HÍREK
A Rovatból

Videó: Akciófilmbe illő módon menekült egy fiatal nő a rendőrök elől Pest megyében

Budakalásztól Dunakesziig tartott a az őrült hajsza. A defekt sem állíthatta meg a 24 éves nőt.

Link másolása

Hajmeresztő és meglehetősen veszélyes kergetőzésbe kezdett a rendőrökkel egy 24 éves nő Budakalászon – számol be a Police.hu.

Egy, a 11-es út felé közlekedő személygépkocsi sofőrjére kapták fel a fejüket a zsaruk, rémlett nekik, korábban már intézkedtek vele szemben, akkor jogosítvány nélkül, vezetéstől eltiltva ült a volán mögé. Nem volt ez másként most sem.

A rendőrök hang és fényjelzéssel megállásra szólították fel a nőt, ő azonban erre fittyet hányva megpróbált menekülni. Ahhoz képest, hogy nem volt jogosítványa, meglehetősen ügyesen, igaz többször veszélyes manőverekkel, akár a piroson is áthajtva próbált meglógni.

Több kapitányság, több egysége, egészen Dunakesziig autózott utána, időközben a sofőr érintőlegesen egy szolgálati autónak ütközött, defektet kapott. Mit sem törődve ezzel kilométereken keresztül nyomta tovább a gázt, az ámokfutás akkor ért véget, amikor lehajtott az útról és egy árokban állt meg.

A nő és utasa kipattantak az autóból, és futva menekültek tovább a rendőrök elől – a balesetben senki nem sérült meg. A nyomukban lévő egyenruhások T. Annát egy lakóparkban érték utol és elfogták, az autó utasát még keresik.

A 24 éves nő kihallgatásán beismerő vallomást tett, a gyanúsítás ellen panasszal nem élt. Felelősségét nem vitatta, elismerte a baleset okozását, és azt is, nincs jogsija, a vezetéstől korábban eltiltották.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Magyar Péter: T. István is kap majd egy levelet a NAV-tól, és ha neki mondjuk 15 éve volt egy Opel Kadettja és 120 ezer Ft diákhitele, le kell majd írnia, hogyan lett ebből 500 milliárd
A politikus a hajdúböszörményi országjáráson elmondta, hogy a legfontosabb az, hogy legyen egy függetlenül működő igazságszolgáltatás, és azt tervezi, hogy lesz egy vagyonosodási vizsgálat, és minden politikus fog kapni egy hosszú levelet a NAV-tól.

Link másolása

Az elmúlt hónapokban a figyelem középpontjába került politikus folytatta az országjárását - ezúttal Hajdúböszörményben járt.

A TISZA Párt prominens képviselője sok mindenről beszélt: a nyugdíjakról, a devizahitelekről, a propagandáról és arról, hogy a következő időszakban kemény harc előtt állnak.

Magyar Péter szerint szóban és írásban fenyegetik az embereket, hogy ne merjenek kimenni az ő rendezvényeire.

Varga Judit exférje azt is elmondta, hogy beszéljenek egymással, mondják el azt mindenkinek, hogy van remény.

"Ha segítenek, ha elegen leszünk, akkor ígérem, hogy együtt meg fogjuk tudni csinálni!"

- mondta Magyar Péter keddi beszédében.

A politikus elmondta, hogy a legfontosabb az, hogy legyen egy függetlenül működő igazságszolgáltatás, és azt tervezi, hogy lesz egy vagyonosodási vizsgálat, és minden politikus fog kapni egy hosszú levelet a NAV-tól.

"T. István is kap majd egy levelet a NAV-tól, és ha neki mondjuk 15 éve volt egy Opel Kadettja és 120 ezer Ft diákhitele, le kell majd írnia, hogyan lett ebből 500 milliárd"

- tette hozzá Magyar. Ha ez nem sikerül, akkor kap még egy levelet, hogy fizessen be 3-400 milliárd forint adóhiányt, és ha ezt nem teszi meg, akkor jönnek a végrehajtók.

A teljes beszédet itt lehet visszanézni!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hszi Csin-ping több száz fős delegációval érkezhet, autója pedig egy rakétatámadást is kibír
Állítólag több száz fős delegáció, magas rangú tisztviselők sora és egy különleges őrezred kíséri majd a Budapestre érkező kínai elnököt. Hszi Csin-ping autója is híres, a limuzint sokszor a kínai Rolls-Royce-ként emlegetik.

Link másolása

Több száz fős delegációval érkezhet Budapestre a kínai elnök szerdán, ezzel párhuzamosan pedig a legmagasabb biztonsági protokoll lép életbe a magyar fél részéről is – írja a Világgazdaság. A lap úgy tudja:

Olyan védelem kíséri – Magyarországra is – a kínai elnököt, amilyenben legutóbb Ferenc pápának volt része.

Nem megerősített források szerint a kínai delegáció több száz főből áll majd, a tagjai között ott lesz Vang Ji külügyminiszter, Lan Foan pénzügyminiszter, Vang Ventao kereskedelmi miniszter, Dzsen Sancsie, a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottságnak elnöke és Ju Csianhua, a Vámügyi Főigazgatóság főigazgatója. Várható, hogy Hszi Csin-pinget felesége, Peng Li-jüan is elkíséri, akár csak Párizsba.

Hszi Csin-ping testőreiről kevés információ lelhető fel. Ezek alapján az viszont megállapítható, hogy a kínai elnök biztonságát a legendás és egyben hírhedt központi őrezred garantálja. Erről a kínai szervezetről azt kell tudni, hogy még 1950-es években jött létre a magas rangú kínai pártvezetők védelmére, beleértve a minisztereket és az államtanács tagjait, valamint az ő családtagjaikat.

De nem csak a kínai elnöki testőrség különleges, hanem a rá vigyázó autó is.

Hszi Csin-ping egy Hongqi N701 limuzint használ – igaz, a külföldi utak során előfordul, hogy az eggyel kisebb N501-et veszik igénybe. Az N701 6 métert meghaladó hosszúsággal rendelkezik, súlya legalább 3,1 tonna és állítólag rakétatámadás vagy vegyi fegyver ellen is védi az utasát. A járműből mindössze 50 darab készült, részletes leírása pedig titkos.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hibát találtak a matekérettségi egyik feladatában, nem tudni, mi lesz a következmény
A rendelés helyett a krémes szó szerepelt a 17-es feladatban.

Link másolása

A matematikaérettségi egyik feladatában elírtak egy szót - szúrta ki a Redditen valaki.

A 17-es feladat kérdésében a rendelés szó helyett a krémes szó szerepel, eléggé megzavarva a kérdést.

Az áll a feladatban, hogy a cukrászdában szerdánként akciós az isler, a zserbó és a krémes. Később egy mondatban a rendelés helyett a krémes szó szerepel.

A 24.hu az ügyben megkereste az Oktatási Hivatalt is, hogy terveznek-e bármilyen lépést az ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártja közzétette fővárosi listáját – ezt is ő vezeti, van rajta kívül is ismerős név
Nagy az átfedés a Tisza Párt fővárosi és EP-listája között. Egyelőre nem tudni, melyik jelölt hova ülne be, ha bejutna.

Link másolása

A délután négyes határidő lejárta előtt nem sokkal közzétette fővárosi listáját a Tisza Párt – szúrta ki a 444.

A listán szereplő 12 név a következő:

Íme az azon szereplő tizenkét név:

  1. Magyar Péter
  2. Dr. Ordas Eszter
  3. Porcher Áron Somerville
  4. Böröck-Gémes Szilvia
  5. Barna Judit Annamária
  6. Bovier György
  7. Dr. Kulja András
  8. Dr. Gerzsenyi Gabriella
  9. Dr. Kollár Kinga
  10. Bujdosó Andrea Anna
  11. Molnár Dániel
  12. Orbán Árpád István.

Ezt a listát is a pártot gründoló Magyar Péter vezeti, ám ahogy az Európai Parlamentbe sem kíván kiutazni (bár annak a listának az első helyén is ő áll), valószínű, hogy a fővárosi közgyűlés tagja sem akar majd lenni.

A listán szerepel többek között dr. Kulja András, dr. Gerzsenyi Gabriella, dr. Kollár Kinga és Bujdosó Andrea Anna neve is, akik mind szerepelnek a párt európai listáján is – igaz közülük utóbbi kettő szinte biztosan nem befutó helyen.

Az elmúlt napok híreiből ismerős lehet még Barna Judit neve is. Ő volt az, aki többek között nárcisztikus idiótának és baromnak nevezte Magyar Pétert annak közéleti feltűnésekor, ennek ellenére egy hónappal később mégis a budapesti X. kerület polgármester-jelöltje lett a Tisza színeiben.

Magyar Péter már korábban bejelentette, hogy bár mindenhol összegyűjtötték a megfelelő számú aláírást, sehol nem állítanak megyei listát az országban. Ennek első számú okaként azt jelölte meg, hogy a jelöltek ellenőrzésére nem volt elég idő, így a Fidesz és ellenzéki pártok „trójai falovai” kerülhettek közéjük.


Link másolása
KÖVESS MINKET: