy 13 éves lányt, Portman (Harrison Forddal, Monica Bellucci-val, Tilda Swintonnal, Adrien Brodyval és másokkal együtt) aláírta a petíciót a szabadon bocsátásáért, annak ellenére, hogy Polanski beismerte a viszonyt. Egy 2018-as interjúban aztán kijelentette, hogy megbánta a hozzájárulását, azt állítva, hogy valaki körbeadta a petíciót a lakóhelyén, és ő tudatlanságból írta alá a nevét, hogy segítsen.

26. Elutasította a főszerepet a Lolita (1997) című filmben, mert nem tetszett neki, hogy fiatal színésznőket szexjeleneteknek tesznek ki a filmekben, pláne egy náluk sokkal idősebb férfival. Emellett számos más szerepről lemaradt, helyette lett például Macskanő A sötét lovag: Felemelkedésben (2012) Anne Hathawayt, a Fekete Özvegy a Vasember 2-ben (2010) Scarlett Johansson, Lisbeth Salander A tetovált lányban (2011) Rooney Mara, Dr. Ryan Stone a Gravitációban (2013) Sandra Bullock vagy Amy March a Kisasszonyokban (1994) Kirsten Dunst.

27. Ő maga A varázsige: I love you (1996) című Woody Allen-filmben nyújtott alakítását tartja a legrosszabbnak az összes közül. Szerinte a kudarca abból fakad, hogy nem tud jól improvizálni.

28. 30 évesen, 2011. június 14-én született meg az első gyermeke, egy fiú, akit Aleph Portman-Millepiednek neveztek el. A gyermek apja a vőlegénye (ma már exférje), Benjamin Millepied, akihez 2012-ben ment hozzá. Majd 2017. február 22-én megszületett a második gyermekük, egy Amalia nevű kislány. A táncos-koreográfus Benjaminnal, többek között a férfi hűtlensége miatt végül 2024 februárjában váltak el.

29. A búvárkodás az egyik kedvenc hobbija.

30. A kedvenc színésze Ben Kingsley.

31. Főleg R&B-t, old school hiphopot és 1990-es évekbeli alternatív rockot hallgat. A kedvenc zenekarai és előadói közé tartozik az A Tribe Called Quest, a Radiohead, Stevie Wonder, a Portishead, a Wu-Tang Clan és a Nirvana.

32. 1999-ben, egy tévéinterjúban anno kijelentette, hogy a Star Wars-előzményfilmek (1999, 2002, 2005) kivételével négy éven át nem vállal más szerepet, hogy a harvardi tanulmányaira koncentrálhasson. „Nem érdekel, ha az egyetem tönkreteszi a karrieremet... Inkább legyek okos, mint filmsztár” – mondta.

33. Ő is hozzátett valamennyit a Social Network – A közösségi háló (2010) című filmhez. Aaron Sorkin forgatókönyvíró kereste meg őt, hogy belső információkat szerezzen az akkori Harvardról, mivel Natalie tanulótársa volt volt a Facebook társalapítóinak, Mark Zuckerbergnek és Eduardo Saverinnek, valamint Divya Narendrának, illetve Tyler és Cameron Winklevossnak.

34. 20 kilót fogyott a Fekete hattyú (2010) című filmben játszott Nina Sayers szerepéért.

35. 1989-től 2009-ig vegetáriánus volt, majd miután elolvasta az Eating Animals című könyvet, úgy döntött, hogy vegán lesz. Azonban visszatért a vegetáriánus étrendre, miután teherbe esett a fiával, Aleph-fel, hogy biztosítsa számára a szükséges tápanyagokat, valamint azért is, mert ellenállhatatlanul vágyott tojásra és sajtra. A fia születése után ismét vegán lett.

36. A zenész Moby azt állította az önéletrajzi könyvében, hogy egyszer összejött Natalie-val. „Én egy kopasz, mértéktelenül ivó fickó voltam, Natalie Portman pedig egy gyönyörű filmsztár. De ott volt az öltözőmben, és flörtölt velem.” Portman később határozottan reagált Moby verziójára, mondván, alig töltötte be akkor a 18-at, amikor találkoztak (Moby szerint 20 éves volt), illetve, hogy nem voltak együtt, és hogy azonnal eltávolodott tőle, miután rájött, hogy egy idősebb férfi olyan módon érdeklődik iránta, ami helytelennek tűnt (Moby 16 évvel idősebb nála).

37. Azt mondta, soha nem szerepelne horrorban vagy bármilyen más „Jennifer Love Hewitt-típusú” filmben.

38. A komikus példaképei Lily Tomlin és Diane Keaton. Egy interjúban azt mondta: „Imádom őket. Ők a hőseim. Diane Keaton bármire képes. Ő egyszerűen a legjobb.”

39. Az Ahol a szív lakik (2000) című filmben látható az első szerelmi jelenete a képernyőn.

40. Ő az egyik a hat színésznő közül, akik az Oscar-díjuk átvételekor terhesek voltak; a többiek Eva Marie Saint, Patricia Neal, Meryl Streep, Catherine Zeta-Jones és Rachel Weisz. Portman 5 hónapos terhes volt a fiával, Aleph-fel, amikor elnyerte a legjobb színésznőnek járó Oscart a Fekete hattyúért. Illetve akkor is pont állapotos volt, amikor megkapta a harmadik jelölését 2017-ben a Jackie-ért.

41. 2004 tavaszán elvégzett egy szemesztert a Jeruzsálemi Héber Egyetemen, Izraelben.

42. A Dirty Dancing – Piszkos tánc (1987) című filmet az egyik legnagyobb kedvencének, állítása szerint ezt látta életében a legtöbbször.

43. Eddig karrierje során csupán egyetlen olyan filmben szerepelt, amit Oscar-díjra jelöltek a legjobb film kategóriában: ez a Fekete hattyú.

44. Olyan hírességekkel volt romantikus kapcsolata, mint Gael García Bernal, Nathan Rothschild vagy Nathan Bogle, de hírbe hozták Hayden Christensennel, Lukas Haasszal, Jake Gyllenhaallal, Jude Law-val és Rodrigo Santoróval is.

45. 2025 márciusa óta a francia zenésszel, a nála 10 évvel idősebb Tanguy Destable-lel van együtt, akitől jelenleg, vagyis 45 évesen épp a harmadik gyermekét várja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Ez az idei foci-vb hivatalos dala: milliók nézik Shakira új klipjét, amiben Messi és Mbappé is szerepel
Már 60 millió megtekintés felett jár Shakira és Burna Boy közös vb-dalának hivatalos klipje. A projekt nemcsak zenei, hanem társadalmi szempontból is jelentős, hiszen 100 millió dollárt gyűjtenek egy jótékonysági alapnak.


A „Dai Dai” címmel jelent meg Shakira és Burna Boy közös szerzeménye, amely a 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság hivatalos himnusza, és néhány hét alatt globális slágerré vált. A két hete megjelent videóklip jelenleg a 8. helyen áll a felkapott zenék slágerlistáján a YouTube-on.

A videóban olyan futballsztárok tűnnek fel, mint Lionel Messi, Kylian Mbappé és Erling Haaland.

A Hannah Lux Davis által rendezett klipben feltűnik még Vinícius Júnior, Harry Kane, Christian Pulisic és Jamal Musiala is, ami tovább erősíti a dal stadionhangulatát.

A látvány mögött tudatos zenei és nyelvi koncepció áll: a refrénben japán („ikou”), francia („allez”), spanyol („dale”), angol („let’s go”) és olasz („dai dai”) buzdítások hangzanak el.

A cím olasz szlengben annyit tesz: „gyerünk!” vagy „na, rajta!”, ezzel is a globális közösség érzetét erősítve.

A slágeripari álomcsapatban a két előadó mellett olyan szerzők vettek részt, mint Ed Sheeran és Jon Bellion. A dal ezzel folytatja azt a hagyományt, amit Shakira a 2010-es „Waka Waka” című himnusszal megteremtett.

A társadalmi következménye is különlegessé teszi a produkciót: a jogdíjak a FIFA és a Global Citizen közös oktatási alapját, a Global Citizen Education Fundot támogatják – írja a FIFA hivatalos oldala.

A cél 100 millió dollár összegyűjtése a világbajnokság végéig, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek világszerte minőségi oktatáshoz jussanak. A Sony Music vállalta, hogy az első 250 ezer dolláros bevételt megduplázza.

A dal megjelenésének ideje és további sorsa is érdekes. Május 7-én jelent meg az első előzetes, a szám május 14-én vált elérhetővé a streamingplatformokon, másnap pedig a FIFA is megerősítette, hogy ez a torna hivatalos himnusza. A klipet május 23-án tették közzé a YouTube-on. A projekt csúcspontja a július 19-i vb-döntő lesz, ahol egy történelmi, több előadós félidei show-t tartanak, amelyen Shakira, Madonna és a BTS is fellép.

Az énekesnő nem először jegyzi a foci-vb hivatalos dalát, de a mostani alkalom szerinte különleges.

„Úgy hiszem, ez lesz a legkülönlegesebb mind közül, mert ez a kiadás fontos örökséget akar hagyni azoknak a gyerekeknek, akik láthatatlanok, kiszolgáltatott körülmények között élnek, és nincs hozzáférésük minőségi oktatáshoz.”

VIDEÓ: Shakira, Burna Boy - Dai Dai


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Krasznahorkai László: Erősen gondolkodom a kiszálláson
A Nobel-díjas író egy marosvásárhelyi közönségtalálkozón beszélt arról, hogy komolyan fontolgatja az írás abbahagyását. Krasznahorkai László azonban azt is elmondta, a döntést tudatosan halogatja.


„Erősen gondolkodom a kiszálláson, sőt, eddig vártam sok olyan eseményre, amely ezt magától megoldja, de nem történt meg” – mondta az író.

A döntés elodázását családi okokkal magyarázta: „Mivel van egy csomó gyerekem és unokám, és tudom, mit jelentek nekik, ezt az egészet csak húzom, halogatom.”

„Számomra ez olyan, mint a zongorám a lakásban: nem tudok úgy elmenni mellette, hogy ne játsszak rajta” – fogalmazott Krasznahorkai az írásról, amelyet egyfajta belső kényszerként írt le.

A visszavonulás gondolata szorosan kapcsolódik legújabb, A magyar nemzet biztonsága című szatirikus regényéhez, amelyben önmaga írói alteregója is megjelenik, aki szintén ugyanezen gondolkozik.

Az író a beszélgetésen megismételte korábbi, gondolatmenetét, hogy nem tudta volna elképzelni, hogy valaki önként elolvasná könyveit. A jellegzetes, és vicces kérését is ismét megfogalmazta a közönség felé: bár vegyék meg a köteteit, de inkább ne olvassák el őket, mert nem akar senkit sem rombolni a műveivel.

A szerzői esten, ahol a Magvető Kiadó szerkesztője, Szegő János kérdezte őt, szó esett az írásról, a nyelvről és Tarr Bélához fűződő barátságáról is – szemlézet az Index a beszélgetést, melyet itt tudtok megnézni:

Krasznahorkai-interjú:

Krasznahorkai a 2025-ös Nobel-díj átvétele óta többször is markánsan foglalt állást a nyilvánosság előtt. A díjátadó előtt elmondott stockholmi beszédében a lázadásról és az emberi méltóságról beszélt. Az év elején egy La Repubblica-interjúja miatt vitába keveredett Ókovács Szilveszterrel, majd búcsúbeszédet mondott Tarr Béla temetésén, tavasszal pedig Iványi Gábor lelkésznél tett támogatói látogatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Megszólalt a Centrál Színház Alföldi Róbertről: kiderült, láthatják-e a nézők a művészt az új évadban
Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója a Molnár Áron által megfogalmazott vádak után kiállt a rendező mellett. Az igazgató szerint Alföldi Róbert nemcsak a meglévő darabjait viheti tovább, de a következő évadban új bemutatót is kap.
F. O. - Fotó: - szmo.hu
2026. június 10.



A Centrál Színház igazgatója szerint Alföldi Róbert élvezi a színészek bizalmát, miközben a színházi szakmát hetek óta a visszaélésekről szóló viták rázzák meg. Puskás Tamás ugyanakkor hangsúlyozza: igenis szükség van olyan szakmai-etikai szabályozásra, amely világos következményeket rendel a színházi visszaélésekhez.

A vita azután kapott új erőre, hogy Molnár Áron (noÁr) egy YouTube-műsorban arról beszélt, hogy Alföldi Róbert és Zsótér Sándor is alkalmazott vele szemben bántalmazó rendezői módszereket. Erre reagálva Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója a Blikknek hangsúlyozta: Alföldi személyét náluk szakmai bizalom övezi.

Az igazgató szerint a rendezőnek köszönhetik a magyartenger és Az ügynök halála című sikeres produkciókat, amelyek továbbra is műsoron maradnak. Emellett a következő évad egyik kisszínpadi bemutatóját, a Closert is Alföldi rendezi majd. Puskás arról is beszélt, hogy a társulat tagjai is pozitívan állnak a közös munkához.

„Azok a színészek, akik korábban dolgoztak vele, illetve azok is, akik a tervezett előadásban vesznek majd részt, örömmel, bizakodással és a legnagyobb bizalommal várják a közös munkát.”

Az igazgató egyértelműen elhatárolta az esetet a debreceni Csokonai Színház ügyétől, ahol Eszenyi Enikő rendezését a kollégák jelzése után végül lemondták. „Ez teljesen más szituáció” – tette hozzá.

A színházigazgató ugyanakkor azt is világossá tette, hogy a szakmának foglalkoznia kell a visszaélések kérdésével.

„Nagyon fontosnak tartom, hogy legyen színházi etikai szabályozás vagy szakmai keretrendszer, amely biztosítja, hogy a visszaélések ne maradjanak következmények nélkül. Akár színészeket, akár háttérdolgozókat ér sérelem, ha bárki visszaél a hatalmával, annak legyen következménye” – jelentette ki Puskás Tamás.

Hozzátette, csak konkrét ügyeket lehet megítélni, és aggasztónak tartja a tisztázatlan vádaskodást. „Az nagyon aggasztó, ha a nyilvánosságban újabb és újabb nevek kerülnek elő anélkül, hogy a vádak kellően tisztázottak lennének.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk