SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Udvaros Dorottya Tompos Kátya betegségéről: „Nem hiszi el az ember először”

Tompos barátai korábban gyűjtést szerveztek a gyógyulására. A színésznő péntek hajnalban feladta a küzdelmet a betegséggel.


Pár hete a Fábián Juli Emlékalapítvány a Facebookon jelentette be, hogy Tompos Kátya, a népszerű színésznő egy ritka rákfajtában szenved, amelynek leghatékonyabb kezelése Magyarországon nem érhető el.

A színésznő saját erőből kezdte meg a kezelést, azonban annak költségei felemésztették minden anyagi tartalékát és a barátai által korábban összegyűjtött összeget is.

Emiatt az alapítvány gyűjtést szervezett, melynek egyik fénypontja a május 25-én, a Szegedi Nemzeti Színházban megrendezett „Szeretünk Kátya” jótékonysági gála volt. Az eseményen közel hétszáz fős vendégsereg gyűlt össze, hogy támogassák Tompost, összegyűjtve a külföldi kezeléshez szükséges pénzt.

Hrutka Róbert, aki nemcsak a gála egyik fellépője, hanem annak zenei rendezője és szervezője is volt, a Story magazinnak nyilatkozva így fogalmazott:

„Nemcsak erre a gyógykezelésre gyűlt össze, hanem lehet, hogy még egy olyan drágább kezelésre is, amiről nem is álmodtunk. Ez tényleg olyan, mintha az ország összefogott volna valakiért. Az emberek megmutatták, hogy össze tudnak tartani, még ebben a fura világban is.”

Az eseményen a Fókusz stábja is jelen volt, és riportot készített a helyszínen. Udvaros Dorottya, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő is megszólalt a kamerák előtt, meghatódva idézte fel közös munkájukat Tompos Kátyával:

„Nem is tudom… nem hiszi el az ember először, azt hiszem. Azt gondolja, hogy ez majd mindjárt rendbe jön, most egy kicsit nem tudom, túl fáradt volt. Majd kicsit pihen, és akkor jó lesz. Erre gondol az ember, nem hiszi el, hogy nagyon komoly baj van”

Udvaros szerint Tompos Kátya hatalmas tehetség, és mindenképp folytatnia kell pályafutását a gyógyulása után:

„Hogy valakinek ilyen nagy tehetsége van… játszottam vele drámát, vígjátékot, énekeltem vele. Olyan humora van, hogy nem lehet kibírni, szóval neki játszani kell tovább, nincs mese. Ennek így kell lenni.”

Tompos Kátya viszont sajnos már nem fog játszani, a színésznő péntek hajnalban elhunyt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Nagy Feró beszólt a színpadról: Azahriah, olyan, mint a malária
A veterán énekes kijelentése a Beatrice szombat esti ingyenes koncertjén hangzott el. A fellépés az állami szervezésű Szent István Nap programsorozat része volt, és talán ha ezren álltak a színpad előtt, szemben Azahriah 60 ezres Puskás-koncertjeivel.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 17.



Nagy Feró szombaton a Tabánban lépett színpadra a Beatrice zenekarral. A koncert a Szent István Nap programsorozat része volt, amely Retro Tabán néven futott. A fesztivált a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség szervezte, többnyire kormány vagy Fidesz-közeli előadók lépnek fel rajta négy napon keresztül. Pikáns, hogy ma már felléphet itt a Beatrice mellett a Neoton is, amely a rendszerváltás előtt a Kádár-korszak kegyeltje volt, szemben Nagy Feróékkal, akik a fél országból ki voltak tiltva.

A HVG egyik olvasója arról számolt be, hogy

az énekes a fellépésen úgy fogalmazott: „Azahriah, olyan, mint a malária”. A lap azt is írta, hogy a közönség száma viszonylag alacsony volt,

aminek hátterében a nagy hőség állhatott.

Nem ez volt az első alkalom, hogy a Beatrice frontembere bírálta fiatal kollégáját. Korábban Azahriah egy nyilatkozatában azt mondta, hogy már csak szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradottak szavaznak a Fideszre. Erre Nagy Feró így reagált: „Egy szerencsés kor gyermeke, hiszen nem kényszerül arra, hogy gondolkodjon, vagy legalább meggondolja a szavait. Szabad neki zagyvaságokat beszélni, énekelni és írni anélkül, hogy bárkitől vagy bármitől tartania kellene.”

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Molnár Áron szerint Byealexék augusztus 20-i koncertjének lemondása jó lehetőség a magyar zenészeknek, hogy szolidaritásképpen bojkottálják a NER rendezvényeit
ByeAlex és a Margaret Island kikerült az augusztus 20-i programból. A színész és aktivista szerint a zenészeknek közösen kellene kiállniuk a jogaikért.


Mint lapunk is megírta, az augusztus 20-i állami ünnepség programjából kikerült ByeAlex és a Margaret Island. A szervezők közlése szerint politikamentes eseményt szeretnének, a fellépések lemondása miatt azonban a zenészek milliós bevételtől eshetnek el.

A döntésre eddig egyik érintett zenész sem reagált a közösségi oldalán. Molnár Áron színész és közéleti aktivista azonban Instagramon osztotta meg véleményét, írja a Blikk.

„Hm.. magyar zenészek.. bizony jó lehetőség ez arra, hogy szolidaritásképpen bojkottáljátok a NER rendezvényeit és ezt kommunikáljátok is. Miért csak ti lehettek arrébb rakva? A NER-t is lehet negligálni. Minél tovább vártok, vagy hallgattok, annál legitimebb lesz a hatalom ezen fegyvere. Minél többen megszólaltok, annál több léket kap a NER hajója”

– fogalmazott az Insta-sztorijában, amelyben egy cikk fotóját is megosztotta a koncertek lemondásáról.

A Margaret Island nemrég Tusványoson is fellépett, ahol az énekesnő, Lábas Viki szivárványszínű papírzászlókat osztott a közönségnek. Az együttes tavasszal jelentette be, hogy idén feloszlik, búcsúkoncertjük október 2-án lesz. Az augusztus 20-i fellépés ennek előfutára lehetett volna.

A két zenekar szereplését korábban bejelentették, ám a programból végül csütörtökön vették ki őket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Magyar Péter fotókkal jelentkezett: „Én, miközben a propagandisták vergődnek”
A TISZA Párt vezetője megmutatta, mivel lazít éppen. A politikus a jelek szerint élvezi a szabadságot.


Magyar Péter az országjárás közben lazításra is fordít egy kis időt. És hogy mivel tölti azt, arról pár képben számolt be a közösségi oldalán. Azt írta a fotókhoz:

"Én, miközben a propagandisták vergődnek".

Kommentben még annyit tett hozzá:

"Megafonosok? Challenge accepted?"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
ByeAlex: a lemondott augusztus 20-i koncert gázsiját felajánlom a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványnak
Azt is írta még: Ha Az én országom című dal miatt ma hazánkban koncertet mondanak le, és listázásokkal bélyegzik meg őt, az szerintem egy rossz módja a szabadelvű művészekkel való diskurzusnak.


ByeAlex koncertjének lemondása még további hullámokat vetett az elmúlt napokban. Az augusztus 20-ára lekötött koncertet a szervezők lemondták, de nem indokolták. Az előadó szerint viszont "erősen egybecseng" Az én országom című dalának megjelenésével.

Most a Facebookon meg is írta, hogy az ilyesmi, valamint a listázás nem jó módszer a művészekkel szemben.

Bejelentette azt is, hogy mivel "kötbérezés miatt a zenekarunk és stábunk gázsiját teljesen korrekt módon megtérítik," ezért ő a saját részét felajánlja a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványnak. Amúgy szerinte nincs harag, teszi a dolgát úgy, mint eddig.

Íme, a poszt:

"drága véreim!

gondolom, mostanra már mindenki hallotta, hogy egy augusztus 20.-i koncertünket meg nem indokolt okokból kifolyólag lemondták.

a lemondás ideje erősen egybecseng az ‘az én országom’ c. dalom megjelenésével, amiben egyébként egyetlen kifejezetten lázító, uszító gondolat sincsen megfogalmazva a kormányunk ellen, pedig két hete ezt kiabálják rá.

szerintem, egy rendkívül elegáns, igaz valóban csípős, kritikus, de hazafias dal lett.

ha egy ilyen dal miatt ma hazánkban egy előadónak koncertet mondanak le, és listázásokkal bélyegzik meg őt, az szerintem egy rossz módja a szabadelvű művészekkel való diskurzusnak.

a szervezők a szerződésből fakadó kötbérezés miatt a zenekarunk és stábunk gázsiját teljesen korrekt módon megtérítik. a hamarosan beérkező összegből az én gázsimat viszont felajánlom a HEIM PÁL GYERMEKKÓRHÁZ FEJLESZTÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNYNAK, mert én nem fogadok el olyan munkáért pénzt, amit nem végeztem el.

az utalásról, amint a szervezők részéről a teljesítés megtörténik, screenshotot fogok nektek készíteni és megosztom majd itt. (ahogy ezt sok hasonló esetben tettem már.)

leszögezném: bennünk semmi harag nincs senki irányába. én pedig személy szerint teszem tovább azt, amit eddig is. futok, videójátékozom, játszom a macskámmal, hétvégente ezrekkel bulizom és iszogatok, meg néha-néha magamra haragítom ezt meg amazt."


Link másolása
KÖVESS MINKET: