HÍREK
A Rovatból

Vádat emeltek Joe Biden fia ellen – akár 25 éves börtönbüntetést is kaphat

Nem valószínű, hogy az ügy hatással lehet az elnökre, de érdekes adalék a hamarosan induló 2024-es elnökválasztási kampány előtt.


Az Egyesült Államok történetében először emeltek vádat egy hivatalban lévő elnök gyereke ellen – számolt be a BBC arról, hogy büntetőeljárás indul Hunter Biden, Joe Biden fia ellen.

Hunter Biden 2017-ben és 2018-ban késve adta le az adóbevallását, és nem fizetett be adót. 2018 őszén pedig úgy vásárolt fegyvert, hogy a kötelezően kitöltendő formanyomtatványokon nem tüntette fel, hogy kábítószert fogyasztott. Most ez utóbbi miatt indul eljárás ellene.

Az igazságügyi minisztérium közleménye szerint, ha Bident elítélik, akár 25 év börtönbüntetésre számíthat. Ugyanakkor a szövetségi bűncselekményekért kiszabható tényleges büntetés általában alacsonyabb, mint a maximálisan kiszabható.

A republikánus párt már a 2020-as választási kampányban is elővette Joe Biden fiának kétes ügyeit. Minden bizonnyal akár ismét Donald Trump, akár más lesz a republikánus elnökjelölt, felhasználják majd az azt ütőkártyát, amit ezzel a kezükbe kaptak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Stephen Hawking bikinis nőkkel szerepel egy Epstein-aktákból előkerült fotón – megszólalt a családja
A család szóvivője szerint a kép egy 2006-os karibi tudományos konferencián készült a világhírű fizikusról, a mellette látható nők pedig az ápolói voltak. A St. Thomas-i eseményt Jeffrey Epstein finanszírozta.


Egy frissen közzétett, a washingtoni igazságügyi minisztérium Epstein-aktáiban szereplő fotón Stephen Hawking két bikinis nő között látható – a család szerint azonban a nők az ápolói voltak, és a kép egy 2006-os tudományos konferencián készült a Karib-térségben.

A felvételen, amelyen a nők arca ki van takarva, a tudós egy napozóágyon ül, kezében egy koktéllal. A család szóvivője szerint a két nő Hawking hosszú távú gondozója volt, a kép pedig 2006-ban, a St. Thomas-i Ritz-Carltonban zajló tudományos esemény idején készült.

„Bármilyen célzás arra, hogy részéről helytelen viselkedés történt, téves, és a végletekig elrugaszkodott” – közölte a Hawking-család szóvivője az Independent szerint.

Bár a fotó nem datált, és egyes beszámolók 2012-t is említik lehetséges dátumként, a család következetesen a 2006-os eseményt jelöli meg.

Azt a St. Thomas-i tudományos találkozót, ahol Hawking a kvantumkozmológiáról tartott előadást, Jeffrey Epstein finanszírozta.

Az Edge Foundation által dokumentált eseményen a fizikusról több kép is készült, például egy tengeralattjáró-túra előkészületei közben.

A most nyilvánosságra került aktákban Hawking nevét körülbelül 250 alkalommal említik, de a puszta említés nem jelent jogellenes magatartást. Korábban már napvilágot láttak képek, amelyeken a tudós egy kerti sütögetésen vagy egy tengeralattjárós kiránduláson vesz részt Epstein magánszigete, a Little Saint James közelében. Egy 2015-ös, korábban már nyilvánosságra hozott bírósági iratból származó e-mailben Epstein azt írta Ghislaine Maxwellnek, hogy jutalmat ajánlhat fel bárkinek, aki segít megcáfolni az őt vádló Virginia Giuffre állításait. A nő azt is írta a könyvében, hogy Stephen Hawking „egy kiskorúakkal tartott orgián vett részt”.

A fotó egy hatalmas, január 30-án közzétett dokumentumcsomag részeként került elő. Az Igazságügyi Minisztérium ekkor több mint 3 millió oldalnyi iratot, mintegy 2000 videót és 180 000 képet tett elérhetővé az Epstein-üggyel kapcsolatban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Fordulat az olajvitában: nem orosz olajat küldenek a horvátok Magyarország felé
A horvát Janaf olajcég szerdán megkezdte a MOL-nak szánt, nem orosz nyersolaj rakodását. Közben csütörtökön újraindulhat a szállítás a Barátság kőolajvezetéken is.


Miközben a Reuters szerint csütörtökön újraindulhat a szállítás a hetek óta álló Barátság kőolajvezetéken, a horvátok már megkezdték a MOL-nak szánt, nem orosz eredetű nyersolaj rakodását.

A horvát Janaf olajcég szerdán közölte, hogy az omišalji terminálon már rakodják a MOL Csoportnak szánt szállítmányt, és április elejéig további hét tartályhajó érkezik

– írta a hvg.hu. A Janaf a közleményében azt is kiemelte, hogy készen áll a szlovákiai és magyarországi finomítók teljes éves igényének kielégítésére.

Ez a kijelentés azért is fontos, mert a horvát és magyar kormány között hónapok óta vita zajlik arról, hogy az Adria olajvezeték képes-e ellátni Magyarország teljes igényeit – a MOL szerint ugyanis nem. Andrej Plenković horvát miniszterelnök korábban „teljesen hamis állításnak, az igazság teljes elferdítésének” nevezte a magyar felvetést, miszerint a horvát rendszer kapacitása elégtelen. A magyar kormány ráadásul orosz olaj tengeri szállítását is kéri, amit a horvát fél nem támogat.

A MOL február 17-én a stratégiai nyersolajtartalékok részleges felszabadítását kérte a Barátság-vezeték leállása miatt. A cég 2025 őszén azt állította, hogy a horvát szakasz teljesítménye a tesztek során nem bizonyult tartósnak, és nem képes kiváltani a Barátság-vezetéket. A két vállalat 2024-ben már kötött megállapodásokat nem orosz eredetű kőolaj szállításáról és tárolásáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Az életéért küzdünk” – súlyos tüdőgyulladással került kórházba a szerb belügyminiszter
Ivica Dačićot a belgrádi Pulmonológiai Klinikán ápolják, miután állapota hirtelen rosszabbra fordult. Az orvosok igyekeznek stabilizálni a miniszter állapotát, a következő 72 óra kulcsfontosságú lehet.


Ivica Dačić szerb miniszterelnök-helyettest és belügyminisztert szerdán kora este súlyos, kétoldali tüdőgyulladással kórházba szállították. A politikust a belgrádi Szerbiai Klinikai Központ Pulmonológiai Klinikáján ápolják, ahová február 25-én, délután fél ötkor került be. Állapota miatt azonnal intubálták és gépi lélegeztetésre kapcsolták.

„Jelenleg lélegeztetőgépen van, és mindent megkap, amire szüksége van: minden gyógyszert és terápiát; a lélegeztetéssel időt nyerünk, hogy a gyógyszerek hassanak, az életéért küzdünk”

– mondta dr. Spasoje Popević, a klinika pulmonológiai igazgatóhelyettese a szerb közszolgálati televíziónak, az RTS-nek. Hozzátette, hogy a prognózisról még korai beszélni, de igyekeznek stabilizálni a belügyminiszter állapotát, és a következő napok adják majd meg a választ a továbbiakra.

Több szerbiai médium az orvosi csapatra hivatkozva arról ír, hogy a következő 72 óra kulcsfontosságú lehet a felépülése szempontjából.

A hírre a szerb politikai vezetés azonnal reagált: Aleksandar Vučić elnök több kormánytaggal együtt már szerdán este felkereste a klinikán Dačićot.

„Nehéz a helyzet, de hiszünk az orvosokban és hiszünk benne is, és imádkozunk érte”

– nyilatkozta az államfő.

A Szerbiai Szocialista Párt, amelynek Dačić az elnöke, éjfél után kiadott közleményében köszönetet mondott az orvosoknak és jelezte, hogy a továbbiakban a kórház ad ki hivatalos tájékoztatást az elnökük állapotáról.

A 60 éves Ivica Dačić a szerb politikai élet egyik legfontosabb szereplője, jelenleg miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter. Pártja, a Szerbiai Szocialista Párt a kormánykoalíció tagja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Lehetsz vagyonos, de őrizd meg az arcodat” – Matolcsy a kínai modellt dicséri legújabb podcastjában
Pénzügyi kultúrákat elemző sorozatában a volt jegybankelnök a kínai gyakorlatot elemzi, és a gyors meggazdagodás helyett a magyaroknak is a hosszú távú gondolkodást ajánlja tanulságként. Arról is beszél, milyen fontos a kínaiaknál a társadalmi tisztelet.


Matolcsy György újabban influenszerként tűnik fel, miközben a a Magyar Nemzeti Bank alapítványainál történt több százmilliárdos vagyonvesztés ügyében továbbra is folyik a hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozás.

A volt jegybankelnök podcast-sorozatának legújabb részében a kínai pénzügyi kultúráról és a magyaroknak szóló tanulságokról beszél. Úgy látja, a stabilitásra épülő, hosszú távú kínai modell követendő példa lehet.

A kínaiaknál a siker kulcsa szerinte nem a gyors meggazdagodás, hanem a társadalmilag elismert, folyamatos gyarapodás.

„Nagyon sajátos külön kifejezésük is van rá, ami azt jelenti, hogy lehetsz vagyonos, de őrizd meg az arcodat. Legyen hozzá társadalmi tisztelet” - mondta Matolcsy.

A kínai gondolkodás négy alappilléreként a készpénzt, az ingatlant, az aranyat és a saját vállalkozást nevezte meg.

Az arannyal kapcsolatban felidézte, hogy jegybanki elnöksége alatt nálunk is sokkal nagyobb szerepet kapott az aranytartalék.

„A Magyar Nemzeti Bank 2018-tól jó döntéseket hozott, és egy nagyon jelentős 110 tonnás aranytartalékot halmozott fel” – fogalmazott.

Matolcsy videóját azzal a gondolattal fejezte be, hogy a magyarok a világ sikeres nemzeteitől átvehetik a legjobb módszereket. „Így zárnám ezt a három podcastot, Amerikai, Európai és Kína elemzését, és azzal a biztató mondattal, hogy mi magyarok képesek vagyunk átvenni mindenhonnan a legjobbat. És ez nem egy vegyesfelvágott, ez a siker receptje” – közölte, azt ígérve hogy a következő adások már a magyar modellről szólnak majd.

A teljes videó

Link másolása
KÖVESS MINKET: