HÍREK
A Rovatból

Víruskutató: az új Covid-alvariáns már mindenhol ott van, de nyáron szünetel

Rusvai Miklós szerint dominánssá válik az omikron legújabb variánsa. Az USA-ban már az esetek harmadáért a FLIRT névre hallgató vírusvariáns felelős.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2024. május 14.



„A FLIRT egy mozaikszó, amiben a mássalhangzók az aminosav-mutációkra utalnak, amíg nem kap a görög ábécé szerint új nevet a koronavírus újabb változata, addig nem új variánsról, csak a 2021 vége óta velünk lévő omikron egyik alvariánsáról van szó” – mondta Rusvai Miklós víruskutató az Indexnek.

Amerikai kutatók szerint a FLIRT tüskefehérjéinek változása miatt könnyebben bejut az emberi szervezetbe, és a vuhani törzs ellen kidolgozott vakcinák csak 60-70 százalékos védelmet nyújtanak ellene, viszont

az omikronra kifejlesztett oltások már 85-90 százalékban hatékonyak az új alvariánssal történő megfertőződéssel szemben.

A gyártók dolgoznak már a kifejezetten erre a változatra kifejlesztett vakcinán, ami minden bizonnyal elérhető is lesz már az őszi-téli időszakban.

Rusvai azt is elmondta, hogy „nyáron szabadságra megy a koronavírus”, május és szeptember között az esetszámok nem érik el a heti 200 ezer megbetegedésnél kezdődő járványos szintet.

A kutató ennek alapján

a rizikócsoportnak augusztus végétől ajánlja az oltások felvételét, mert az esetszámok felfutása a tanévkezdés után várható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Videón, ahogy az egyik magyar kém az összekötőjével beszél az ukrán kémelhárítás szerint
Két ügynököt fogott el az ukrán titkosszolgálat, akik titkos információkat szivárogtattak ki Kárpátaljáról. Egyikük még katonai bázisokat is bemért a magyaroknak.


Ahogy már hírt adtunk róla, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SBU) két személyt vett őrizetbe, akik az ukrán hatóságok szerint a magyar katonai hírszerzés hálózatához tartoztak. A nyomozás megállapította, hogy a gyanúsítottak irányítója a magyar katonai hírszerzés egyik kezdő tisztje volt, akinek kilétét már azonosították.

Az egyik őrizetbe vett személy egy 40 éves volt katona a Beregovi járásból, akit külföldi személyek toboroztak, és már 2021-ben „készenléti üzemmódba” helyeztek. Az SBU szerint 2024 szeptemberében „aktiválták”, és ekkor kezdte meg a kémtevékenységet – tájékoztatta a közvéleményt az SBU.

A férfit azzal bízták meg, hogy tanulmányozza a helyi lakosság társadalmi és politikai nézeteit, különös tekintettel arra, hogyan reagálnának a kárpátaljai civilek és katonák arra az esetre, ha magyar katonai kontingens lépne be a térségbe.

Emellett adatokat kellett gyűjtenie a kárpátaljai feketepiacon beszerezhető katonai felszerelésekről, a magyar lakosság elvándorlásáról, valamint a térségben található katonai járművekről és rendvédelmi szervekről.

A kémelhárítás információi szerint

a férfi személyesen mérte fel az ukrán honvédségi egységek elhelyezkedését, valamint az S-300-as légvédelmi rendszerek koordinátáit.

Ezek után Magyarországra utazott volna, hogy jelentést tegyen a kurátorának. A határátlépéshez gondozási igazolást szerzett beteg édesapjáról.

A nyomozás szerint a találkozón készpénzt kapott, amelyet a feladatok ellátására fordíthatott, valamint megpróbált besúgói hálózatot kialakítani. Az SBU legalább két beszervezési kísérletet dokumentált. A cél az volt, hogy a magyar hírszerzés kibővítse az információgyűjtést, beleértve a frontvonalra vonatkozó adatokat is.

2025 márciusában az SBU rögzítette az ügynök második találkozását a kurátorral.

Ekkor egy speciális szoftverrel ellátott mobiltelefont kapott a titkos kommunikációhoz, és új megbízásokat is kapott. Ezek között szerepelt az ukrán biztonsági és honvédelmi szervek szolgálati járműveinek azonosítása, valamint a háborús veszteségekről és a frontvonal eseményeiről szóló adatok megszerzése. Az ukrán elhárítóknak felvételük van arról is, hogy egy Signallal ellátott telefont kap kommunikáció céljára Magyarországon a férfi az általuk tartótisztként azonosított magyar férfitől.

„Felcsatlakozol wifire, a Signalon küldök egy 1-est, és ez azt jelenti, hogy küldtem valamit a másikra. Te is csinálj így, ha valamit küldeni akarsz”

– hangzik el a felvételen.

A másik elfogott személy korábban az Ukrán Biztonsági és Honvédség állományában szolgált, és 2025-ben szerelt le. A hatóságok szerint ő a kárpátaljai térségben működő repülőgépekről, helikopterekről és katonai egységek védelmi rendszereiről adott információt a magyar különleges szolgálatoknak.

A házkutatások során a nyomozók lefoglalták a gyanúsítottak telefonjait és más tárgyi bizonyítékokat is. Az SBU a két személy ellen Ukrajna Büntető Törvénykönyvének 111. cikke 2. bekezdése alapján,

hadiállapot idején elkövetett hazaárulás miatt indított eljárást.

Mindkét gyanúsított előzetes letartóztatásba került, és a hatályos jogszabályok szerint életfogytiglani szabadságvesztés is kiszabható, vagyonelkobzással.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat tájékoztatása szerint jelenleg is tartanak az intézkedések a magyar hírszerzési hálózat többi tagjának felkutatására és felelősségre vonására. A műveletet a Legfőbb Ügyészség irányítása mellett hajtották végre.

A történteket videón is dokumentálták az ukránok:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Két ukrán drónt lőhettek le Tokajnál – állítja a Honvédség
Kémfilmekbe illő játszma zajlik Magyarország és Ukrajna között. Titkos drónküldetés, letartóztatott magyarok és kiutasított ukránok borzolják a kedélyeket.


Hónapok óta tart a magyar és ukrán titkosszolgálatok közötti játszma. A Telex szerint a történet egyik fontos fordulópontja az volt, amikor a magyar parlament Nemzetbiztonsági Bizottsága februárban arról beszélt, hogy Ukrajna egy titkosszolgálati műveletet indított, ami Orbán Viktor lejáratását célozta. Ezt a kormánypárti politikusok és a kormánymédia a Dinasztia című filmmel kötötték össze. Ekkor már állítólag elindult a beépített ügynökök keresése.

A Telex úgy tudja, hogy valóban zajlott egy művelet, és miután erről a magyar nemzetbiztonsági szervek információkat szivárogtattak ki, az ukrán titkosszolgálat is komoly erőket mozgósított, hogy kiderítse, kik súgnak a magyar oldalnak.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, péntek reggel az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) bejelentette, hogy lelepleztek egy olyan ügynökhálózatot, amely közel áll a magyar katonai hírszerzéshez. A közlés szerint két magyar állampolgárt is elfogtak, mert a gyanú szerint kémkedtek Ukrajna ellen. Az ukrán szolgálat szerint a magyar sejt feladata az volt, hogy adatokat gyűjtsön a kárpátaljai katonai biztonságról, figyelje a légvédelmi és szárazföldi alakulatok sebezhetőségeit, és felmérje a helyi lakosok társadalmi és politikai nézeteit. A jelentés szerint azt is meg kellett figyelniük, hogyan reagálna Kárpátalja lakossága, ha magyar katonák lépnének a térségbe.

A magyar külügy pénteken bejelentette, hogy kiutasított két ukrán kémet, akik diplomáciai fedésben dolgoztak a budapesti ukrán nagykövetségen. Szijjártó Péter a döntésről azt mondta: „már át is adták Ukrajna budapesti nagykövetének”.

A Telex szerint a titkosszolgálati műveletek egy idő után átléptek a katonai hírszerzés szintjére.

A múlt héten a Magyar Honvédség tokaji radarja több robotrepülőgépet is észlelt, amelyek Magyarország felé repültek. Egyet le is lőttek.

A hírszerzés szerint a drónokat ukrán területről irányították. A feltételezések szerint ezek a gépek a tokaji Kopasz-hegyre telepített, francia rakétákkal felszerelt légvédelmi rendszert tesztelhették.

