Visszanyalt a fagyi: Mia Farrow lejáratta magát a Woody Allen-féle bántalmazási ügyről szóló új dokuszériában
Alig vártam, hogy lássam az HBO-s dokumentumfilm-miniszéria első részét. Nem a szenzációhajhász énemet érdekelték a mocskos részletek, hanem a rég várt válaszra vártam. Az igazságérzetem követeli évek óta, hogy sok, számomra kedves film rendezőjéről megtudjam az igazságot, és helyre tegyem. Nem fogom az Annie Hallt kevésbé szeretni, ha megtudom, bántalmazó volt Woody Allen. De ha már évtizedek után a #metooval ismét előbújt az ügy, gondoltam, legalább megtudhatok valamit és eltehetem a megfelelő fiókba. Sok minden világosabb is lett. Egy titok még mindig megoldásra vár, és nemcsak az, hogy Allen bántalmazó volt-e.
Az ügy pár szóban: Mia Farrow és Woody Allen jó pár évig párkapcsolatban éltek, ám külön lakásban laktak, Farrow pedig egyedül nevelte saját és örökbefogadott gyermekeit - összesen 14-et - a nyolcvanas években, miközben alkotópárosként termékenyek voltak. Farrow évente kapott főszerepet Allen filmjeiben. Allen egyik legjobb filmje, a Férjek és feleségek épp akkor készült, azaz 1992-ben, amikor robbant a nagy Allen-Farrow botrány első felvonása:
Farrow ekkor összeveszett Allennel, még azért befejezte vele a Férjek és feleségeket, Allen tovább folytatta kapcsolatát már felvállaltabban Soon-Yival, aki máig a felesége, majd 1992. augusztus 4-én állítólagosan szexuálisan molesztálta kedvenc nevelt - és hivatalosan is örökbefogadott lányát -, Dylant. Farrow épp nem volt otthon, de az akkor ott lévő egyik felnőtt vallomására hagyatkozva, valamit a kislánnyal készült videófelvételeket is felhasználva eljutott a hatóságokig. Allen válaszként gyermekelhelyezési perben szerette volna megszerezni három, számára legfontosabb gyermeke, Dylan, Moses és saját, vér szerinti gyermeke, Satchel felügyeleti jogát, de ezt 1993-ban elveszítette, mint ahogy elveszítette az esetkor 7 éves Dylan látogatási jogát is.
A dokumentumfilm címe azt sugallja, a két ember közti, immár egy életre szóló csatára tesz pontot, nyújt valamiféle lezárást, feloldást. De nem. Ezt nem hiszem el, mondtam magamnak az első tíz perc után, és innentől szigorúan a saját nézői benyomásaimat írom le. Már Mia Farrow első megszólalásakor azt éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben. És nem, talán nem véletlenül jutott eszembe a szintén óriási családot maga köré halmozó Angelina Jolie is, akiről szintén ismert sok sötét életrajzi történés, ugyanakkor kifelé családoltalmazó és humanitárius tetteire fókuszáló alakként kommunikálja magát. Mia Farrow-t is hasonlónak látom, különösen annak tükrében, hogy Mr. és Mrs. Smith, bocsánat, Mr. és ex-Mrs. Pitt között is gyermekelhelyezési huzavona ment évekig, melyből egyelőre Angelina került ki papíron és a nyilvánosság felé győztesen.
A "nyilvánosság felé" kifejezés főként akkor válik fontossá, amint mélyebbre tekintünk a sztoriban, és akármennyire is igyekeznek a 4 részes dokuszéria alkotói és Farrow, hogy a színésznőt és lányát kizárólagos áldozatokként állítsák be, néhol kilóg a lóláb. Civil véleményem szerint Mia Farrow minimum egy nárcisztikus személyiségzavaros nő, aki halkra vett, megcsukló hangjával, rájöttem, hogy kire emlékeztet: egy rossz színésznőre, aki élete legfontosabb alakítását próbálja nyújtani. Az én szememben csúnyán elbukta. Sehol egy könny, csak Allen ellen fordított szavak. Ezért érdemes végignézni a négy részt: mert gyakorlatilag egy látleletet ad arról, milyen egy manipulatív, nárcisztikus személyiség. Nem lepődnék meg, ha az alkotók is az áldozatai lennének, olyan ügyesen vezet meg mindenkit.
Az alkotók - két, egyébként Oscar-jelölt dokumentumfilmes - is felelősek azért, ami ebben a négy órában történik, mert feltehetően prekoncepcióval kezdték a forgatást, ami egy oknyomozó, két oldalt bemutató dokumentumfilm esetében nem szerencsés. De a legnagyobb Arany-Málnát Farrow-nak és a lányának adnám, akiknek végig nem tudom, hogy higgyek-e. És inkább nem hiszek. Sehol egy könny, viszont folyamatosak a sablonmondatok, mintha tudnák, mit kell mondani egy ilyen helyzetben. De ezek csak a szubjektív érzéseim, mindenki alakítsa ki magában, amit gondol.
Egy biztos: sem Mia Farrow, sem a dokumentumfilm nem tudta bebizonyítani nekem, hogy Woody Allen szexuálisan bántalmazta azt a hét éves gyereket, akivel kapcsolatban az elfogult film is csak annyit tud mondani és mutatni - Farrow mániákusan videózott a családban -, hogy Allen odavolt a kislányért,
A vizuális bizonyítékok közt is van olyan, amit annak illusztrálására használtak, hogy Dylan traumatizált volt, csakhogy én inkább azt láttam, az anyára néz szomorúan, hiszen ő fényképezte... Az egyik videofelvételen, amit Mia készített, Dylan és Allen ülnek vidáman a vízparton, a kislány nevet, majd amikor észreveszi a kamerát, azaz az anyját, a tekintete elkomorul.
Nem beszélve arról, mennyire árulkodóan, Allen megcsalási ügye után pattant ki a molesztálási ügy is. Szerintem nagyon jól tette Woody Allen, hogy nem nyilatkozott, mert nem tudott volna labdába rúgni Mia Farrow álszent vallomásai mellett. Holott tudjuk, komoly kártyalapok vannak az ő kezében is. Az első természetesen az, hogy a Dylanről Mia által készült videót a szakértők már az ügy elején nem tartották validnak, sőt, úgy értékelték, a gyermeket betaníthatták a vallomásra a videózás előtt.
Ebből a dokumentumfilm-szériából nem derül ki, mit csinált Woody Allen azon az augusztusi napon, vagy mit nem. A gyanúnk továbbra is ott lebeghet a levegőben egy-egy nyugtalanító részlet miatt. Az viszont biztos, hogy Mia Farrow egy olyan dokumentumfilmhez adta a nevét, az arcát, a mondatait, az igaz vagy igaznak vélt vallomását, ami nincs megalapozva. Vizuálisan sem, hiteles interjúalanyokkal sem. A barátnő nem ilyen interjúalany, egy rendőrnyomozó pl. az lenne.
Ha találkoznék Mia Farrow-val az életben, biztosan nekiszegezném a kérdést, miért a gyermekeit használta eszközül egy bosszúhadjáratban, ő, aki nem győzi hangsúlyozni végig, hogy mennyire odafigyelt a jóllétükre.
Ilyen információt egy egészségesen gondolkodó szülő nem közöl jó ideig, utána is óvatosan tálal, és nem használja a gyermekeit arra, hogy a felháborodásában támogassák. Ez egyszerűen nem gyermektéma. Én ezen a ponton háborodtam fel a legjobban. Mia Farrow ugyanis ezzel a manipulatív lépéssel komoly érzelmi hullámvasúton indította el a gyermekeit, kíméletlenül szembesítette őket egy kb. feldolgozhatatlan helyzettel.
Egyébként három gyermeke már nem él. Van köztük öngyilkos is, akár köze van Miához, akár nem. És számomra ez a motívum - és egy csomó más manipulatív cselekedete, melyekről ő maga tesz vallomást a kamera előtt - erkölcsileg egyenértékű bármilyen verbális bántalmazással. Mert egy gyermek - meg sok testvére - frusztrálása, folyamatos videózása 2 napon (!) keresztül - így készült Dylan állítólagos vallomásáról a felvétel - is bántalmazásnak tűnik, nem csak a "fogdosás". Sajnálom Dylan Farrow-t, akár fogdosták, akár nem, mert még mindig erről szól az élete. Ha belemanipulálták hét évesen a történteket, azért, ha nem tud meggyógyulni egy traumából, azért. És úgy látom, mindenképp áldozat - a dokumentumfilm pedig nem tudta megmutatni, melyik fél áldozata jobban.
