HÍREK
A Rovatból

Veszélyezteti-e a várandós nőket a koronavírus?

Világszerte megindultak a vizsgálatok. Azt is szeretnék megtudni a kutatók, elkaphatják-e az újszülöttek az anyaméhben a fertőzést.


Mivel a kismamák egészségi állapota normál körülmények között is fokozott figyelmet igényel, érthető, hogy orvosokat, kutatókat, egészségügyi szakembereket világszerte foglalkoztatják az anyát és a magzatot fenyegető kockázati tényezők. Az nyilvánvaló, hogy rájuk hatványozottan érvényesek a közösségi távolságtartási szabályok és a rendkívüli higiéniai előírások.

Nagy-Britanniában például már márciusban a veszélyeztetett kategóriába sorolták a várandós nőket azért, mert a 2002-2003-as SARS-járvány (súlyos akut légzőszervi szindróma) idején a vírussal megfertőzött leendő anyák közel egynegyede meghalt. Azoknál pedig, akiket a terhesség első három hónapjában ért el a tartós magas láz, gyakrabban tapasztaltak a magzatnál fejlődési rendellenességeket.

Az első kutatások arra utaltak, hogy a várandós nők nem veszélyeztetettebbek az átlagnál.

A Conversation által megszólaltatott svéd kutatók hangsúlyozták: mivel a terhesség idején a nő immunrendszere kevésbé agresszív, hogy ne veszélyeztesse a magzat életét, az anyának nagyobb a kockázata, hogy elkapjon vírusfertőzéseket. Ezen kívül a magzat növekedésével a méh nyomása miatt csökken a mellkasüreg kapacitása, ezáltal a tüdőknek kevesebb hely jut. Mindezek azonban nem jelentik azt, hogy a covid-19 fertőzés súlyosabban jelentkezik náluk. Természetesen nagyobb kockázatnak vannak kitéve azok, akiknek terhességét amúgy is nehezíti egy kóros elhízás, magas vérnyomás vagy cukorbetegség.

Egy New York-i orvosi központ 215 olyan nőt tesztelt, akik egy két hetes periódus alatt szültek. Közülük összesen 33-nak volt pozitív a tesztje, de csak négynél jelentkezett magas láz, vagy a vírus más tünete. Egy másik amerikai tanulmány 12 kórház szülészeti osztályának április 20. és május 5. közötti eseményeit dolgozta fel. A terhességük alatt koronavírussal fertőzött 64 nő közül 29-nél volt koraszülés – tíz nőnél a 34. hét előtt indult be a folyamat – átlagosan a betegség 10. napja körül. A súlyos állapotban lévő anyák 53%-a, a kritikus állapotban lévők 94%-a császármetszéssel szülte meg gyermekét.

Ugyanakkor a két hét 33 újszülöttje közül egyiknek sem lett pozitív a koronavírus-tesztje.

A svéd kutatásokból, amelyeket a malmöi és a lundi kórházakban szülő 108 nő megfigyelésével végeztek, az derült ki, hogy a gyermekek 91%-a császármetszéssel jött a világra. Ez utóbbi esetben a tanulmány szerzői, bár konkrét adatokkal nem rendelkeznek, elképzelhetőnek tartják, hogy sok nő elővigyázatosságból választotta e beavatkozást biztonságosan felszerelt környezetben.

Az oxfordi egyetem kutatói a szigetországban koronavírussal kórházba szállított 427 terhes nő adatait vizsgálták. Közülük hárman belehaltak a fertőzésbe, további kilencen pedig intenzív kezelésre szorultak. A felmérés résztvevői közül 247-en azokban a napokban adtak életet gyermeküknek, és köztük 63 volt a koraszülés. Minden huszadik újszülöttnek volt pozitív a tesztje, öten haltak meg, de hármukat nem a koronavírus ölte meg. A többi baba szerencsére viszonylag hamar felépült. Három fertőzött nő vetélt el, de az orvosok itt sem állapíthatták meg egyértelműen a covid-19 hatását.

Azt ellenben elképzelhetőnek tartják, hogy a várandós nőt megfertőző vírus, ha ritkán is, de eljuthat a magzatba a méhlepényen vagy a köldökzsinóron keresztül. Egyelőre nem publikáltak az orvosi szakirodalomban olyan esetet sem, amely szerint a fertőzött anya a szoptatással adta át a vírust csecsemőjének.

Mivel a kutatások nagyon kezdeti stádiumban vannak, a londoni Imperial College nemzetközi adatbázis-projektet indított el a koronavírus által megfertőzött várandós nők és gyermekeik állapotáról. A program elsősorban a vetélésekre, a magzat növekedésére, a halva születésekre, a koraszülésekre, valamint a vírus anyáról gyermekre való terjedésére koncentrál. Hasonló kutatás indult el Svédországban is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Nagy győzelmet aratott a Tisza az online térben október 23-án
Orbán Viktor, majd Magyar Péter ünnepi beszédét élőben közvetítették az interneten. A két politikus hivatalos oldalain elérhető adatok alapján jelentős különbség alakult ki a nézettségek között.


Ahogy lezajlottak az október 23-i rendezvények, máris megkezdődött a szokásos vita arról, melyik politikai oldal tudott több embert utcára vinni. Pontos, megbízható adat azonban nincs arra, hogy a pártok közül ki gyűjtötte össze a nagyobb tömeget, ezért ezt a kérdést nehéz eldönteni. Az online térben viszont összehasonlíthatók a nyilvános számok.

A Fidesz kampánystratégiájának egyik fő eleme az elmúlt időszakban az volt, hogy az interneten is minél nagyobb jelenlétet biztosítson magának.

Ennek részeként több százmillió forintos hirdetési kampányokat indítottak, létrejött a Harcosok Klubja és a digitális polgári körök, valamint rengeteg mesterséges intelligenciával készített videót is használnak.

Orbán Viktor, majd Magyar Péter ünnepi beszédét élőben közvetítették a Facebookon és a YouTube-on. A két politikus hivatalos oldalain elérhető adatok alapján jelentős különbség alakult ki a nézettségek között, mutatott rá a Telex.

Orbán Viktor beszédét YouTube-on 27 ezren, Facebookon 570 ezren nézték. Magyar Péter beszédére ennél jóval többen voltak kíváncsiak: YouTube-on 322 ezren, Facebookon pedig 2,2 millióan követték az élő közvetítést.

Az adatok október 24-én reggel 9:40-es állapotot mutatják.

Orbán Viktor Facebook-oldalán az ünnep napján 19 bejegyzés jelent meg a megemlékezéssel kapcsolatban. Magyar Péternél ez a szám 8 volt. A bejegyzésekre érkezett reakciók száma viszont hasonlóan alakult: Orbán oldalán 609 ezer, Magyar oldalán 613 ezer reakció érkezett péntek reggelig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Lázár János szerint Magyar Péter miatt nem kapott zöld jelzést a MÁV vasúti hitelkérelme
A miniszter azt állítja, hogy a Tisza Párt elnöke Ursula von der Leyenhez fordult, hogy állítsák meg a támogatást a választások előtt. Az Európai Beruházási Bank (EIB) azt közölte, hogy még tart a hitelkérelem értékelése.


Nem született meg a döntés arról az egymilliárd eurós hitelről, amelyből a MÁV az elkövetkező évek legnagyobb pályafelújítási projektjeit valósítaná meg. Az Európai Beruházási Bank (EIB) azt közölte, hogy még tart a hitelkérelem értékelése. A bank szerint a folyamat a szokásos, szigorú pénzügyi és átláthatósági szabályok mentén zajlik, és jelenleg is ezek szerint vizsgálják a magyar vasúti fejlesztési terveket.

Lázár János építési és közlekedési miniszter október 22-i Facebook-posztjában azt írta, hogy az aznapra ígért döntést a bank nem hozta meg.

A miniszter szerint ennek oka, hogy – szerinte – Magyar Péter közbelépett, és Ursula von der Leyenhez fordult, hogy a bank ne adja meg a támogatást a választások előtt.

Lázár szerint ezzel Magyar Péter súlyos bűncselekményt követett el, és megakadályozta, hogy a magyar utasok támogatást kapjanak a fejlesztéshez.

A vasútfejlesztési programhoz a kormány ugyanekkora, egymilliárd eurós önrésszel járulna hozzá, így összesen kétmilliárd euróból valósulnának meg a beruházások.

A forrásból a legsürgetőbb állapotú, nagy forgalmú pályaszakaszok újulnának meg. Egy 2023 júliusi kormányhatározat tételesen felsorolja, milyen fejlesztésekre fordítanák a pénzt.

A szakértők szerint ezek az úgynevezett amortizációpótló felújítások már 15-20 éve váratnak magukra. Ha a bank még az idén jóváhagyja a hitelt, a szerződést a választásokig meg lehet kötni, és akár a közbeszerzési eljárás is elindulhat. Az építkezések azonban így is legkorábban 2026-ban indulhatnának el.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nagy Feró a Szőlő utcai ügyről: Lányokat futtatott, a lányok is kerestek pénzt, mindenki jól járt, nem?
A zenészt a Békemeneten kérdezték a Szőlő utcai ügy kapcsán, válasza sokakat meglepett. Azóta sem gondolja, hogy vissza kellett volna vonnia a szavait.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 24.



Nagy Feró az október 23-i Békemeneten válaszolt egy kérdésre a Szőlő utcai üggyel kapcsolatban, amelyben jelenleg emberkereskedelem és kényszermunka gyanújával nyomoznak. Az Alap nevű TikTok-csatorna megkérdezte a véleményét az ügyről, mire az énekes úgy reagált:

„Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?”

A videóban az is hallható, hogy Nagy Feró először nem tartotta problémásnak az esetet. Azt mondta:

„Nem gondolok semmi rosszat, mert nekem személyes barátom Semjén Zsolt. Nem tudom, hogy van-e ilyen botrány egyáltalán.”

Miután a kérdező jelezte, hogy a miniszterelnök-helyettesnek nincs köze az ügyhöz, az énekes így reagált:

„Az hogy valaki ott (…) lányokat futtatott, vagy mi? Ahhoz nekem például mi közöm van?”

A TikTokon megjelent videó után a Telex megkereste Nagy Ferót, hogy utólag hogyan értékeli saját szavait. Azt mondta, hogy szerinte az emberek általában a saját anyagi helyzetükön akarnak javítani, és úgy látja, a volt intézményvezető visszaélt a lehetőséggel, hogy pénzt szerezzen.

Hozzátette, hogy

az ő meglátása szerint nemcsak a férfi, hanem „a lányok is jól járhattak”, mivel szerinte egyelőre nem bizonyított, hogy kényszer hatására dolgoztak volna.

Úgy fogalmazott: „Pálcát nem törünk egy nő felett sem, ha nála van egy értékes dolog, amit ő meg akar osztani másokkal.”

Ugyanakkor kiemelte: „ha például vasláncon tartották” a lányokat, akkor nem önszántukból cselekedtek.

Ahogy korábban írtunk róla, a Szőlő utcai ügyként ismert esetben május végén tartóztatták le Juhász Péter Pált, a Budapesti Javítóintézet korábbi igazgatóját és élettársát. A hatóság szerint több anyagilag és érzelmileg kiszolgáltatott, nagykorú nőt vettek rá prostitúcióra, majd elvették tőlük a bevételt. A férfit ezen kívül több rendbeli közfeladati helyzettel visszaélés, valamint lőfegyverrel visszaélés miatt is meggyanúsították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Összeomlott a balatoni vonatforgalom, délutánig pótlóbuszok közlekednek a déli vonalon
Egy vihar következtében kidőlt fa leszakította a vasúti felsővezetéket Balatonmáriafürdő és Balatonszentgyörgy között. A szakaszon szünetel a vonatforgalom.


Péntek hajnalban egy vihar következtében kidőlt fa leszakította a vasúti felsővezetéket Balatonmáriafürdő és Balatonszentgyörgy között. A történtek miatt ezen a szakaszon szünetel a vonatforgalom.

A helyreállítási munkálatok várhatóan délutánig tartanak.

A dél-balatoni vonalon utazóknak hosszabb menetidővel kell számolniuk. A MÁV közleményében azt írta: pótlóbuszokat indított, hogy biztosítsa az utasok közlekedését az érintett szakaszokon.

A vasúttársaság arról tájékoztatott, hogy a Tópart InterCity járatok helyett Balatonmáriafürdő és Balatonszentgyörgy között pótlóbuszok közlekednek. Az IC 849-es járat, amely Nagykanizsáról 5:14-kor indul Budapestre, a Balatonszentgyörgy–Budapest szakaszon kimarad. Az utasoknak Balatonszentgyörgytől Balatonmáriafürdőig az egy órával később induló Balaton IC pótlóbuszaival kell utazniuk.

A Balaton InterCity járatok és a személyvonatok helyett Keszthely és Balatonmáriafürdő között szintén pótlóbuszok közlekednek. A Fenyves sebesvonatok helyett Balatonfenyves és Balatonszentgyörgy között biztosítanak buszos közlekedést.

A reggeli első Fenyves sebesvonat, amely Kaposvárról 6:14-kor indul, Balatonfenyvestől Keszthelyig pótlóbusszal közlekedik, majd Keszthelyről a 8:07-kor induló Helikon InterRégióval lehet tovább utazni Tapolca irányába.

Az IC pótlóbuszok Keszthely autóbusz-állomás 5-ös kocsiállásáról, valamint Balatonszentgyörgy, Balatonberény és Balatonmáriafürdő vasútállomásokról indulnak. A MÁV folyamatosan dolgozik a helyreállításon, hogy mielőbb helyreálljon a vonatközlekedés az érintett szakaszon.


Link másolása
KÖVESS MINKET: