FELFEDEZŐ
A Rovatból

Túlvilággal beszélgető, telepatikus autistákról szóló podcast a Spotify leghallgatottabb műsora – a podcastkirály Joe Rogant is beelőzték

A műsor állításait sokan szkeptikusan fogadják, de mégis ők az elsők akik közel öt év után először tartósan le tudták szorítani a közéleti-politikai influenszert a trónról.


Joe Rogan küzdősport-kommentátor, színész és stand upos négy és fél évig a Spotify királyának mondhatta magát. Közéleti-politikai podcastműsora megbízhatóan a leghallgatottabb volt a platformon, de ennek mára vége szakadt.

A sokak által vitatott témával foglalkozó The Telepathy Tapes ugyanis most feltört az első helyre. A műsornak már a címe is jól mutatja, hogy a tudomány határterületén túlmutató, telepatikus tematikával operál. Ehhez hozzátehetjük még, hogy a produkció a beszédképtelen autisták mélyebb képességeit igyekszik feltérképezni.

Konkrétabban: a podcast azt állítja, hogy ezek az autizmussal élő emberek képesek lehetnek telepátiára és túlvilági érzékelésekre.

Műsorvezetői, Ky Dickens filmrendező és Dr. Diane Hennacy Powell pszichiáter azt mondják, feltételezésük tudományos kísérleteken alapul, amelyben nem beszélő autizmussal élő gyerekek vettek részt.

Állításaik természetesen szkepticizmust váltottak ki néhány hallgatóból és szakértőből, akik megkérdőjelezik Dickens és Powell kutatásának és az abból levont következtetéseknek az érvényességét. Ennek ellenére valamit mindenképpen tudnak, hiszen 2020 óta ők az elsők, akik tartósabban le tudták szorítani Joe Rogant az első helyről. 2024. szeptember 3-i debütálásuk óta ráadásul több mint 1400 értékelőtől kaptak tökéletes, ötcsillagos értékelést. A kommentelők között pedig vannak olyanok, akik abszolút szkeptikusnak tartják magukat, mégis megfogta őket a podcast témája.

A The Joe Rogan Experience egyik legutóbbi epizódjában egyébként maga Rogan azt mondta, hogy hallgatja a műsort, és úgy gondolja, hogy „a telepátia bizonyos szinten valós”.

A Forbes szerint jelenleg még mindig ő a legjobban fizetett podcaster a világon: évi 30 millió dollárra becsülik bevételét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Itt lehet majd élőben nézni a tűzijátékot, ha nem tudtok kimenni a Duna-partra
Élőben lehet követni az interneten és a televízióban is a tűzijátékot.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.

Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.

A televízióban élő adásban a Duna TV-n lesz látható 21 órától, az ismétlés pedig 22.50-kor kezdődik a Duna World csatornán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megpróbáltunk berúgni a 380 forintos sörtől augusztus 20-án, lássuk, sikerült-e
A sörért rengeteget kellett sorban állni az úgynevezett SZIN-pontokon, vagy SZIN Bisztrókban, ahol más áruk is hatósági árasak voltak. Kíváncsiak voltunk, hány sörhöz tudunk hozzájuni és meginni a tűzijátékig.


Magyarországon a legnagyobb kegy augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre?

@szeretlekmagyarorszag.hu Magyarországon a legnagyobb kegy Augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre? #augusztus20 #budapest #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu
kapcsolodo]


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Polgár Tünde kiakadt a tűzijáték miatt: Ez egy komplett kórházfelújítás ára!
A médiaszemélyiség szerint népszavazást kellene tartani arról, hogy a milliárdokat kórházakra fordítsák, ne a fényparádéra.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Polgár Tünde az augusztus 20-ai tűzijáték kapcsán osztotta meg gondolatait az Instagram-oldalán. Fotókat tett közzé az ünnepi fényparádéról, és azt írta, hogy ez egy komplett kórházfelújítás ára is lehetne. Úgy fogalmazott,

büszke minden városra, ahol elmaradt a látványosság, és szerinte ideje lenne népszavazást tartani arról, hogy a pénzt inkább kórházakra fordítsák.

Hozzátette, a tűzijátékot akár felvételről is meg lehetne nézni, nem szükséges minden évben Európa legnagyobb tűzijátékát megszervezni.

Az idei Szent István Napi programsorozat lebonyolítását a Balásy Gyula tulajdonában álló Lounge Event Kft. végezte. A rendezvényekre összesen 10,9 milliárd, míg a tűzijátékra 3,6 milliárd forintot fordíthattak.

A Publicus Intézet felmérése szerint a lakosság jelentős része szintén túlzónak tartja a költségeket. A válaszadók 80 százaléka úgy gondolja, a pénznek máshol lenne jobb helye.

A Fidesz-szavazók 51, az ellenzékiek 93, a bizonytalanok 84 százaléka osztja ezt a véleményt. A kutatás szerint 18 százalék támogatja a kiadásokat, 2 százalék pedig tartózkodott.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Fotógaléria: Ha lemaradtál a tűzijátékról, vagy csak újra felidéznéd a látványt, mutatunk róla sok képet
Látványos volt idén is a fővárosban az augusztus 20-i tűzijáték. Aki nem tudta megnézni a show-t, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



2025-ben sem maradt el a tűzijáték Budapesten, ezúttal az időjárás is kegyes volt, ennek megfelelően rengetegen nézték a szabadban, élőben a show-t

Aki nem tudott kimenni, és képernyő előtt sem tudta nézni a tűzijátékot, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt:


Link másolása
KÖVESS MINKET: