hirdetés

SZTÁRVILÁG

Vajna Tímea tüdején foltok keletkeztek a koronavírus-fertőzés szövődményeként

A legutóbbi tesztek negatív eredményt mutattak nála, de még mindig nem gyógyult fel teljesen a fertőzésből.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 11.

hirdetés

Vajna Tímea nemrég elárulta, hogy ő is elkapta a koronavírust. Még augusztusban fertőződött meg, szerinte akkor, amikor külföldön volt, és részt vett Andy Vajna egyik barátjának a születésnapi partiján.

Instagram-oldalán részletesen is beszámolt a tüneteiről, erről itt írtunk:

Vajna Tímea pénteken örömmel jelentette be Instagram-oldalán, hogy végre negatív lett a tesztje, így már nem fertőzött.

"1 hónap után többszörösen is negatív vagyok. Nagyon nem hiányzott, hogy ez a hülye vírus elvegye az egész augusztusomat, szeptember első felét, de szerencsésnek mondhatom magamat, hogy kisebb GGO rajzolatokkal a tüdőmben (visszamaradt szövődmény) megúsztam. Aki nem hisz benne, kár mondani bármit is. Vagy elkapja, átéli és leküzdi, vagy olyan szerencsés, hogy nem. Mindenkinek más az immunrendszere. Vigyázzunk egymásra

hirdetés

- írta egy Insta-sztoriban, amiben megmutatta a negatív eredményt igazoló orvosi papírt is.

Egy másik Insta-sztoriban azt írta, még mindig nagyon fáj a mellkasa és a tüdeje, emiatt még kezelésre szorul.

A Blikknek pontosította is, mivel küzd még mindig.

"Szerencsére nincs komoly gyulladás, csak kis foltok a tüdőn, ami a vírus szövődménye"

- mondta.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG

„Árad belőlük a harmónia és az összhang” - így ismerkedett meg Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc

„A párom Mészáros Lőrinc, ami eddig sem volt titok, most meg már pláne nem az” - mondta a műsorvezetőnő.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 22.

hirdetés

Tegnap írtunk róla, hogy már nem titok, amiről többen hónapok óta pletykáltak: egy párt alkot, sőt hamarosan össze is házasodik Várkonyi Andrea tévés műsorvezető és Mészáros Lőrinc kormányközeli üzletember, Orbán Viktor jó barátja.

A csütörtöki Hot! magazinban részletek is kiderültek a pár kapcsolatáról, megismerkedésük körülményeiről.

Egy munka kapcsán kerültek közelebbi kapcsolatba, előtte látásból ismerték egymást, de Mészáros válása után jött létre szorosabb kapcsolat köztük, itt a felcsúti milliárdos volt a kezdeményező.

Annyira harmonikus párról beszélhetünk, hogy a környezetükben senkinek nem volt meglepetés, hogy Mészáros jegygyűrűt is vásárolt Várkonyinak (ezt egyik fél sem erősítette meg a cikkben, sem más nyilatkozatban).

hirdetés

Állítólag hamar meglett köztük az összhang:

Mi is meglepődtünk, hogy mennyire természetes köztük minden. Kár lenne tagadni, hogy eleinte volt bennünk némi bizonytalanság a kapcsolattal szemben, Andit pedig féltettük a támadásoktól, de amikor láttuk őket együtt, az egész olyan egyértelmű lett. Árad belőlük a harmónia és az, hogy mennyire szeretik egymást. Így nem is csodálkoztunk, amikor kiderült, hogy Lőrinc megkérte Andi kezét, s hogy összeházasodnak

– árulta el a lapnak az egyik forrás. Maga Várkonyi mindössze azt nyilatkozta a Hot!-nak:

A magánéletemet továbbra sem szeretném a címlapokon élni, remélem, ezt megértitek. A párom Mészáros Lőrinc, ami eddig sem volt titok, most meg már pláne nem az.

Várkonyi több hónappal ezelőtt a LifeTV-n (mikor még ott dolgozott) saját, Női titkok Várkonyi Andinál című műsorában elárulta, mit keres a férfiakban:

Az apukám egy végtelenül okos, művelt ember. Én tudom magamról, és észrevettem régebben, hogy ezt nagyon keresem a férfiakban. Nekem alapvetés, hogy intellektusban megugorjon egy szintet, akire fel is tudok nézni.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG

Bochkor Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc kapcsolatáról: „Nem kommentálnám”

Elmondása szerint megállapodtak volt feleségével, hogy nem beszélnek egymás magánéletéről.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 22.

hirdetés

"Nem kommentálnám" – így reagált Bochkor Gábor volt párja, Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc kapcsolatára, írja az nlc.hu.

Bochkort a Kiskegyed kereste meg, a műsorvezető elárulta a lapnak: azért nem szeretne nyilatkozni az ügyben, mert korábban megállapodtak Várkonyi Andreával, hogy nem beszélnek egymás magánéletéről.

Szerdán írtunk róla, hogy már nem titok, amiről többen hónapok óta pletykáltak: egy párt alkot, sőt hamarosan össze is házasodik Várkonyi Andrea tévés műsorvezető és Mészáros Lőrinc kormányközeli üzletember.

A csütörtöki Hot! magazinban részletek is kiderültek a pár kapcsolatáról, megismerkedésük körülményeiről. A lapnak az egyik forrás azt nyilatkozta: "Árad belőlük a harmónia és az, hogy mennyire szeretik egymást. Így nem is csodálkoztunk, amikor kiderült, hogy Lőrinc megkérte Andi kezét, s hogy összeházasodnak."


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Gáspár Evelin és Járai Máté is a túlélésért küzd az idei Survivorben

A Survivor idei évadában nemcsak civilek küzdnek meg az éhezéssel, a kőkemény fizikai feladatokkal, a természet viszontagságaival, és persze egymással, hanem 8 híresség is. Most kiderült, kik ők.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 21.

hirdetés

Azt már eddig is tudni lehetett, hogy az idei Survivor teljesen más lesz, mint az eddigiek.

Az egyik szigeten ugyanis civil játékosok, míg a másikon hírességek küzdenek meg az éhezéssel, a kőkemény fizikai feladatokkal, a természet viszontagságaival, és persze egymással.

A Fókuszból most az is kiderült, kik azok a celebek, akik bevállalták a műsort, amit ezúttal nem Istenes Bence, hanem ÉNB Joe vezet majd.

A túlélésért küzd majd Gáspár Evelin, Járai Máté, Nagy Alexandra, a Barátok közt színésznője, Kabát Péter, A Feleségek luxuskivitelben című műsorból ismert Catherine Dederick, az Éjjel-Nappal Budapest és a ValóVilág 10 szereplője, Filipánics Bálint, Széphalmi Júlia táncművész, és Brindzik Zsolt a Házasodna a gazda 2019-es évadának egyik szereplője.

A nyolc celeb már Dominikán van. Ők nem tudják, hogy kik lesznek még a műsor szereplői, így egyelőre egymástól elszigetelten várják, hogy elkezdődjön a forgatás.

VIDEÓ: A Fókusz riportja

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Közösségi oldalán keres munkát a Drága örökösök színésze, már a napi betevő beszerzése is problémát okoz nekik

Molnár Gusztáv azt mondja, színészként egy éve nem tud dolgozni, de az utóbbi fél év viselte meg igazán. Bármilyen munkát szívesen elvállalna, csak legyen végre bevételük. De több színész és zenész is hasonló cipőben jár.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 21.

hirdetés

A Drága örökösökben egy ország szerette meg, a Szlávent alakító Molnár Gusztáv kétségbeesett segélykiáltása most sokakat megdöbbentett. A színész közösségi oldalán munkát keres, azt írja már nem maradt pénzük a napi betevőre sem - számolt be róla a Fókusz.

"Az elmúlt egy évben próbáltam valahogy helytállni a pandémia alatt. Szabadúszó színészként nem volt egy leányálom az elmúlt időszak. Kisebb munkákból valahogy eltengődtem eddig, de most jött el a pillanat, amikor már a napi élelmiszer beszerzése is problémát okoz"

- fogalmazott posztjában Molnár Gusztáv.

A színész eredetileg nem a nagy nyilvánosságnak szánta a posztot, de mégis úgy döntött, hogy a Fókuszban megosztja a történetét.

"Alapvetően a napi betevőnek a megszerzése is problémát okoz. Tehát nem telefonszámla befizetéséről beszélek, vagy rezsi befizetéséről, hanem arról, hogy mondjuk a gyerekeknek kerül-e hús az asztalra"

- mondta a Fókusznak Molnár Gusztáv, aki azt is hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy tényleg nem panaszkodni szeretett volna, ráadásul azt gondolja, néha a társadalmunk hajlamos arra, hogy ne vállaljon feltétlenül szolidaritást a másikkal.

Színészként egy éve nem tud dolgozni, de az utóbbi fél év viselte meg igazán. Jelenleg párja, Vivi keresetéből élnek, aki műkörmös.

hirdetés
"Fele a keresetem nekem is annak, ami egyébként szokott lenni, és azért két kisgyerekkel egy négytagú családot...úgy tényleg, hogy azon gondolkozunk, hogy hétvégén jó idő van, most például hétvégén jó idő lesz, hogy elmennénk a gyerekekkel egyet fagyizni, de hogy hogy? Tehát hogy osszuk azt, hogy számla legyen mondjuk kifizetve, hogy legalább egy telefonunk éljen..."

- fogalmaz a színész párja.

Molnár Gusztáv azt mondja, bármit szívesen elvállal, csak legyen végre bevételük.

"Bármire kapható vagyok, tehát nagyon szívesen elmegyek kertet ásni, füvet nyírni, vagy bármi"

- mondja a színész, aki hangsúlyozza, nem panaszkodni szeretne, és pontosan tisztában van azzal, hogy nem ő az egyetlen, aki nehéz helyzetbe került. A koronavírus-járvány miatt hozzá hasonlóan rengetegen veszítették el a munkájukat.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: