Válságba került L.L. Junior és Dárdai Blanka kapcsolata az Ázsia Expressz után
Újra mélypontra jutott L.L. Junior és Dárdai Blanka kapcsolata, tudta meg a Blikk. A sztárpár az elmúlt másfél évben már többször szakított egymással, de a mosolyszünetek után eddig mindig új esélyt adtak a kapcsolatnak. Most azonban komolyabbnak tűnik a dolog.
A lap értesülései szerint ugyanis a páros nincs együtt, amióta hazaérkeztek az Ázsia Expressz Fülöp-szigeteken és Tajvanon zajló forgatásról. Erre utal, hogy február óta nem posztoltak közös fotót, és jelenleg az Instagramon sem követik egymást.
A Blikk hiába kereste a rappert és a nála 18 évvel fiatalabb énekesnőt, egyikük sem akart nyilatkozni. Végül egy ismerősük árult el részleteket a helyzetről:
Ám a műsorral járó stressz, illetve az, hogy a nap 24 órájában együtt voltak, jobban megviselte őket, mint gondolták, hiszen ők a hétköznapokban nem éltek együtt. Ha jól tudom, amióta hazaértek, alig érintkeznek egymással, és abban sincs közöttük egyetértés, hogy végleg lezárják-e ezt a kapcsolatot vagy megpróbálják helyrehozni.”
A műsor forgatása során is lehetett érezni L.L. Junior és Dárdai Blanka között a feszültséget. Erről a produkció egyik munkatársa beszélt a lapnak:
„Voltak helyzetek, amikor náluk is pattanásig feszültek az idegek, és ezt időnként egymáson vezették le. Igaz, nemcsak ketten vitáztak, a többi párossal is akadtak konfliktusaik.”