prcikk: „Mondták, hogy óvatosan sátrazzunk, mert egy jaguár szokott itt ólálkodni” – A kuna indiánok földjén kajakozott Villám Géza | szmo.hu
UTAZZ
A Rovatból

„Mondták, hogy óvatosan sátrazzunk, mert egy jaguár szokott itt ólálkodni” – A kuna indiánok földjén kajakozott Villám Géza

Eredetileg Panamából egészen Kolumbiáig szeretett volna eljutni négy társával, végül módosítaniuk kellett a terven, de egyáltalán nem bánják. Két hétig függőágyakban aludtak az érintetlen természetben, és testközelből láthatták a kuna indián törzs életét is.


Az egykori rádiós, manapság főként a Budapest-Bamako rali alapítójaként ismert Szabó Gál András – művésznevén Villám Géza – korábban is szerepelt már nálunk szenvedélye, a kajakozás kapcsán: akkor Grönland érintetlen tájaira jutott el, most pedig újabb különleges túrát szervezett Közép-Amerika partjai mentén. Bár az eredeti célt végül nem érték el, így is rengeteg maradandó élményben volt részük, erről mesélt hazaérkezésük után.

– Az utóbbi közel 20 évben leginkább raliszervezőként hallattál magadról. Hogy lett ebből kajakos expedíció?

– 2016 óta óta kajakozom rendszeresen, az egész akkor kezdődött, miután Los Angelesbe költöztünk. Egyszer csak elkezdett fájni a térdem, ezért elhatároztam, hogy az addigi gyalogtúrák helyett valami olyan sportágra váltok, ami a karjaimmal végezhető. Mivel a tengerparton volt a házunk, adta magát a kajak, annál is inkább, mert már a húszas éveim elején is gyakoroltam. Úgy voltam vele, hogy ha egyszer a házam előtt be tudom rakni a kajakot a vízbe, el kéne menni valahova jó messzire, legalább Mexikóba. Így is történt, az első túrámon Los Angelestől Tijuanáig jutottam el 10 nap alatt, és olyan iszonyatosan szép helyeket láttam, amelyek nagy részét autóval lehetetlen lett volna megközelíteni. Utána annyira rákaptam, hogy jártam Görögországban, Albániában, Grönlandon, a Külső-Hebridákon és a Coloradó folyón is.

– Ezeknek az egyenes folytatása volt a mostani túra?

– A kuna indiánokról először 3 éve hallottam, és azóta álmodoztam róla, milyen jó lenne szervezni egy túrát a lakóhelyükre. Ők egy kis szigetvilágban élnek Panama és Kolumbia között egy félig autonóm területen, tehát a panamai hatóságok nem is igazán járkálnak be hozzájuk.

Nagyon megmozgatta a fantáziámat, hogy saját környezetében láthatok egy népet, akik nemet mondtak a tömegturizmusra, direkt nem adják el a földjeiket szálloda cégeknek. Pedig akár egy második Maldív-szigetekké is válhattak volna, de nem akarták ezt. Maga volt a tökéletes úti cél számomra: természetközeli, nehezen megközelíthető, testközelből érezni egy nép energiáit.

Elkezdtem utánaolvasni annak, hogyan lehet eljutni ide, és kiderült, hogy szerencsére egyáltalán nem lehetetlen küldetés végigevezni ezen a területen. Kitaláltam, hogy legyen Kolumbia a cél, mivel a régióban van a világ egyik legkülönlegesebb, érintetlen dzsungele, a Darien-dzsungel. Ez választja el Közép- és Dél-Amerikát, a mai napig nem építettek semmilyen autóutat, szóval szárazföldön szinte lehetetlen átvágni rajta: az első társaságnak, akinek sikerült, több mint fél évig tartott az út, napi 200 méternél ritkán tettek meg többet és gyakrabban járatták a láncfűrész motorját, mint az autóét.

– Mekkora felkészülést igényelt az út akár fizikailag, akár a vízumok, engedélyek beszerzése terén?

– Két évig tartott a felkészülés. Nem volt mindegy az időpont, hiszen az időjárás igencsak kemény tud lenni ezen a vidéken. Tavaly állapodtunk meg abban, hogy április első felében megyünk, mert a szélhelyzet az előrejelzések alapján ekkor a legideálisabb. A logisztika szintén nagy kihívásnak bizonyult: egész Közép-Amerikában nem találtunk olyan kajakot, ami elég stabil, strapabíró, és elfér benne két hétnyi felszerelés. Emiatt végül a német Prijon kajak gyárból rendeltünk 5 speciális, tengeri kajakot Panamába.

– Hogy alakult ki a csapat?

– Csatlakozott hozzám régi barátom, Leitner Gábor, akivel több közös túránk is volt már korábban, illetve Gaál Péter, Kóczán András és Ősze Szilvia tartottak még velem, akikkel szintén eveztem már korábban.

Ismeretleneket direkt nem hívtam, mert egy korábbi túrát meghirdettem a Facebookon, jelentkeztek is 13-an, de közülük 9-en az első nap után feladták, mondván, ez nekik túl kemény. Akikkel most mentem, bennük biztos voltam, hogy bírni fogják.

– Szponzoraitok voltak, vagy saját magatok finanszíroztátok a költségeket?

– Nem voltak, teljesen önköltséges volt a túra. De valójában nincs szó óriási összegről, egyedül az 5 kajak volt nagyobb tétel, szóval ezekkel még biztosan kezdünk majd valamit, ha már kifizettük őket. Egyébként pedig lakatlan szigeteken laktunk, kókuszpálmák közé kifeszített függőágyakban aludtunk, szóval az út során alig kellett pénzt költenünk.

– Hol kezdődtek a bonyodalmak, amelyeknek az lett a vége, hogy félbe kellett szakítani a túrát a célállomás előtt?

– A kiindulási pontunk egy Santa Isabel nevű falu volt, és már itt adódott egy olyan akadály, hogy a kuna indiánok nem engedték, hogy az ő kikötőjükben rakjuk vízre a hajókat. Elmondták, hogy ez csak a Kuna Kongresszus külön engedélyével lehetséges, én írtam is nekik, de érdemi választ nem kaptam. Ezután elhatároztuk, hogy nagyjából 30 kilométerrel arrébb, már a határaikon kívül csináljuk meg a vízre bocsátást.

Az indulás előtti éjjel odajött hozzánk valaki a faluból, hogy csak óvatosan aludjunk itt sátorban, mert egy jaguár szokott ólálkodni ezen a vidéken. Eddig ugyan még nem támadott meg senkit, de nem is nagyon szoktak sátrazni errefelé.

Végül megúsztuk a jaguárt, de érthetően már emiatt is volt bennünk egy jó adag feszültség. Másnap aztán nagyon megerősödött a szél, szóval elég nehezen tudtuk elhagyni a partszakaszt. Szilvi beborult a vízbe, és egy hullám hozzávágta a korallszirthez, ami ugyan csak kisebb zúzódásokat okozott neki, de lelkileg is megviselte. Péter szintén beborult ugyanezen a hullámzónán, és azt mondták, hogy addig nem folytatják az utat, amíg nem fordul jobbra az időjárás. Mi viszont Gáborral ekkor már kilométerekkel arrébb jártunk, szóval egy másik partszakaszon vártuk be őket.

Ezzel elvesztettünk majdnem egy teljes napot, másnap pedig újabb fél napot. Emiatt elég lassan érkeztünk meg a kuna szigetvilágba, ahol a rossz idő miatt három teljes napig vesztegeltünk. Ez az expedíció miatt nem volt jó, hiszen egyre csökkent az esélyünk a célba érésre, másrészt viszont ennyivel több ideig tudtuk tanulmányozni az indián törzset. Szóval végső soron Panama-Kolumbia expedícióból kuna expedícióvá alakultunk.

– Milyen benyomásokat szereztetek róluk, illetve egyáltalán, hogyan tudtatok kommunikálni?

– Az első nap, amikor a szigeten vesztegeltünk, áteveztünk egy nagyjából 200 méterre lévő másik szigetre, és ott megismerkedtünk a helyi kocsma tulajdonosával, aki beszélt valamennyire angolul (de egyébként én alapszinten spanyolul is tudok, azt pedig szinte mindenki értette). Mondtuk neki, hogy itt ragadtunk, hátha van egy hajója, amivel át tud vinni bennünket egy lakott szigetre. Azt felelte, hogy nem probléma, de nagyon korán kell indulnunk, mert aztán még rosszabbak lesznek a körülmények a tengeren.

Másnap hajnali 5-kor be is pakoltuk a kajakokat a motoros kishajójába, és átvitt bennünket egy nagyjából 1500 fős településre egy másik szigeten. Ez itt már népesnek számít, de a házak ugyanúgy pálmatetősek. Bemutatta a családját és spontán idegenvezetést is tartott arról, hogyan élnek a helyiek.

Végül az éjszakát is nála töltöttük a konyhában, két gerenda közé kifeszített függőágyakban. Persze a konyhát úgy kell elképzelni, hogy van egy darab tűzrakóhely egy vasállvánnyal, amin főznek, és nagyjából ennyi. Ennél közelebbi bepillantást aligha nyerhettünk volna a kunák életébe. A Földgömb magazin valamelyik következő számában egy részletes anyagot is közlünk majd erről.

– A beharangozó sajtóközleményben azt írtátok, drog- és embercsempész bandák területén is keresztül fogtok haladni. Volt ebből bármi probléma?

– Semmilyen probléma nem volt, olyan mélyen eleve nem is terveztünk behatolni a dzsungelbe. Az időjárás mindenkit elszakított kicsit egymástól, szóval ilyen viharos időben a drogcsempészek se voltak túl aktívak.

– Végül mikor adtátok fel az eredeti tervet?

– Nem mondanám, hogy feladtuk, inkább úgy fogalmaznék, hogy újraterveztük és megváltoztattuk az eredeti irányt. Nagyjából 6 nappal járhattunk Kolumbia előtt, de már csak 4 napunk volt hátra, szóval úgy voltunk vele, hogy ezt az időt inkább felhasználjuk arra, hogy minél jobban megismerhessük a kuna szigetvilág eldugott szegleteit. Nagyon különleges és tanulságos volt: ezeknek az embereknek van 365 szigetük, tehát az év minden napjára jut egy, de ebből alig 50 lakott.

Ezen kívül olyan szigetek is akadnak, amelyeken alig 1-2 család él. Ha megérkezel egy ilyen helyre, nyilván nagyon örülnek neked, hiszen végre történik náluk valami.

Elkérnek pár dollárt azért, hogy kiköthess, illetve hideg sört is szívesen adnak el neked. Nagyon sok időt töltöttünk ilyen alig lakott helyeken, aztán ott voltak a teljesen lakatlan szigetek is, ahol azt csináltuk, amit csak szerettünk volna: felállítottuk a függőágyakat, főzőcskéztünk, megpróbáltuk leinteni az arra haladó helyi vitorlásokat, hátha van eladó friss haluk. Lényegében kókusz-, rizs és haldiétán éltünk ebben a két hétben.

– Akkor nem vagytok csalódottak, amiért így alakult?

– Az egyik oldalon egyáltalán nem, hiszen sokkal több érdekes élménnyel gazdagodtunk. Másrészt viszont az expedíció egyes fiú tagjaiban megvan az a vágy, hogy mégiscsak el kellene érni a kolumbiai célt, szóval én már tervezem, hogy valamikor belátható időn belül visszamegyek és megpróbálom újra. Hiányérzet tehát van bennem, kudarc viszont nincs.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
„Turisták, menjetek haza!” – már az autókat sem kímélik a dühös helyiek Mallorcán
A spanyol szigeten fekvő Artàban ismeretlenek több kölcsönzőautó kerekét is kiszúrták. A vandalizmus mellett a falakra is festettek, az önkormányzat pedig elfogadhatatlannak nevezte az esetet.
DP, kép: freepik - szmo.hu
2026. április 02.



„Turisták, menjetek haza!” – Mallorcán már nemcsak a falakon üzennek a helyiek az elviselhetetlennek tartott tömegturizmus miatt.

A múlt héten a sziget északkeleti részén fekvő Artàban tiltakozók több kölcsönzőcég autójának kerekét is kiszúrták, a településen és a Palmába vezető út mentén pedig több turistaellenes feliratot festettek a falakra.

Az önkormányzat és a rendőrség eljárást indított, a nyárra pedig újabb feszültségek körvonalazódnak.

Manolo Galán polgármester sajnálatát és felháborodását fejezte ki a vandalizmus miatt, hangsúlyozva, hogy az véleménytől függetlenül elfogadhatatlan.

Artà önkormányzata közleményben ítélte el az incidenst. „Az ilyen jellegű cselekedetek elfogadhatatlanok, ártanak az együttélésnek, Artà imázsának és a közös terek iránti tiszteletnek” – fogalmaztak, hozzátéve, hogy „bármilyen társadalmi nézeteltérést vagy aggodalmat mindig a tolerancia jegyében kell kifejezni”.

A városvezetés jelenleg vizsgálja, milyen önkormányzati lépéseket tehetnek a helyzet kezelésére.

A feszültség a pandémia után éleződött ki igazán, miután a mintegy 978 ezer lakosú szigetre tavaly nyáron két hónap alatt közel 22,3 millió nemzetközi turista érkezett.

A helyiek szerint ez már elviselhetetlen terhet jelent.

Az egyik legnagyobb problémát a turisztikai apartmanok, például az Airbnb elterjedése okozza, ami nemcsak felhajtja az albérletek és ingatlanok árait, de a helyieket is kiszorítja a városokból.

Sok ilyen szálláshely ráadásul feketén működik, ezért a hatóságok korábban már betiltották az új, turisztikai célú apartmanok és hostelek létesítését. Ehelyett a tulajdonosokat arra ösztönzik, hogy hivatalos szállodává vagy lakóingatlanná alakítsák át az ingatlanjaikat.

Bár a mostanihoz hasonló vandalizmusra ritkán kerül sor, a helyiek elégedetlensége nem új keletű.

Az elmúlt években többször is tízezres tüntetéseket tartottak a tömegturizmus ellen, és előfordultak performatív akciók is, például amikor aktivisták vízipisztolyokkal zavarták a turistákat. A mostani események alapján a nyári csúcsszezonban is számítani lehet hasonló megmozdulásokra, bár előre bejelentett akcióról egyelőre nincs információ.

Via Drive.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
A marokkói kék város, amiért megőrül az Instagram népe
Chefchaouen Marokkó egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja. A látogatóknak azonban szigorú helyi szabályokkal, például a drónok teljes tilalmával kell számolniuk.


A Rif-hegység oldalába kapaszkodó Chefchaouen úgy ragyog a kék több tucat árnyalatában, mintha valaki az égre festette volna a medinát – és mégis nagyon is valóságos: sétálóutcák, hegyi forrás, spanyol mecset-rom, andalúz kézművesek várják az utazót.

Marokkó északi részének ikonikus „Kék Gyöngye” egy bejárható csoda, amely egy-három nap alatt is mély élményt nyújt.

A tökéletes utazás időzítése kulcsfontosságú, Chefchaouen ugyanis a fények városa. Az ideális időablak a tavaszi és őszi hónapokra, azaz március és június, valamint szeptember és november közé esik.

A nyár meleg, a tél pedig hűvösebb és csapadékosabb. Érdemes figyelembe venni a helyi ünnepeket is: a Ramadán és az azt lezáró Eid al-Fitr idején a nappali nyitvatartások rövidülhetnek, az esti órák viszont az iftár után pezsgő élettel telnek meg.

A város szíve a Plaza Uta el-Hammam, a nyüzsgő főtér, amely mellett a 15. századi Kasbah áll.

Az erőd falain belül etnográfiai múzeum, gondozott kert és egy torony található, ahonnan remek kilátás nyílik a városra; a belépő jellemzően 65 dirham (kb. 2.340 forint) körül van. A téren áll a város Nagymecsete is, amelynek belső tere a marokkói gyakorlat szerint nem muszlimok számára nem látogatható, de kívülről is lenyűgöző látványt nyújt.

A medina keleti kapujától rövid sétára található a Ras El Maa vízesés, egy hűs patakpart teázókkal, ahonnan a spanyol mecsethez (Jemaa Bouzafar) vezető ösvény indul. A 20-30 perces kaptatóért cserébe a jutalom egy páratlan panoráma, különösen naplementekor.

Felmerül a kérdés: miért kék minden? A város legfőbb rejtélyére több, egymást kiegészítő magyarázat létezik.

Az egyik elmélet szerint a hagyomány a 15. században al-Andalúszból menekült zsidó közösséghez kötődik, akik számára a kék szín az eget és Isten közelségét szimbolizálta.

Mások a mediterrán hőség enyhítését és a rovarok távoltartását említik praktikus okként. Ma már a városi identitás és a tudatosan épített turisztikai arculat is hozzájárul a hagyomány fenntartásához; a falak rendszeres újrafestése ma is közösségi gyakorlat.

A kék falak mögött több évszázadnyi történelem sűrűsödik össze.

A várost 1471-ben alapította Moulay Ali ibn Rashid erődvárosként, hogy feltartóztassa a portugál előrenyomulást. Az 1492-es spanyol reconquista után muszlim és zsidó menekültek hullámai érkeztek, magukkal hozva andalúz kézműves és építészeti hagyományaikat. A 20. század elején a város a spanyol protektorátus része lett, ennek emléke a hegyoldalban álló spanyol mecset romja is.

Via Moroccan National Tourist Office


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Ezt az egy hibát sokan elkövetik a hotelben, pedig rémálom lehet a vége
Az utazók gyakran a földre vagy az ágyra teszik a csomagjukat érkezéskor, pedig ezzel komoly kockázatot vállalnak. Az ágyi poloska a puha, textillel borított felületekről könnyen átmászik a bőröndre.


Elég egy rossz mozdulat, és máris potyautasokkal térhetsz haza egy utazásból.

Sokan érkezés után automatikusan ledobják a bőröndjüket a hotelszoba padlójára, pedig a gyakorlott utazók szerint ezzel nemcsak a port és a koszt viszik közelebb a holmijukhoz, hanem olyan kártevőket is, amelyeket senki sem akar hazacipelni.

Az ágyi poloska a vendégek és a csomagjaik segítségével utazik egyik helyről a másikra. A puha, textillel borított felületeket kedveli, így a hotelszoba szőnyege, kárpitozott fotelja vagy akár az ágy is ideális búvóhely a számára, ahonnan könnyen átmászhat a földre letett bőröndre. Ezért nem jó ötlet a csomagot sem a padlóra, sem az ágyra, sem a kárpitozott bútorokra tenni, ahogy arra az amerikai Környezetvédelmi Hivatal is figyelmeztet. Sőt, még a csomagtartó állványt is érdemes használat előtt átnézni, nem csak rutinból kihajtani.

A legbiztonságosabb hely a bőrönd számára érkezéskor meglepő módon a fürdőszoba. A csempés, kemény felületeken jóval kevesebb a búvóhely, így kisebb az esélye, hogy kártevő kerüljön a csomagra. Ha a fürdőszoba padlója nem ideális, a kád vagy a zuhanytálca is jobb megoldás, mint a szoba szőnyeges része.

Jó választás lehet egy magasabb polc a szekrényben is, a lényeg, hogy a bőrönd ne kerüljön puha, textilközeli felületre, amíg át nem vizsgáltuk a szobát.

Érdemes öt percet szánni a szoba ellenőrzésére: egy telefon zseblámpájával vizsgáljuk át a matrac varrásait, a fejtámlát, az ágykeretet és a közeli bútorok réseit. Fekete pöttyök, apró, levedlett bőrdarabkák vagy élő rovarok gyanúra adhatnak okot. Ha ilyet találunk, azonnal kérjünk egy másik szobát, de ne a szomszédosat vagy az alatta-fölötte lévőt.

A hazaérkezés után is érdemes óvatosnak lenni. A bőröndöt ne a hálószobában pakoljuk ki. Először töröljük le a kerekeit és a külső felületét, majd egy zseblámpával ellenőrizzük a varrásokat, a sarkokat és a zsebeket. A ruhákat tegyük egyből a mosógépbe, és mossuk ki a lehető legmagasabb hőfokon. Ezzel a néhány egyszerű lépéssel jelentősen csökkenthetjük az esélyét, hogy kéretlen potyautasokat vigyünk haza.

Via nlc.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Velencébe utazol? Ezt a súlyos hibát ne kövesd el, ha nem akarsz pluszban fizetni
Velence városa idén is belépődíjat szed a csúcsidőszakban érkező egynapos látogatóktól a túlturizmus visszaszorítása érdekében. Azoknak, akik nem foglalnak legalább négy nappal előre, a szokásos 5 euró helyett 10 eurós díjat kell fizetniük.
Sz.E. Pexels - szmo.hu
2026. április 01.



Velence idén is belépődíjjal szűri a tömeget, mert az ott lakók számára olyan zavaró a tömeg.

A tavaszi–nyári hétvégéken a történelmi belvárosba érkező egynapos látogatóknak fizetniük kell.

A városvezetés szerint a belépődíjjal a turistaforgalmat szabályozzák, hogy jobb egyensúlyt teremtsenek a látogatók és a helyiek között. Michele Zuin tanácsos szerint az intézkedés úttörőnek számít.

„Ez hasznos eszköz a turistaforgalom szabályozására, és már nemzetközi érdeklődést váltott ki. Velence az első város a világon, amely ezt a módszert alkalmazza” – mondta.

Velence régóta küzd a tömegturizmussal a helyzetet pedig tavaly a Bezos-esküvő is súlyosbította, mert a többnapos esemény még több látogatót vonzott a városba.

A díj ellenére a napközbeni látogatók száma 2025-ben csak kismértékben csökkent: napi átlagban 13 046-an fizettek, míg 2024-ben 16 676-an. A tavalyi legforgalmasabb napon, május 2-án, pénteken 24 951 látogató fizetett a napijegyért, ami a város lakosságának több mint a fele.

Az egynapos látogatóknak 5 eurós díjat kell fizetniük, de aki nem foglal legalább négy nappal előre, annak 10 eurójába kerül a belépés.

A helyi lakosok, a Velencében születettek, a diákok, a munkavállalók, valamint a szállással rendelkező turisták mentesülnek a díjfizetés alól. A szállodai foglalással rendelkezőknek a szállás adatait kell megadniuk, ami alapján egy QR-kódot kapnak. Ezt kell felmutatniuk az ellenőrzőpontokon, például a Santa Lucia pályaudvarnál, de fizetniük nem kell, mivel a szállásdíj már tartalmazza a belépést.

Az egy napra érkezőknek áprilisban, májusban, júniusban és júliusban, jellemzően péntektől vasárnapig kell fizetniük a csúcsidőszakban, reggel 8:30 és délután 16:00 között. Ezen az időszakon kívül a belépés ingyenes.

A fizetős napok a következők:

Április: 3, 4, 5, 6, 10, 11, 12, 17, 18, 19, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 30

Május: 1, 2, 3, 8, 9, 10, 15, 16, 17, 22, 23, 24, 29, 30, 31

Június: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 12, 13, 14, 19, 20, 21, 26, 27, 28

Július: 3, 4, 5, 10, 11, 12, 17, 18, 19, 24, 25, 26.

A tömegturizmus Európa számos más városában is komoly gondot okoz, főleg a történelmi belvárosokban.

A rengeteg látogató túlterheli az infrastruktúrát, elviselhetetlenül zsúfolttá teszi a köztereket, és növeli a zaj- és légszennyezést. Az érdeklődés emellett felveri az ingatlan- és szolgáltatási árakat, ami a helyieknek a legrosszabb.

Mint az megírtuk, Capri is drasztikus lépésre szánta el magát az overtourism miatt.

Via Euronews


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk