Kiderült, miért borulnak ki az anyák sokkal inkább a férjüktől, mint a gyerekeiktől
Elsőre talán nem is hangzik komolynak, de mégis az. Több mint hétezer amerikai anyát elérő vizsgálat szerint a megkérdezettek közel fele, 46 százaléka a férjét vagy partnerét nagyobb stresszforrásnak élte meg, mint a gyerekeit.
A több mint egy évtizedes adatok azért aktuálisak ma is, mert a háttérben húzódó láthatatlan munka és a mentális teher aránytalan eloszlása frissebb kutatások szerint is fennáll.
Ennek magyarázata nem az, hogy a férjek „rosszabbak”, mint a gyerekek, hanem az a fajta folyamatos készenlét, amit a tudomány mentális tehernek nevez.
A kutatás szerint az amerikai háztartásokban is
„Ez a fajta munka gyakran láthatatlan, de nagyon is számít. Stresszhez, kiégéshez vezethet, és akár a nők karrierjére is hatással lehet” – mondta a University of Bath kutatója, Dr. Ana Catalano Weeks.
Ez a tartós menedzseri szerep hosszú távon kimeríti a nőket, és a párkapcsolatot teszi a feszültség fő terepévé, míg az apák jellemzően a ritkábban végzendő, „epizodikus” feladatokban aktívabbak.
Egy tavalyi reprezentatív felmérés szerint az anyák döntő többsége úgy érzi, a gyerekek időbeosztásának kézben tartása (78%), az érzelmi támogatás nyújtása (58%) és a kisgyerekek napi ellátása (57%) szinte kizárólag rájuk hárul.
A vizsgálat egyik sokat idézett megállapítása volt, hogy a háromgyerekes anyák élik meg a legnagyobb nyomást.
„Három gyereknél még lehetnek elég magas elvárásaid magaddal szemben, de mire eljutsz a negyedikig, valamit el kell engedned” – magyarázta a egy interjúban Julie Hanks családterapeuta.
A nyomás nemcsak a nőkön, de a férfiakon is ott van, akik sokszor a családi „szikla” szerepébe kényszerülnek. „A sziklának lenni az a probléma, hogy az emberek hajlamosak élettelen tárgyként kezelni” – fogalmazott Aaron Gouveia édesapa és szerző.
VIA TODAY Moms