SPORT

Újra lesz magyar induló Forma-1-es hétvégéken

Tóth Lászlót a Forma-3-ban szereplő Campos csapat szerződtette le, ez a versenyág két karnyújtásnyira van a Forma-1-től.
MTI - szmo.hu
2021. március 24.



A Forma-3-as autós gyorsasági bajnokságban indul az idén Tóth László a spanyol Campos Racing színeiben.

A 20 éves magyar versenyző menedzsmentjének szerdai közleménye szerint a felek egy évre szóló szerződést kötöttek, amely opcionálisan egy további évvel meghosszabbítható.

A magyar versenyzők közül legutóbb Kiss Pál Tamás jutott el a Forma-3-as kategóriáig - 2011-ben és 2012-ben még GP3-nak hívták a sorozatot -, előtte pedig a máig egyetlen magyar Forma-1-es pilóta, Baumgartner Zsolt szerepelt ennek megfelelő géposztályban.

A Forma-3-as mezőny az idén hét Forma-1-es nagydíjon lesz az elitkategória betétfutama, ezek között a július végi-augusztus eleji Magyar Nagydíj is szerepel.

„Öröm és megtiszteltetés, hogy egy ilyen nagy múltú istállónál folytathatom a versenyzői pályafutásomat, amelyben az eddigiekhez hasonlóan szeretnék lépésről lépésre haladni. Ez lesz az első F3-as szezonom, természetesen az elsődleges cél a folyamatos tanulás, és a lehető legtöbb tapasztalat megszerzése” - idézte a közlemény Tóth Lászlót, aki a 2019-es Motorsport Games elnevezésű autósport olimpián a magyar küldöttség legjobb eredményét érte el, miután a Forma-4-esek között negyedik, illetve hetedik lett.

Tóth tavaly a Forma Renault Európa-kupában versenyzett, az idény végén pedig több F3-as teszten vett részt, és ezeket követően állapodott meg a Camposszal.

Az 1998-ban létrehozott spanyol istálló alapító-tulajdonosa, Adrián Campos az idén januárban, 60 éves korában elhunyt, a csapatot fia irányítja a továbbiakban.

Elsősorban számomra óriási a veszteség, ugyanakkor a csapatnál mindenkit megviselt az, ami történt, de tovább kell vinnünk az örökségét. Lászlóval teljessé vált az idei csapatunk, mindenki motiváltabb, mint valaha, igyekszünk büszkévé tenni az édesapámat, bárhonnan is figyel minket

- idézte a közlemény ifjabb Adrián Campost.

Tóth csapattársa az olasz Lorenzo Colombo, valamint a belga Amaury Cordeel lesz, a szezon pedig május elején, Barcelonában startol. Azt követően Franciaország, Ausztria, majd a Hungaroring következik, utána Belgiumba és Hollandiába látogat el az F3-as mezőny, az idény pedig az Egyesült Államokban fejeződik be.

Minden versenyhétvégén három futamot rendeznek az F3-asoknak, a szezon így 21 viadalból áll majd. Az idén a Forma-3-ban indul többek között a korábbi F1-es versenyző Ralf Schumacher fia, David, valamint a Ferrari mostani F1-es sztárjának, Charles Leclerc-nek az öccse, Arthur. Az elmúlt években a Forma-3-ban, és jogelődjében, a GP-3-as mezőnyben szerepelt többek között a jelenlegi F1-es mezőnyből a Ferrari pilótája, Charles Leclerc, a Mercedes által támogatott George Russell, vagy idei két újonc, Cunoda Juki és Nyikita Mazepin.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Ezt üzente Cristiano Ronaldo a magyarok elleni vb-selejtező után
A portugál csatár nem volt túl csalódott a hazai pályán elért döntetlen eredmény miatt.


Mint megírtuk, kedd este 2-2-es döntetlent játszott a magyar válogatott Portugáliával Lisszabonban. A nemzeti együttes meglepetésre hamar vezetést szerzett Szalai Attila fejesgóljával, majd a hazaiak az első helyzetüket gólra váltva egyenlítettek Cristiano Ronaldo révén. A portugál csatár aztán a szünet előtt még egyszer betalált, így megfordítva az állást a válogatottja javára. A második félidő rendes játékidejében nem születetett gól, de szerencsére a hosszabbításban Szoboszlai Dominik rúgott egyet, így pontot mentett a magyaroknak.

Mi örülhetünk a 2-2-es döntetlennek, hiszen szeptember elején a Puskás Arénában 3-2-re kikaptak Szoboszlaiék Ronaldóéktól. A tavalyi Nemzetek Ligáját megnyerő portugálok kevésbé lehetnek elégedettek az eredménnyel, ugyanakkor nincs miért aggódniuk, simán vezetik az F csoportot a vb-selejtezőben 10 ponttal (Magyarország 5 ponttal a 2. helyen áll).

Éppen ezért nem meglepő, hogy a csapatkapitány Cristiano Ronaldo is magabiztosan üzent Instagram-oldalán a meccs után.

„Egyre közelebb kerülünk a célunkhoz! Hajrá Portugália!”

– írt egy portugál zászlós emojival kiegészítve a posztban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
Megvan a magyar válogatott első győzelme a vb-selejtezőkön: Magyarország-Örményország 2:0
A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 2-0-s győzelmet aratott az örmény csapat felett a szombati világbajnoki selejtezőmérkőzésen.


Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai többnyire meddő mezőnyfölényben futballoztak, de amikor a második félidő elején fokozni tudták a nyomást, akkor a nemzeti együttesben másodszor, kezdőként először szereplő Lukács Dániel góljával sikerült vezetést szerezniük.

A végeredményt a hosszabbításban a csereként beállt és a címeres mezben szintén először betaláló Gruber Zsombor állította be.

Az immár négypontos magyarok a sikerükkel éppen az örményeket megelőzve jöttek fel a pótselejtezőt jelentő második helyre.

A magyar csapat legközelebb kedden a kvartett favoritja, a Nemzetek Ligája-győztes Portugália vendégeként lép pályára Lisszabonban.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Kós Hubert hatalmas világcsúcsot úszott 200 méter háton
A magyar úszó elképesztő hajrával javította meg az eddigi csúcsot, és pályafutása első világcsúcsát szerezte meg. A rövidpályás Világkupa-sorozat harmadik állomásán, Torontóban jelentős előnynel győzött.


Kós Hubert világcsúccsal nyerte meg a 200 méteres hátúszást a rövidpályás Világkupa-sorozat harmadik állomásán, Torontóban. A 22 éves magyar versenyző 1:45.12 perces időeredménnyel csapott célba, ezzel több mint fél másodpercet faragott le az ausztrál Mitchell Larkin 2015-ben felállított, 1:45.63-as csúcsából.

Az olimpiai bajnok Kós a verseny első felében még nem haladt világcsúcsot érő tempóban: száz méternél három tizedmásodperccel volt lemaradva Larkin idejétől. A második százon azonban hatalmas hajrát indított, és jelentős előnnyel utasította maga mögé a rekordot jelző vonalat.

A magyar úszó a legutóbbi Világkupa-állomáson úgy fogalmazott: „lehet, hogy most meg lehet kóstolni a világrekordot.” Torontóban ez sikerült is neki, ráadásul ezzel a győzelemmel sorozatban harmadszor lett első ebben a számban, így elhódította a tripla koronát is.

Ez volt pályafutása első felnőtt világcsúcsa.

Jelenleg Kós Hubert Milák Kristóf mellett a második aktív magyar úszó, aki világcsúcsot tart. Milák 200 méteres pillangóúszásban vezeti az örökranglistát.

Kós a nap utolsó versenyszámában, 100 méter vegyesen is döntőbe jutott. A múlt heti versenyen ezen a távon 50.99-es idővel úszott országos csúcsot, most ezt is tovább javította, és 50.56 másodperces eredménnyel a második helyen végzett.

A torontói állomáson egy másik világcsúcs is született: férfi 100 méter pillangón a kanadai Josh Liendo 47.68 másodperces idővel ért célba, ezzel megdöntötte a svájci Noé Ponti tavaly, a budapesti Duna Arénában elért 47.71-es rekordját.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Szoboszlai a hosszabbításban harcolta ki a döntetlent Portugália ellen – 2-2-t játszott a válogatott Lisszabonban
Vezetést szereztünk, majd Cristiano Ronaldo fordított. Végül a 92. percben Szoboszlai Dominik pontot mentett, de előtte is volt már esélyünk az egyenlítésre.


A magyar labdarúgó-válogatott 2-2-es döntetlent játszott kedden a portugál csapat vendégeként a lisszaboni világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így a hazaiak még nem jutottak ki a jövő évi vb-re.

Bátor kezdésének köszönhetően Szalai Attila fejesgóljával szerzett vezetést a nemzeti együttes. A hazaiak az első félidő derekán az első helyzetüket gólra váltva egyenlítettek Cristiano Ronaldo révén, aki közvetlenül a szünet előtt a 225. válogatott meccsén a 143. góljával fordított.

A második félidőben eleinte csak kapufákig jutottak a csapatok, de a hosszabbításban Szoboszlai Dominik egyenlítése pontot mentett a magyaroknak.

A magyar csapat, amely története során továbbra sem tudta felülmúlni Portugáliát, a döntetlennel megőrizte egypontos előnyét a pótselejtezőt érő második helyen, csak immár nem az örmények, hanem az írek előtt.

A magyarok legközelebb november 13-án Örményország vendégeként lépnek pályára, akiket múlt szombaton 2-0-ra vertek a Puskás Ferenc Stadionban.

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET: