KÉK HÍREK
A Rovatból

„Világbotrány, hogy ezért csak felfüggesztettet kapott” – a bicskei pedofilügy másodrendű vádlottja eddig háttérben maradt

K. Béla két évig dolgozott a bicskei gyermekotthonban, és a vádirat szerint ez idő alatt szexuálisan zaklatott négy, a nevelésére bízott fiút, amiért el is ítélték, de a börtönt megúszta.


Ugyan négy, a nevelésére bízott fiúval is szexuális tevékenységeket folytatott a bicskei pedofilügyben másodrendű vádlottként elítélt K. Béla, azonban a férfi megúszta felfüggesztett börtönbüntetéssel – írja a Telex.

A bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban történt súlyos szexuális visszaélések csak azután kaptak szélesebb körben is nyilvánosságot, hogy Novák Katalin lemondott, miután köztársasági elnökként kegyelmet adott K. Endrének, a gyerekotthon igazgatóhelyettesének, aki segített eltussolni V. János igazgató pedofilbotrányát. Az ügy másodrendű vádlottjának, K. Bélának a neve eddig háttérbe szorult a bűncselekmény-sorozattal kapcsolatban, pedig a férfi 2015-2016-ban négy fiúval is szexuális kapcsolatot létesített a bicskei gyermekotthonban, ahol ebben a két évben nevelőként dolgozott. A vádirat szerint K. Béla orálisan kielégítette a fiatal fiúkat, a fenekükhöz nyomta a péniszét, és rávette a gyerekeket arra, hogy elégítsék ki őt szájjal.

Előfordult, hogy a férfi pénzt adott a fiúknak a szexuális együttlétért, például egy alkalommal análisan közösült egy ittas tinédzserrel, aki ezért tízezer forintot kapott tőle.

A gyermekotthon lakói V. János igazgatóval együtt K. Béla nevelőtanárt is megvádolták szexuális visszaélésekkel, ezzel kapcsolatban pedig két bírósági eljárás indult: az egyikben V. János és K. Béla ült a vádlottak padján, míg a másikban a később elnöki kegyelemben részesített K. Endre igazgatóhelyettes. V. János szexuális erőszak és visszaélés miatt 8 év letöltendőt kapott.

K. Bélát 2019-ben másfél év szabadságvesztésre ítélte a Győri Ítélőtábla, de az ítéletet 3 évre felfüggesztették, így a férfinak nem kellett börtönbe vonulnia.

A bíró indoklásában azt mondta: enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy K. Béla együttműködő volt, és az igazgató ügyében is adott információkat.

„Nincs olyan ember, aki azt gondolja, hogy ezért felfüggesztett börtönbüntetés elegendő lenne” – mondta a Telexnek Gál András ügyvéd, aki a bántalmazott gyerekeket képviselte a bicskei pedofilügyben. Hozzátette: az ítélet szerint K. Béla a nevelésére bízott, kiszolgáltatott 18 év alatti fiatalokat bántalmazott szexuálisan, és szerinte világbotrány, hogy ezért csak felfüggesztettet kapott.

„Azt mindenki tudta, hogy ki a V. János és ki a K. Endre, azt viszont kevesen, hogy ki az a K. Béla” – mondta a Telexnek az igazgató egyik áldozata, Pop Mert, akit V. János 13 éves korában molesztált először. Pop Mert és egy másik áldozat, Levente 2016-ban állt a nyilvánosság elé a gyermekotthonban történt szexuális visszaélések vádjaival, de ekkor még K. Béla neve nem merült fel, ugyanis elsősorban az igazgató hosszú éveken keresztül elkövetett súlyos bűncselekményeire koncentráltak. Aztán a kihallgatások alatt előbb-utóbb felszínre került K. Béla neve is.

Pop Mert azt mondta, ugyan bántotta, hogy végül K. Béla megúszta felfüggesztett büntetéssel, de elsősorban az érdekelte, hogy V. Jánost ítélje el a bíróság. Hozzátette, szerinte K. Béla azért nem szerepelt annyit a médiában, mert sem szakmailag, sem a helyi viszonyokban nem volt olyan fajsúlyos szereplő, mint az igazgató vagy K. Endre.

A Telex megkeresésére K. Béla nem válaszolt, de a neve szerepel a bárki számára elérhető pedofilnyilvántartásban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
A férje 50 férfit hívott a házukba, hogy megerőszakolják – Gisèle Pelicot ügye 9 évnyi pokol után írta át a francia törvényeket
Dominique Pelicotot 20 évre ítélték Avignonban, miután a feleségét elkábítva idegen férfiaknak adta át. Az ügy hatására a francia parlament 2025-ben a beleegyezés fogalmával egészítette ki a törvényt.


„Nem pisztollyal a fejükhöz szorítva erőszakoltak meg. Egy telefonhívás megmenthette volna az életem. Egyikük sem tette meg” – mondta Gisèle Pelicot a bíróságon, miután 2024 decemberében ítéletet hirdettek annak az 51 férfinak az ügyében, akik éveken át szexuálisan bántalmazták őt, miközben eszméletlen volt.

A 73 éves asszony tudatosan kérte, hogy a tárgyalás nyilvános legyen, mert azt akarta, hogy a szégyen végre oldalt váltson. A francia bíróság a férjét, Dominique Pelicotot, a bűncselekmény-sorozat főszervezőjét 20 év börtönre ítélte, a többi elkövető 3 és 15 év közötti büntetést kapott.

Gisèle Pelicot története Franciaország egyik legjelentősebb bűnügyi esetévé vált. A borzalmakra 2020 őszén derült fény, amikor a férjét egy látszólag pitiáner ügyben, szoknya alatti fotózás miatt állították elő.

A nyomozók a lefoglalt digitális eszközein több tízezer fotóból és videóból álló, aprólékosan rendszerezett archívumot találtak, amely feltárta, hogy a férfi 2011 és 2020 között rendszeresen elkábította a feleségét, majd idegeneket hívott a közös otthonukba, hogy megerőszakolják. Az eszméletlen nőről a bűncselekmények közben felvételeket készített.

A bűncselekmények gépezete közel egy évtizeden át zavartalanul működött. Dominique Pelicot erős szorongáscsökkentőket és altatókat, például Temestát kevert a felesége ételébe és italába. Az interneten toborzott férfiaknak pontos szabályokat adott, a házban pedig kamerákat és állványokat helyezett el a felvételek elkészítéséhez. A toborzás egy alig moderált, névtelen csevegőplatformon, a „Coco” nevű oldalon zajlott, annak is egy „À son insu” („A tudta nélkül”) nevű szobájában.

A 2024 szeptemberében kezdődő per hatalmas médiafigyelmet kapott. Az ügyész novemberben a maximálisan kiszabható 20 éves börtönbüntetést kérte a férjre, amit a bíróság december 19-én meg is ítélt. Dominique Pelicot december végén bejelentette, hogy nem fellebbez a döntés ellen.

A per során Gisèle Pelicot lemondott a névtelenséghez és a zárt tárgyaláshoz való jogáról, hogy a saját hangján mondhassa el a történteket, és üzenjen más túlélőknek. Döntése országos mozgalmat indított el, a „La honte doit changer de camp” („A szégyennek oldalt kell váltania”) jelmondat transzparenseken és a közösségi médiában is megjelent. „Úgy éreztem, agyonnyom a borzalom” – mondta a BBC Newsnight című műsorában, amikor felidézte a szembesülést a férje által készített felvételekkel.

A közfelháborodás hatására a francia parlament 2025 októberében történelmi jelentőségű törvénymódosítást fogadott el, amely a nemi erőszak büntetőjogi definícióját a beleegyezés (consent) fogalmával egészítette ki.

A 2025 novemberében hatályba lépett jogszabály kimondja, hogy a beleegyezésnek szabadon adottnak, konkrétnak és visszavonhatónak kell lennie, a hallgatás vagy a reakció hiánya pedig önmagában nem minősül beleegyezésnek. Jogvédő szervezetek történelmi győzelemnek nevezték a reformot.

A hatóságok a bűncselekmények digitális hátterével is leszámoltak. A Coco platformot 2024 júniusában nemzetközi együttműködéssel lezárták, miután kiderült, hogy több mint 23 ezer bűnügyi eljárás kötődött hozzá.

2025 januárjában a platform alapítóját, Isaac Steidlt is őrizetbe vették, és vádat emeltek ellene többek között szervezett bűnözés elősegítése és pénzmosás miatt. A hatóságok mintegy 5 millió eurónyi vagyont zároltak.

A tragédia a családot sem kímélte. Gisèle Pelicot lánya, Caroline Darian 2025 márciusában feljelentést tett az apja ellen, azt állítva, hogy őt is elkábította és szexuálisan bántalmazta. Az ügyben külön nyomozás indult.

A per lezárultát követően Gisèle Pelicot könyvben és interjúkban is feldolgozta a történteket. Idén február 17-én jelent meg a memoárja, amely a Himnusz az élethez címet kapta.

Pelicot munkásságát és bátorságát a legmagasabb szinten is elismerték: 2025 júliusában megkapta a francia Becsületrend lovagi fokozatát, és felkerült a BBC 100 legbefolyásosabb nőt bemutató 2024-es listájára is.

Forrás


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„A doktornő nyíltan vállalta mindenhol az oltásellenességét” - Bilincsben a dunavarsányi gyermekorvos, 40 ezer forintért hagyta oltatlanul a gyerekeket
A Pest vármegyei orvost és asszisztensét vesztegetéssel gyanúsítják, mert pénzért hamis oltási igazolásokat adtak ki. A rajtaütés után mindkettőjüket letartóztatták közokirat-hamisítás miatt is.


Bilincsben vezették el a Pest vármegyei Dunavarsány ismert gyermekorvosát és asszisztensét, akiket azzal gyanúsítanak, hogy pénzért hamis oltási igazolásokat állítottak ki. A súlyos bűncselekményekkel összefüggésbe hozott dr. Cz. Ildikót és V.-M. Jolánt február 19-én, csütörtökön le is tartóztatták.

A nyomozók február 16-án, hétfőn csaptak le a rendelőben, amikor egy Somogy vármegyei nő és a barátnője érkezett a 67 éves orvoshoz, hogy gyermekük csak papíron kapja meg a kötelező védőoltást. A rajtaütéskor az orvost, az asszisztensét és az egyik anyát is elfogták.

A gyanú szerint a doktornő a szülők kérésére nem adta be a gyerekeknek a kötelező vakcinákat, de az oltási könyvbe és az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe valótlanul mégis azt rögzítette, hogy az oltás megtörtént

írta a Blikk. A szolgáltatásért alkalmanként 20 és 40 ezer forint közötti összeget kért, amin megosztozott az 54 éves asszisztensével, de ajándékokat is elfogadtak. A doktornő praxisába az ország több pontjáról, ajánlás útján érkeztek a szülők.

A nyomozók eddig 16 ilyen esetet tártak fel. Az érintett gyerekek között van 2 hónapos csecsemő és 8 éves kisiskolás is. Az akció során a rendelőben különböző borítékokban közel 700 ezer forintot, valamint előjegyzési naplókat, nyilvántartásokat, oltásikönyv-másolatokat és egy telefont foglaltak le.

„A doktornő még arra is gondolt, amennyiben a védőnő esetleg érdeklődne a gyerekeknél az oltásról, akkor hitelesen tudjanak beszélni róla, ezért valóban megszúrta őket, oltóanyag azonban nem volt a fecskendőben”

– mondta el a lapnak egy, az ügyre rálátó forrás.

Egy közeli ismerős szerint az orvos nem rejtette véka alá a nézeteit.

„Ildikó doktornő nyíltan vállalta mindenhol a rendszer- és oltásellenességét, ami végül a vesztéhez vezetett.

Több mint tíz éve dolgozott mellette az asszisztense, akit egyébként mindenki szeretett. Mint kiderült, a Nemzeti Védelmi Szolgálat titokban kamerákat szerelt fel a rendelőbe, így bizonyíték is van mindenre” – magyarázta.

Meghallgatásukkor az orvos csak a személyi körülményeire vonatkozó kérdésekre válaszolt, míg az asszisztense beismerte a tettét, de részletes vallomást nem tett. Úgy tudni, azt elmondta, hogy többször figyelmeztette a doktornőt, hogy fejezze be, de nem hallgatott rá. Az orvost és az asszisztensét üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásával és közokirat-hamisítással, az anyukát pedig vesztegetéssel és közokirat-hamisítással gyanúsítják.

A dunavarsányi Egészségház ajtaján még mindig látható a letartóztatott orvos rendelési ideje, a helyettesítéséről az önkormányzat már intézkedett. A lap szerint a helyiek közül többen is örülnek, hogy véget vetettek a doktornő tevékenységének.

Magyarországon jogszabály írja elő, mely védőoltásokat kötelező életkorhoz kötötten beadni a gyermekeknek. Számos szülő azonban – az oltások esetleges káros hatásaitól tartva – megpróbálja elkerülni, hogy gyermeke megkapja a vakcinákat, de szeretne mentesülni az ezzel járó szankciók alól. Ennek érdekében keresnek fel olyan orvosokat, akik igazolást állítanak ki az oltás beadásáról anélkül, hogy az valóban megtörténne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
1500 család fűtéséért küzdenek az Őrségben, miután a 36 centis hó letarolta az áramhálózatot
Az E.ON, az MVM és a katasztrófavédelem is a helyszínen dolgozik a hálózat újjáépítésén. Hat nagyteljesítményű aggregátort szállítottak a térségbe, hogy mielőbb legyen ideiglenes áram.


Egyetlen éjszaka alatt 36 centiméteres hóréteg bénította meg Kőszeg környékét, a szombatra virradó rendkívüli havazás pedig tömeges áramkimaradásokat okozott Nyugat-Magyarország több településén is. Már pénteken jelezte az Operatív Törzs, hogy hat megye 38 településén nincs áram. Vasárnapra több ezer háztartás maradt áram nélkül, miközben a szolgáltató és a katasztrófavédelem szakemberei versenyt futottak az idővel.

Szentgotthárd belvárosának jelentős részén, Rábatótfaluban és Zsidán a háztartások többségében vasárnapra helyreállt a szolgáltatás, de Farkasfán és Zsidahegyen még folyamatosan dolgoznak,

tájékoztatott Szentgotthárd Város Önkormányzata. A helyzet az Őrségben a legsúlyosabb, ahol a hálózat egy része megsemmisült, és több szakaszt gyakorlatilag újjá kell építeni. A havazás okozta károk mértékét jól mutatja, hogy „a vezetékekre rakódó hó és jég súlya akár a vezeték saját tömegének többszöröse is lehet”.

A helyreállítást rendkívül nehéz terepviszonyok, csúszós, jeges utak és elzárt erdős területek hátráltatják; sok helyszínt csak gyalogosan vagy speciális járművekkel tudnak megközelíteni a szakemberek.

A biztonságos munkavégzéshez elengedhetetlen a vezetékekre dőlt fák eltávolítása, a gallyazás és a nyiladéktisztítás. Az E.ON szerelői mellett a katasztrófavédelem, az erdészet és a nemzeti park munkatársai is a helyszínen dolgoznak, a hibák pontos behatárolását pedig drónos felméréssel segítik.

A végleges javításig nagy teljesítményű aggregátorokkal biztosítják az ellátást

Szakonyfalun, Felsőszölnökön, Kétvölgyön és több környező településen. Az MVM rendkívüli segítséget nyújtva mintegy 2 MW kapacitást biztosít, amellyel Orfaluban, Apátistvánfalván és Kétvölgykúton közel 1500 család ideiglenes ellátását és fűtését tudják szavatolni. Ehhez az MVM Hálózat szakemberei egy 630, egy 400 és négy 250 kVA nagyteljesítményű aggregátort szállítottak az Őrségbe Miskolcról, Szegedről, Bajáról, Egerből, Gyöngyösről és Salgótarjánból.

A szolgáltató arra törekszik, hogy a középfeszültségű hibák lépésről lépésre történő elhárításával és az aggregátorok üzembe helyezésével az érintett ügyfelek jelentős részénél vasárnap estére helyreálljon az áramszolgáltatás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Combon lőtte magát egy 20 éves férfi, aki a rendelésére várt a McDonald's-ban
Wyatt Cole Holbrook a hendersoni autós étteremben várakozva sebesítette meg magát a saját pisztolyával. A rendőrség nyomozást indított, a férfit pedig a helyi törvények megsértése miatt vád alá helyezhetik.


Bizarr baleset történt egy észak-karolinai McDonald's autós étterménél:

pénteken este fél kilenc körül egy 20 éves férfi combon lőtte magát, miközben a kocsijában állt sorba a rendeléséért.

A hendersoni rendőrség közleménye szerint a fegyver akkor sült el, amikor a férfi piszkálgatni kezdte. A 24.hu cikke szerint a férfi az eset előtt alkoholt fogyasztott. A hatóságok azonosították a sérültet: a Bunn településen élő Wyatt Cole Holbrookról van szó. Kórházba szállították, de várhatóan teljesen felépül. Az ügyben nyomozás indult, és a férfi ellen vádat fognak emelni.

Az esetnek komoly jogi következményei lehetnek, Észak-Karolinában ugyanis törvény tiltja, hogy valaki rejtve viselt fegyverrel a birtokában fogyasszon alkoholt, vagy úgy hordja azt, ha már ivott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk