„Tudta, hogy nagy a baj, de nem kesergett” - megszólaltak Ambrus Zoltán barátai
Ambrus Zoltán 2005-ben súlyos autóbalesetet szenvedett, csodával határos, hogy túlélte, bár hosszú évekbe telt, amíg felépült, közben pedig szinte mindenét elveszítette. Házassága tönkrement, a válása után ki kellett költöznie a gödi családi házból. A baleset után az Irigy Hónaljmirigyből is ki kellett lépnie, az évekig tartó rehabilitáció miatt.
Tavaly megírtuk, hogy már csak alkalmi munkákon tengődött. Volt, amikor pultosként keresett pénzt, máskor a Balatonon festett, burkolt, de azt mondta, minden elvállal. Anyagi helyzete miatt nem tudta támogatni két tanuló gyermekét, amióta pedig a házassága zátonyra futott, nem talált párra, pedig szeretett volna együtt élni valakivel.
Barátai, ismerősei szerint egyértelmű volt, hogy egyre lejjebb csúszik a lejtőn:
"Látszott rajta, hogy megromlott az egészsége, de amikor énekelt, mindig ugyanazt az érzést keltette az emberben, mint amikor még a tévében látta"
– mondta el egy régi barátja, Kecskés Péter a Blikknek.
Egy másik ismerőse pedig azt mondta, szerinte Ambrus Zoltán sosem épült fel igazán a súlyos baleset után.
"Sérülése a munkásságára is hatással volt, nem élhette a régi életét. Sokat betegeskedett, nagyon lefogyott. Tudta, hogy nagy a baj, de egyáltalán nem kesergett"
- mondta.