A lap úgy tudja, hogy a magyar szolgálatok olyan információkat szereztek, amelyek szerint az ukránok szabotázsakciókra készültek, nem Magyarország, hanem Oroszország ellen, és ezekhez Budapestet is érintő útvonalat használtak volna. A magyar fél szerint az ukrán kiképzések Kárpátalján zajlottak, és az elfogott személyek feladata lehetett, hogy ezeket az akciókat figyeljék. A források azonban nem tudják, mennyire pontosak ezek az értesülések.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A magyar csapatok bejövetelének ukrajnai fogadtatását is fel kellett mérniük a magyar kémeknek – állítja Ukrajna
Az SZBU szerint a beszervezett ügynökök Kárpátalja védelmi titkait kutatták. Az ukrán jelentés szerint a külföldi hírszerző szolgálat célja a saját hálózatának bővítése volt.


Ahogy már hírt adtunk róla, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) két embert vett őrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy magyar ügynökhálózat tagjaiként tevékenykedtek Ukrajnában. Az SZBU szerint a gyanúsítottakat egy magyar titkosszolgálati tiszt szervezte be, akinek személyazonosságát ismerik, de a nyilvános jelentés nem nevezi meg.

A szolgálat közlése szerint az egyik feladat az volt, hogy információt szerezzenek Kárpátalja katonai biztonságáról, feltérképezzék a szárazföldi és légi védelem gyenge pontjait, valamint

tanulmányozzák a helyi lakosság társadalmi és politikai nézeteit, különösen azt, hogyan reagálnának magyar csapatok esetleges megjelenésére a térségben.

A gyanúsítottak megbízatása kiterjedt arra is, hogy adatokat gyűjtsenek a régióban található katonai erőkről, harci és szállítójárművekről, valamint a rendfenntartó szervek készültségi szintjéről. Vizsgálniuk kellett a katonai felszerelések elérhetőségét a feketepiacon, és meg kellett figyelniük a magyar nemzetiségű lakosság mozgását.

A közlemény szerint a beszervezett férfi egyik kiemelt feladata az SZ–300-as rakétarendszerek elhelyezkedésének feltérképezése volt.

A biztonsági szolgálat tájékoztatása alapján

„az SZBU elhárítása rögzítette a magyar hálózat minden lépését, és lakóhelyükön elfogta az érintetteket.

A házkutatás során telefonokat és más tárgyi bizonyítékokat foglalt le.” Az ukrán jelentés szerint a külföldi hírszerző szolgálat célja a saját hálózatának bővítése volt.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás és Kocsis Máté szerint nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal
A két politikus egy időben, majdnem szó szerint ugyanarra jutott: hogy Magyar Péter és pártja Ukrajna titkosszolgálatával együtt támadt a hazájára.


Szinte teljesen egyszerre, szinte teljesen azonos tartalmú poszttal jelentkezett a Facebookon Menczer Tamás és Kocsis Máté. A két kormánypárti politikus a Tisza Pártot kötötte össze a ma napvilágot látott ukrajnai kémbotránnyal.

Menczer Tamás (és Kocsis Máté is majdnem pontosan) azt írja:

„Ma délelőtt nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat (SZBU) összejátszik a Tisza Párttal.”

A két politikus utána a következőképp tette össze a dolgokat:

  1. Ruszin-Szendi Romulusz korábban elmondta – erről felvétel van – hogy neki az ukrán vezetőkhöz megvannak a telefonszámok, fontos ukrán kapcsolatai vannak.
  2. Csütörtökön egy honvédségi jelentésből kiderült, hogy Ruszin-Szendi Romulusz a NATO ülésein Ukrajnát dicsőítette. Ukrajnát képviselte, nem Magyarországot. Orbán Viktor ezért rúgta ki.
  3. Szintén tegnap a Tisza Párt vezetője megtámadta a magyar hadsereget, álhíreket terjesztett, gyengíteni akarta Magyarországot.
  4. Ma pedig az ukrán titkosszolgálat lejárató akciót indított Magyarország ellen.

„Felfoghatatlan és elfogadhatatlan, hogy Magyar Péter az ukrán titkosszolgálattal összejátszva támadja Magyarországot! Ez példátlan, még soha nem fordult elő az elmúlt 30 évben, hogy egy pártvezető a hazájára támadjon egy másik ország titkosszolgálatával közösen” – írja posztjában Menczer Tamás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: