„Volt egy másfél órás megzuhanásom, hogy miért pont én” - eredményt kapott Schmuck Andor az állapotáról az életmentő kezelés után
Schmuck Andor a Tények Plusz című műsorban árulta el, hogy kézhez kapta a mintavétel eredményét, amelyre április eleje óta várt. Korábban a Borsnak mesélte el, hogy túl van a vizsgálaton, és izgatottan várja, mit mutat majd az eredmény.
A politikus március végén esett ki Sári Évivel A Nagy Duettből. A kiesés után elmondta, hogy egy életmentő kezelést kellett félbeszakítania a műsor miatt. Hozzátette azt is, hogy még duettpartnerének sem árulta el, milyen súlyos az állapota.
A Bors szerint Schmuck így fogalmazott a magazinműsorban:
Később így folytatta: „Az eredmény az, hogy küzdünk! Vagy én nyerek, vagy a betegség. Van baj, meglátjuk, hogy hogyan reagálunk a bajra. Volt egy másfél órás megzuhanásom, hogy miért pont én, meg ilyenek, de ez normális. Utána rájöttem, hogy milyen jó, hogy én! Ha valaki olyannak lenne ilyen baja, akinek van családja, felesége, gyerekei, akkor sokkal ijesztőbb lenne a helyzet. Én tényleg úgy fogom fel, hogy meccsre megyünk, az élet megy tovább, és megtapasztaltam azt, amit sok ember egyszer sem, hogy éltében szeretik. Ketten vagyunk a történetben: én és a betegségem, aztán meglátjuk, hogy ki nyer. Ennyi.”
Azt azonban továbbra sem árulta el, pontosan milyen betegséggel küzd.