SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Ubrankovics Júlia: Korábban működött a kémia Nagy Ervinnel

A Tanár című sorozat egykori főszereplője most azt is kifejtette, hogy mi bántja a legjobban a kirúgásával kapcsolatban.

Link másolása

Ubrankovics Júlia A Tanár című sorozat egyik főszereplője volt. Nemrég viszont felröppent a hír, hogy az RTL Klub a következő évadban már nem tart igényt a színésznő munkájára. Julit nagyon váratlanul érte a hír, hiszen nemsokkal a következő évad forgatása előtt közölték vele. Főként azon lepődött meg, hogy - állítása szerint - szakmailag elégedettek voltak vele.

A színésznő most a Borsnak nyilatkozott a történtekről, ahol azt is kifejtette, hogy mi bántja a legjobban.

"A rendezővel történt beszélgetéskor derült ki számomra, hogy ők már nagyon régen tudják, hogy nem akarnak velem dolgozni. És pont ez az én problémám, ez az, amiért csalódott vagyok: miért nem mondták meg azonnal, hogy nem kellek?"

- mondta a lapnak.

A sorozatbeli partnerét alakító Nagy Ervin azt nyilatkozta, hogy nem tudott együtt dolgozni a színésznővel, nem volt meg köztük a kémia. Juli most erre is válaszolt, hiszen egyrészt megdöbbentette, ahogy kollégája kiállt ellene, másrészt szerinte korábban nem volt köztük ilyen probléma.

"Nem volt köz­tünk kémia, ezt nyilatkozta. Egyébként mi már játszottunk együtt a Katona József Színházban, A nagy Sganarelle és tsa című, Bodó Viktor rendezte darabban. Ott nem volt gond a ké­miával."

- emelte ki Juli, aki az interjúban azt is kifejtette, hogy nem ő az egyetlen művész, akit használnak egy darabig, majd eldobnak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Meghalt Avicii volt barátnője, nem tudta megemészteni a DJ elvesztését, végül borzasztó tragédia érte őt is
Emily Grace Goldberg két évig volt a világhírű DJ párja, akit egy zenei eseményen ismert meg. A lány lebetegedett, majd mikor végre úgy érezte, hogy legyőzte a kórt, nem sokkal később elhunyt.

Link másolása

Megrázó sors jutott Emily Grace Goldbergnek. Hat éve vesztette el barátját Aviciit, akivel két éven át alkottak egy párt. A lány később rákbeteg lett és nemrégiben elhunyt - írja a Blikk.

A svéd Tim Bergling, azaz Avicii 2018. április 20-án halt meg egy hotelszobában az ománi Muscatban. A világhírű Dj éveken át közdött a függőségeivel és mentális gondjaival, végül nem bírta tovább, egy üvegdarabbal megvágta magát, majd elvérzett.

A lemezlovas barátnője Emily nem tudta feldolgozni kedvese elvesztését. A betegség pedig őt is legyőzte és a 34 éves fiatal nő tüdőembóliában halt meg Kaliforniában április 3-án.

A lány szerette a művészetet és a fotózást. 2012-ben végzett a főiskolán, majd egy elektronikus zenei turnéval járta a világot, akkor ismerte meg Avicii-t is.

A közösségi oldalán a kórházból posztolt egy fotót magáról, de akkor még azt írta, hogy legyőzte a rákot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Elkezdték Tompos Kátya kezelését Németországban: önerőből nem tudja a folytatást finanszírozni
A színésznő nem szerette volna, hogy kiderüljön betegsége, végül barátai meggyőzték, hogy szükség van a segítségre. De most nagyon sokat jelent neki a támogatás.

Link másolása

Németországban folytatják Tompos Kátya kezelését, és bíznak a terápia sikerében. A színésznő barátai szerdán osztották meg felhívásukat, melyben elárulták, hogy súlyos betegséggel küzd, és a gyógyításához szükséges pénzt a család és a barátok már nem tudják előteremteni. A közösséghez fordultak támogatásért, egy jótékonysági színházi estet szerveznek és pénzadományra is van lehetőség.

A betegség kezelésére idehaza nincs megfelelő terápia, ezért kellett külföldre utaznia. Ám a terápia sokba kerül.

"Kátya már elkezdte ezt a kezelést, ám önerőből nem tudja a folytatást finanszírozni. Ez a gyógyulása érdekében egy olyan lehetőség, amelyet muszáj megragadni"

– mondta el a Blikknek a színésznő munkatársa, Kálnási Anikó.

Kátya nem akarta nyilvánosságra hozni a betegséggel való küzdelmét, de a barátok meggyőzték végül, és máris sok felajánlás érkezett.

"Kátya számára ez nagyon sokat jelent, mert ő eddig méltósságteljesen, családja és szűk baráti köre támogatásával küzdött, de mostanra elfogytak a tartalékai. Külön szeretnénk megköszönni a segítséget a Fábián Juli Alapítvány, akik teljes erőfeszítéssel mellénk álltak"

– tette hozzá Anikó.

A színésznő korábban beszélt arról, hogy az éneklés számára mennyire fontos, ám most erre sincs módja. 2020-ban úgy nyilatkozott a vehir.hu-nak: "Ha a hivatásomat nézzük, akkor színésznő vagyok, ugyanakkor gyerekkoromban az első kifejező eszközöm az ének volt: apukám magyarul, anyukám – orosz származásából adódóan – oroszul beszélt hozzám, végül egy harmadik nyelvet találva az énekléssel fejeztem ki magam".

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Ilyen még nem volt a Zsákbamacskában: a nyertes odaajándékozta autóját játékostársának
A két versenyző meghatottan ölelte meg egymást, még a könnyük is eleredt. Sőt, Kárpáti Rebeka is elsírta magát a stúdióban.

Link másolása

Ilyen nem volt még a Zsákbamacska című műsor történetében - egy nyereményt nem a szerencsés játékos, hanem egy másik vihetett haza - írja a 24.hu.

Szente Vajk és T. Danny a Királylány nevű játékossal játszott, aki az elején bevallotta, hogy egy autót szeretne majd, mert az övé elromlott. Bár közel járt a nyeréshez, de végül veszített.

A lány nagyon elkeseredett, főleg, mikor megnézték, mit takart a függöny. Egy piros autó állt ott. „Nem hiszem el, ilyen a világon nincs!” – mondta sírva a játékos.

A játékot végül a Shanti nevű játékos nyerte meg. Ám ő előzőleg azt mondta a Királylánynak, hogy ha ő nyerné az autót, akkor a sajátját odaadja neki.

Így mikor a győztesé lett a 6,5 milliós autó, tartotta ígéretét:

"Ahogy megígértem Királylánynak, ha megnyerem, az enyémet neki adom" - mondta a győztes.

A két versenyző megölelte egymást, még könnyeztek is, sőt Kárpáti Rebeka is elsírta magát a stúdióban. A megható pillanatok ITT láthatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Pataki Zita őszinte vallomása: „Még bennem volt a varrat, amikor azt mondta, mégsem akar gyermeket”
Zita szerint az akkori párja megijedt, hiszen mindig is tudott arról, hogy a műsorvezetőnek egészségügyi problémái vannak. Soha nem felejtette el ezt a meghatározó csalódást.

Link másolása

Az ismert műsorvezető számos megpróbáltatáson ment át az évek során, de most arról beszélt, hogy volt olyan időszak az életében, amikor nagyon becsapva érezte magát. A volt párja ugyanis a műtét után közölte vele: mégsem szeretne gyermeket, ráadásul a legrosszabb pillanatban.

„Volt egy négyéves kapcsolatom, amelyben eldöntöttük, hogy jöhet a gyermek. Ehhez a döntéshez műtőasztalra kellett mennem, hogy megnézzék az endometriózist. Ilyenkor gyakorlatilag ki kell pucolni – így mondják – a nőt. Befeküdtem a kórházba, sok pénzembe került. Még bennem volt a varrat, amikor egy hétvégén mentünk a párom édesapjához, ő pedig útközben egyszerűen azt mondta, mégsem akar gyermeket… Döbbenet volt számomra”

– emlékezett vissza a műsorvezető a Lélekben podcast legutóbbi adásában.

Zita szerint az akkori párja megijedt, hiszen mindig is tudott arról, hogy a műsorvezetőnek egészségügyi problémái vannak.

„Szerintem akkor fogta föl igazán, hogy ez egy küzdelmes út lesz mellettem. Ráadásul a pénzhez való hozzáállást illetően is voltak gondjai. Utána mondta, hogy inkább folytassuk, de én ezt a becsapásomnak éreztem akkor”

– idézte fel Zita.

„Soha nem felejtem el... én vezettem, de muszáj volt leállni, mert elkezdtem sírni. Egy templom mellett sikerült helyet találnom, gyönyörű hely volt. A templomkertben körbe-körbe jártam, és csak sírtam, sírtam, sírtam… Éreztem, hogy jön ki minden fájdalom...

Ezt követően el is hagytam aztán, és bár ő még próbálkozott, én már nem tudtam bízni. Nagyon fájt, de megértettem. Amikor az ő első gyermeke érkezett, én pont megismertem Atit”

– tette hozzá Pataki Zita, aki azt is elárulta, hogy egykori párjának végül három gyermeke született.

(via Blikk)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk